Édes Nagymamám! Iszonyú jó voltál hozzám mindig (...). Sose háláltam meg semmivel. Az volt a hálám, hogy egyre jobban rád csimpaszkodtam, elárasztottalak önmagammal, elálltam minden utadat. Ahova csak fordultál, engem találtál meg, én meg úgy képzeltem magamban, ez a szeretet. Csupa ragaszkodásból nem hagytalak élni (...). Menj, szabad vagy! Soha többet nem fogom azt gondolni, hogy szeretek valakit, ha rabbá teszem önmagammal, ha lehúzom, mint valami kolonc.