A címkéhez 721 idézet tartozik


A lovak iránt érzett szeretetünk független a korunktól.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Hervadt lótuszlevelek hadd lengjenek,
az eső panaszát megértetik veled.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A legnagyobb tragédia a tragédiával kapcsolatban a következő igazság: fárasztó és unalmas. Az emberek nem bírnak hosszú ideig elkötelezettek lenni. Ha az embernek van valami hosszan elnyúló betegsége, igyekezzen, hogy ne húzódjon el túl sokáig. Túl fogja lépni a többiek vendégszeretetét.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Szocializálódunk a szerelemre, ahogyan a hitre is, de a szerelmet mégis valóságnak érezzük, mivel átéljük. Amit hozzáfűzünk, és amit várunk tőle, az gyakran illúzió. Mindenki úgy éli meg (már aki megéli), ahogy tudja, ahogy tőle telik. Ahogyan ő szeretni tud.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Maga nem boldog. De remekül elhiteti másokkal, hogy az életben minden rendben van, és a megjelenése magabiztosságot és önbizalmat sugall, de egyáltalán nem elégedett. Nem ismeri önmagát. Maga nyugtalan és bizonytalan, de nagyon tud színlelni. Férjnél volt, de elváltak vagy csak külön élnek. Azt a benyomást kelti, hogy örül a függetlenségnek, de valójában nyomasztja, hogy tönkrement a házassága. Azt hiszi, hogy a maga hibája, és talán így is van, és ez a dolog nagyon sok fájdalmat okozott magának. Nem kötött életre szóló barátságokat, a férje révén megismert emberek nem álltak közel magához, inkább a férje barátai voltak. Néhányan próbáltak közeledni, de úgy érezték, maga megközelíthetetlen vagy csak nagyon zárkózott. Rendkívül titokzatos, és nem bízik az emberekben, és ha mégis megnyílik valakinek, akkor később megbánja. Azt hiszem, úgy érzi, hogy előbb-utóbb úgyis mindenki csalódást okoz. Néha öntudatos és rámenős, főleg krízishelyzetben de mintha folyamatosan valami tragédiától rettegne, és nagyon fél a változásoktól. (...) Maga hajlamos gyorsan belehabarodni valakibe, aztán kellemetlen helyzetbe kerül vagy depressziós lesz, amiért nem úgy alakultak a dolgok, ahogy maga szerette volna. Maga egy álmodozó. És óvatosnak kell lennie, mert hajlamos arra, hogy önmagát okolja a kudarcokért.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Élő ember élő embert
nem szeretett még így mint engem
te szerettél és én szeretlek
élő ember élő embert...
(...)
Ha így szeretlek ha így szerethetsz
ennek vége soha nem lesz
ez már csak fúló fékevesztett
futás a fájdalmas szerelemhez.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A kéz sebei begyógyulnak, de a gyerek, akit azért ütött meg az apja, mert elvesztett egy csatát, életre szóló sebet kap.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A közösségi oldalak azt az illúziót keltik, hogy sokakkal kapcsolatban állunk, fontosak vagyunk. (...) Elhitetik velünk, hogy mély érzelmi kapcsolatokat ápolhatunk a világhálón, miközben ezekből éppen legfőbb vágyunk, a minőségi kapcsolat, az intimitás hiányzik. Soha nem lehetünk biztosak abban, hogy a leírtak valóban rólunk és nekünk szólnak-e. Netán csak a gép figyelmeztetésére küldtek nekünk szép, szülinapi szóvirágokat?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Üzenetet kapsz... a legszebb üzenetet. Pedig nem szavakkal írták. Te mégis el tudod olvasni. De senki más. Csak te. Nincs tolmács, kódfejtő, nincs senki, aki rajtad kívül értené. Mert ennek a nyelvnek a szavait ti alkottátok. Együtt. Érzésekből, helyekből, történetekből. És ő ezen a nyelven írta az üzenetet. A neked szólót. Csak neked.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Úgy galoppozunk az életen keresztül, mint a cirkuszi mutatványosok, akik két, egymás mellett száguldó lovon egyensúlyoznak - egyik lábunk a "sorsnak" nevezett lovon pihen, míg a másik a "szabad akarat" lován. A kérdés, amit naponta fel kell tenned magadnak: "melyik melyik? " Melyik az a ló, amelyik miatt nem kéne aggódnom, hiszen nem én irányítom, és melyik az, amelyiket minden erőfeszítésemet bevetve kell kormányoznom?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az Élet Szárnya
itt lóg hátamon; immár
nem röptet: lenyom.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mint magányos lovast az este,
Ugy ér a bánat engemet,
Gyereksírás jön fel szívemből,
Könnyűim csöpp csengői csengenek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Véleményem szerint természetes lovaglás nem létezik. Egyszerűen azért nem, mert maga a lovaglás egyáltalán nem természetes.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Tán mind elpusztulunk, s az elcsitult világon
Csak miriád virág szelíd sajkája leng:
Szivárvány lenn a fűben, szivárvány fenn az ágon,
Egy néma ünnepély, ember-utáni csend,
Egy boldog remegés, és felpiheg sohajtva
A fájó ősanyag: immár a kínnak vége!
S reszketve megnyílik egy lótusz szűzi ajka
S kileng a boldog légbe a hószín szárnyu Béke.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Azt, hogy a bölcsesség nem válasz, hanem a folyton változó szavakból való kigyógyulás, azoktól tudom, akik szeretik egymást, akik lábukat lógatva, szorosan egymáshoz simulva üldögélnek a narancsültetvény alacsony kőkerítésén, és jól tudják, hogy nem kapnak választ tegnap feltett kérdéseikre. Én azonban ismerem a szerelmet, és ezért tudom, hogy azt jelenti: megszűnik a kérdezés.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A séta az élet legemberibb életütemét fejezi ki. Aki sétál, nem akar eljutni sehová, mert ha célzattal és úti céllal ered útnak, már nem sétál, csak közlekedik. A sétáló útközben, minden pillanatban megérkezett a séta céljához, mely soha nem egy ház vagy fatörzs, vagy szép kilátás, csak éppen ez a levegős és közvetlen érintkezés a világgal. Egy ember, aki lassan elvegyül a tájjal, része lesz egy erdőnek vagy mezőnek, ütemesen átadja magát a természet nagy díszletei között az örök valóságnak, az időtlen világi térnek, minden pillanatban úgy érzi, hazatért séta közben. A séta a teljes magány. Egy szobában könyvek és tárgyak vannak körülötted, melyek életed feladataira és kötelességeire figyelmeztetnek, a munkára vagy a hivatásra. Aki sétál, megszabadult munkájától, egyedül van a világgal, lelkét és testét átadja az ősi elemeknek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Amig élünk, reméljünk! Ha a szerencse lováról leestél, ne maradj fekve az árokban!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Hol van a ló, s a lovasa? Hol van a kürt, mely úgy harsogott? A dicső napok elmúltak, mint eső a hegyen. Vagy mint a szél a mocsár felett. E szép napok nyugaton buktak alá, a dombok mögött, s a sötétségbe vesztek. Hogyan jutottunk idáig?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A valódi kiválóság a bensőből fakad, (...) ami pusztán materiális, lélek nélküli, az felszínes, üres.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ellophatod valakinek az aranyóráját és visszaadhatod megint. Ellophatod a pénzét és megtérítheted a kárt. Csak egyvalami van, amit nem téríthetsz meg soha. Ez az idő. Ha valakinek ellopod az idejét. Ha megvárakoztatsz valakit. Ez olyan, mintha ellopnál ennyi meg ennyi időt valakinek az életéből. Nem térítheted meg soha. Az idő az ember legnagyobb és legfontosabb kincse. Ellophatod valakinek a lovát és visszaadhatod megint. Mindenét ellophatod és megtérítheted. Csak az ellopott időt nem lehet megtéríteni soha. A várakozásban eltöltött időt semmi földi hatalom nem hozhatja vissza. Nincs, elveszett, vége. Örökre elveszett.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az élet néha olyan, mint egy szilaj ló. Bele kell kapaszkodni a sörényébe, meg kell lovagolni, még ha meg is próbál levetni a hátáról.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A verseny lovaknak való, nem embereknek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem tudjuk magunkat igazán koncentrálni az imádságra. Pedig ez lenne az imádságnak az alapállása. Odakoncentrálni teljes figyelmünket és teljes lelkünket az Istenre. Egyszer egy ember azt mondotta a lelkipásztorának, amikor erről szó volt, hogy ez azután már igazán nem olyan nagy dolog! Mire a lelkipásztor azt mondotta neki, hogy kedves Testvérem, ha maga csak két percig tud gondolni csak az Istenre, magának adom a lovamat. Akkor még a lelkészek lovon jártak. Mire az ember leült és elkezdett gondolni az Istenre. Egy perc múlva azonban már felugrott, odament a lelkészhez és azt mondotta: na, és a lóval együtt megkapom a nyerget is?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A tökéletességen megpihenni örök vágya annak, aki kiválóságra törekszik; és a Semmi vajon nem változata-e a Tökéletesnek?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Amikor az emberek nem bírnak mit kezdeni a bennük dúló, érthetetlen feszültségekkel, nem tudnak hova menekülni önmaguk elől, kifelé vetítik kínjaikat. E vetítés folytán meglátják másokban mindazt, amitől saját lényükben irtóztak, és mindenáron le akarnak számolni vele. A tudat hasad, mint az atom, a gyűlölködők mind többen és többen lesznek, s végül kirobban a fegyveres konfliktus. Minden erőszakos esemény úgy kezdődik, hogy az ember képtelen vagy gyáva szembenézni önmagával. Ezért voksol inkább a másokkal való szembefordulásra.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Egy nehéz mászás, különösen egy nehéz szólómászás kezdetén fölfokozottan tudatosul bennünk a hátunk mögött tátongó mélység. Szüntelenül érezzük vonzását, kielégíthetetlen étvágyát. Hallatlan szellemi erőfeszítést igényel, hogy ellenálljunk neki, egy pillanatra se merjünk lazítani. A szakadék sziréndala éberségre késztet minket, puhatolódzóvá, sutává, görcsössé teszi mozdulatainkat. A mászás előrehaladtával azonban egyre inkább megszokjuk a kitettséget, a végzet érintését, lassan elhisszük, hogy bízhatunk saját kezünkben, lábunkban, fejünkben. Megtanulunk az önfegyelmünkre hagyatkozni. Figyelmünk apránként annyira összpontosul, hogy már észre sem vesszük kidörzsölődött ujjperceinket, combunk sajgását, az állandó koncentráltság fenntartásának feszültségét. Révületszerű állapot fedi el az erőfeszítést, a mászás éberen megélt álommá szépül. Órák röppennek el, akár a percek. A hétköznapi létezés fölhalmozódott bűntudata és zavara - a lelkiismereti botlások, a kifizetetlen számlák, az elfuserált lehetőségek, a por a kanapé alatt, a kínzó családi bajok, a gének könyörtelen börtöne - átmenetileg feledésbe merül, kiszorítja gondolatainkból a világosan kirajzolódó, hatalmas cél és a pillanatnyi feladat komolysága.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A dolgok élete olyan, mint a vágtató ló: nincs mozdulat, amely ne hozna változást.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mind irtózatosan magányosak vagyunk... az élet azzal csúfolt meg minket, hogy nem tudunk egymáshoz hozzáférni, se a gondolatainkat kicserélni, vagy a gyengédségünket kimutatni, szemünkben a halál erősebb az életnél, magával sodor, mint egy sötét szél, melyben panaszló szavunk is örömtelen nevetésnek hangzik... Bensőnkben úgy felgyülemlik magányunk piszka-szemete, hogy zsigereink véresen felfakadnak tőle, sikoltozva futkosnak a világban, míg meg nem döglünk, kísértetszállodákban, bérelt szobákban, a múló szívek örökkévaló menhelyén.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A lovaglás ugyanarról a tőről fakad, mint a szerelem, testek-lelkek közösítéséről szól, harmóniavarázs vagy szenvedélyes küzdelem is lehet belőle.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Eszembe jutott, hogy Joroidóban egyszer az egyik fiú a tó közelében egy tüskés bokorba lökött. Amire kikászálódtam belőle, annyira megvadultam, hogy akár egy faágat is keresztül tudtam volna harapni. Ha valaki egy néhány percnyi szenvedéstől is majd meg tud őrülni, akkor mennyit ronthatnak az embereken a hosszú esztendők? Még a kő is elkopik, ha sokan tapossák.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A házasság kiváló iskola, de én még nem vagyok iskolaérett.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nagyon veszélyeztető a kapcsolatra nézve, amikor barátok, barátnők egymás között kínos történeteket mesélnek a partnerükről, gyakran lesajnáló hangsúllyal, minősítgetve vagy kinevetve őt, miközben velük élnek. Ha ezt valaki meg tudja tenni a társával, az (már) nem szövetség. Akit az ember szeret, azt nem adja ki másnak, nem árulja el.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Pénzünk egyre nagyobb részét költjük el a világhálón, és egyre többen ott is keresik meg. Egyre kevésbé esik nehezünkre, hogy bízzunk egy teljesen virtuális pénzben, amely csak egy számítógép (vagy egy mobiltelefon) képernyőjén látható. A homo informaticus számára ez már minden bizonnyal ugyanolyan természetes dolog lesz, mint számunkra az, hogy egy darab papírban bízunk, amelyre egy amerikai elnök vagy egy európai híd képét nyomtatták. Ha egyszer a pénz természete nem más, mint információ, akkor miért ne lenne a megjelenési formája is az?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az emlékezés kéj és gyönyör, de van egy fogyatékossága: túlságosan egyéni gyönyör és névre szóló fájdalom.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A múlt csak visszahúzza az embert. Olyan, mint egy háló. Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás