Minél idősebb lesz az ember, annál több distanciával képes rálátni az életére. Ez a távolság segít a gondolkodásban, segít abban, hogy a bent és a kint közötti ingamozgást el tudja végezni. (...) Ez a mozgás a szív ritmusával is megegyezik, amely az állandó igen-nem válaszok között ringatja az embert. Számtalan ilyenfajta ritmusból áll az életünk, akár a szerelemre, az ölelésre, akár másfajta emberi kapcsolatokra gondolok. A szerelem egyébként kiváló példa erre, hiszen egyik pillanatban eggyé olvadok a másikkal, a legközelebbi közelségben vagyok vele, de ez nem tarthat örökké, s amikor kívül kerülök, akkor ki is józanodom, távolságtartással szemlélem ugyanazt az embert, a szerelmem tárgyát. Így alakul ki az éleslátásunk.