- Mit csinálsz?
Lulu csak kissé mozdult, de nem fordult egészen a hang irányába.
- Nézegetem a világot - felelte, és tovább állt mozdulatlanul a felkelő nap sugaraiban, mint egy fiatal nőstény szarvas a tisztáson. Sorel azon a tavaszi vasárnap reggelen, megismerkedésük után olyan sok évvel végre megsejtette, miért ez a nő a legszebb a megszámlálhatatlan szép nő között. Megsejtette, hogy az a nő, aki a felkelő nap fényében állva a "világot nézegeti", egy méltatlan és egyre méltatlanabbá váló világban a méltóságot képviseli. Szónoklatok és szavak nélkül naponta teljesíti be a nők álmát: tekintete, amikor Sorelre néz, egyszerre tükrözi teljes odaadását, de lelke teljes függetlenségét is.