„ A civilizáció a fény szülötte. Ha elvesszük a fényt, a civilizációt is kioltjuk. ”
„ Az igazi értelmiségi sose játszik a néppel, sose törleszkedik hozzá. Komolyan beszél a néppel, mint tulajdon magával, mivelhogy ő maga is a nép. ”
„ Mi a barátság egyáltalán, ha nem az, hogy osztozunk egymás őrültségeiben? ”
„ Hallotta már a "vérző szívű" kifejezést. Eddig szóvirágnak tartotta, nem testi állapotnak. Ám most izomlázra emlékeztető, tompa sajgást érzett a mellkasában, és minden szívdobbanás fájt. ”
„ Nincs korlátja annak, amit együtt tudtok csinálni, ha lovad a részeddé válik. ”
„ Egyesek szerint minden szépség eltűnt az életünkből. Hogy lehet akkor, hogy szilveszterkor együtt ünneppel az egész világ? Mindenhol bulival köszöntjük az Új Évet. ”
„ A bennünk levő szerelmes a jót, az igazat és a szépet keresi; és ezt tudja élvezni önmagáért. Az a képesség ez, hogy valaki tud örülni mindennek, és nem azért, mert hoznak nekem valamit a dolgok, hanem mert léteznek. Ha észrevesszük, hogy mosolygunk, ha látunk valamit, akkor ez olyankor a bennünk levő szerelmes. Nézünk egy kis állatot, és boldogok vagyunk, mert az van. Miért alkotta meg Isten ezt a furcsa állatkát? Egyszerűen van, gratis, anélkül, hogy szükséges lenne. És éppen ezért csodálatos. A szerelmes keresi, hogyan fejezhetné ezt ki. Komponál, muzsikál, táncol, verset ír, csókol és ízlel. ”
„ Nincsen boldogság a földön (...), az emberek jönnek, mennek, közelednek, távolodnak, örömet várnak, és szomorúságot találnak. A feleség elhagyja férjét, azután rohan utána, mire a férj rohan, menekül előle. Akiket a sors összehoz, később durván elszakítja egymástól, és hiába akarnak ismét egyesülni, kérlelhetetlenül közéjük áll. ”
„ Egy zsákmányul kiszemelt állat élete sosincs biztonságban, hiszen nem tudhatja, mikor követ el valami súlyos hibát, amely egy oroszlánt végzetes támadásra ingerel. Ezek az állatok mégsem élnek állandó félelemben, nem készülnek minden pillanatban a halálra. ”
„ Ezen mindig csodálkozom, hogyan lehet valaki, aki különleges, éppolyan, mint a többi. ”
„ Az élet néha túl nehéz, hogy egyedül legyünk, és néha túl jó, hogy egyedül éljük át. ”
„ Nagy szerelem az, ha két ember egy életen át megérti egymást, megfér egymással, odaadó és hűséges. ”
„ Semmi sem ér többet, mint a mai nap. ”
„ Az életemnek nincs története. Nincs élettörténetem. Középpontja se volt soha. Nincs út, nincs vonal. Csak tágas terek vannak, ezek azt sugallják, hogy ott volt valaki, de nem igaz. Ott soha nem volt senki. ”
„ Nem az a baj, hogy túlságosan sok a bolond, hanem az, hogy a villámcsapás nem oda sújt, ahova kéne. ”
„ Ne féljünk, mert a félelem a gonosz lélektől van. A bizalom, a remény, a hit, az van Istentől. Isten lelke a szeretet, a bizalom, a hit, a kibontakozás, a győzelem lelke. ”
„ Mi a szerelem? (...) Mintha az ember egész életén át sötétben és szennyben gázolt volna, és akkor egyszerre csak áttör egy függönyön, és megpillant maga előtt egy napfényben fürdő völgyet, és tudja, hogy új világ és új élet kezdődik a számára, mostantól fogva mindörökké. ”
„ A szentek ugyan bármikor elbukhatnak, de a kárhozottak mindig megváltásra áhítoznak. ”
„
Van, aki mindig, van, aki egyszer,
Van, aki gyűlöl, van, akinek tetszel,
Van, aki ellened, van, aki érted,
Úgy kapod, ahogy kérted.
”
„
Vágd meg e fügét! Mi van benne? Csak mag?
Vágd szét a magvat!
Mit látsz? Semmit? - Ez a semmi a magban,
ez nő meg fává, ez a láthatatlan:
ez a lélek, a mindenség csirája,
ez a valóság, ez a könnyü pára.
”
„ Balga az, ki magát bölcsnek hiszi, és hamis céljait nem látja be. ”
„ Az út egy, de mindenki másképp jár rajta. ”
„ Vannak olyan helyzetek az életben, amelyekben az igazmondás és az egyszerűség a legjobb furfang a világon. ”
„ Az egyenjogúság, azt hiszem, azt jelenti, hogy mindenki megkapja, amit akar, anélkül, hogy a teljes igazsággal tisztában lenne. Másképpen fogalmazva: felszabadít bennünket azok alól a dolgok alól, amelyeket nem szeretünk, hogy aztán az általunk helyesnek tartott dolgok rabszolgáivá váljunk. ”
„ Kilenc esztendő lesújtó tapasztalatai megtanítottak kételkedni abban, hogy a Világ tiszta és töretlen akarattal küzd a Rossz ellen. Ha úgy tetszik, emigráns-pszichózisnak lehet ezt nevezni, sőt akár hitetlenségnek is. Hanem először is nyilván különbség van a Jóba vetett hit és a Jónak e Földön való győzelmébe vetett hit között, főleg ha a Jó nem is igen tudja, mit akar, a Rossz viszont nagyon is pontosan tudja. ”
„ Clarissa Dalloway egy nőt szeretett, igen, egy másik nőt fiatalkorában. Közte és a között a nő között egyetlen csók volt csupán, egyetlen csók, akár a tündérmesék varázscsókja, és Clarissa ennek a csóknak, a benne szárnyaló reménynek emlékét őrzi egész életében. Sose talál olyan szerelmet, mint amilyent ez az egyetlen csók kínált. ”
„ Aki meg akar felelni vezető pozíciójának, annak elég értelmesnek kell lennie, hogy a feladatokat a megfelelő emberekre bízza - és elég önfegyelemmel kell rendelkeznie, hogy ne kontárkodjon bele a dolgukba. ”
„ Itt éltünk, mondom magamban, és boldogok voltunk. Ez a hely a miénk volt, ha rövid ideig is. Ha csak két éjszakát töltöttünk is a fedele alatt, valami itt maradt belőlünk. Semmi, ami kézzelfogható, nem egy hajtű az öltözőasztalon, sem egy aszpirines fiola vagy egy zsebkendő a párna alatt, de valami meghatározhatatlan, életünknek egy pillanata, egy gondolat, egy hangulat. Ez a ház a falaival oltalmazóan fogott körül minket. Szerettük egymást ezek között a falak között. Mindez tegnap volt. Ma pedig továbbmegyünk, mások vagyunk, mint tegnap voltunk, talán csak egy árnyalattal különbözünk tegnapi önmagunktól, de mégis mások vagyunk. Soha többé nem lehetünk azok, akik tegnap voltunk. ”
„
Vannak lelkek, akikben energia terem, mint kagylóban a gyöngy. Ez az energia valamire irányul. Mindig munkára, de más- és másféle irányúra. Az egyikben pénzteremtés, gyűjtés, másikban művészi alkotás, harmadikban szervezés, negyedikben nőimádat, ötödikben istentisztelet.
Akiben energia van, öntudatlan produkál.
”
„ Az élet nem volt feltétlenül jobb úgy, hogy több ezer mérföld távolság volt közöttük, de feltétlenül könnyebb volt. ”
„
Árulónk a kétség:
Attól foszt meg, mit könnyedén elérnénk,
Ha volna merszünk.
”
„ Két világ határán élünk. A régi recseg-ropog. Több ezer éve, de ma már tarthatatlan. Mindenki tudja. A másik most van születőben. Trónfosztás történik, az élet alapjait felforgató lázadás, kétségbeesett ragaszkodás a hatalomhoz, gazemberség, hazugság, kapkodás és eszelős száguldás nem létező síneken a szakadék felé - és ugyanakkor szabadságharc és üdvtörténet. Az "anyák kora" van születőben. ”
„ A fizikai valóság illúzió, amelyet az öt érzékünk hoz létre. Az anyag egymással kölcsönösen összefüggő energiamezőkből áll, amelyek különböző frekvenciákon rezegnek. ”
„
Olyan a szerelem, akár a nádvirág,
kinyílik, elmúlik s szirmát hullatja rád.
”
„ Minden dogma igyekszik elpusztítani a szabad szellemet, nehogy az szemlélődés útján a dogmát semmisítse meg. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: