„ Lehet értelmetlen szenvedést, megalázást, félelmet okozni a másik embernek, vagy magára hagyni segítség nélkül, amikor erre lenne szüksége. ”
„ Elneveztek rólam egy rózsafajtát, ami először legyezgette a hiúságomat. Aztán rögtön lelombozódtam, mikor ezt olvastam róla egy katalógusban: "Ágyásban nem jó, inkább fal mellé ültessük." ”
„ Hogy a gondolatot helyesen fejezzük ki, ahhoz az érzetek hű leírása szükséges, tehát határozatlant sem lehet határozottal kifejezni. ”
„ Készen kell állni arra, hogy szembesüljünk a problémákkal, vállalni vitákat, a konfrontációt, és ezzel esélyt adni a változásnak. Ki kell adni azt, ami bennünk van, a konfliktuskerülés a kapcsolat halála. ”
„ Gyenge tücsöknek is hangos a szava. ”
„ Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó, tavaszi erdőbe. Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon; az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt. ”
„
Változnak az idők, vele változok én is,
mással voltál tegnap, de én akarlak mégis.
Ha megbántad, mit akkor tettél, ne félj a mától,
nincs baj, csak ha érzed, hogy a szíved most vádol.
”
„ Felülemelkedhetünk minden rosszon, ha felismerjük, hogy csak addig van hatalma felettünk, amíg hiszünk benne. Ha megtapasztaljuk ezt az igazságot, szabaddá válunk. ”
„ Függetlenségre, kalandra vágyott, de fogoly volt: kényelmes, jól ellátott fogoly, de azért csak fogoly. ”
„ Egy barát igazi feladata az, hogy kiálljon melletted, ha nincs igazad. Szinte mindenki kiállna melletted, ha igazad volna. ”
„ Minden az első, mágikus pillanatban kezdődik - szürke álruhában, hétköznapi eseményként lép az életedbe. Később nem is tudod visszaidézni. Hogy ismerkedtetek meg? Rendszerint véletlenül, egy jelentéktelen pillanatban. A sorsunk nem harsonával érkezik, és életünk főszereplői sem úgy, mint az operettek primadonnái: reflektorfényben, zenében, harsogó kórus kíséretében, mely arról dalol, hogy itt van, megérkezett Ő. ”
„ Vannak olyan pillanatok, mikor a nyulak oroszlánná változnak és a középszerű figurákból hősök lesznek. Az úgynevezett "kisembernek" mindig nyitva áll a lehetőség, hogy örökre fennmaradjon a neve, csak egy valami kell hozzá: bátorság... és talán még valami! A megfelelő pillanat! Ha egy ember régóta tervez valamit, s eljön a megfelelő pillanat, akkor már nem mérlegel - ezzel túl sok idő menne el - hanem cselekszik. ”
„
A tankok és a szürke dollár,
végül mindkettő egyre megy,
de próbára tett életemnek
maradt a magyar hiszekegy.
”
„ Az dajkamese, hogy a nők akkor gondolják meg magukat, amikor csak kedvük szottyan rá. A nők akkor gondolják meg magukat, amikor szükségük van rá, és kész. ”
„ Úgy véli az ember, hogy irányítja életét, vezeti önmagát; és bensőjét ellenállhatatlanul vonzza magával sorsa. ”
„ Mindenki úgy gondolkozik, ahogy akar, s a mókusnak is meglehet a véleménye a hiúzról. ”
„ Az emberek azt mondják, hogy az élet értelmét keressük. Én nem hiszem, hogy tényleg ezt keressük. Szerintem inkább azt igyekszünk megtapasztalni, hogy élünk. ”
„ A bánat egészen kis törés. A gyász pedig olyan formája a bánatnak, amely tulajdonképpen szerető kötés. Eltarthat a túlélő haláláig. ”
„ A könyvek a legcsendesebb és legkitartóbb barátok; a legelérhetőbb és legbölcsebb tanácsadók, és a legtürelmesebb tanítómesterek. ”
„ A házasság olyan, mint a rántott csirke. (...) Sose tudja az ember, hogy kit választ. A püspökfalatot keresem, és a mellekasát kapom! ”
„ Az örök próbálkozás pedig a legszebb és legnagyobb isteni kegy, amely egy gondolkodónak, egy orvosnak vagy bármely halandó embernek megadatik. Az az ember, aki egész életében próbálkozik, értelmes életet él. ”
„ A pénztelen diák úgy kap egy szemernyi gyönyör után, ahogy a kutya ezer veszély közt futtában elcsen egy csontot, szétrágja, kiszívja belőle a velőt; míg a fiatalember, ha néhány röpke arany csörög a zsebében, apránként élvezi örömeit, elgyönyörködik bennük, mintha a felhők közt lebegne, feledi, mit jelent ez a szó: nyomor. ”
„ Az olvasót tilos - csak egy másodpercig is - bizonytalanságban hagynunk. Az írás egyetlen ékessége a világosság. ”
„ Minden titokkal úgy vagyunk, hogy az csak addig titok, amíg senki nem tudja. Mihelyt két ember tudja, mintha már az egész világnak tudomása volna róla. ”
„
Vágyom, úgy vágyom két karodban hamvadni el,
Angyalom, Gábriel,
Az álom szárnyat bont bennem és égig emel,
A hajnal ne jöjjön el.
”
„ Eljön a perc, amikor az ember felismeri, hogy nincs értelme tovább vándorolni. Akárhova megyünk, magunkat úgyis magunkkal visszük. ”
„ A halandók leghőbb vágya az örök élet, azonban a halhatatlanok azért hajtanak évszázadokon át, hogy halhatóvá váljanak. ”
„ A reklám keverőpálca a moslékosvödörben. ”
„
Gondolj rám, ha véget ér a nyár,
Nem kell más, csak újra megtalálj,
Vágyom rád, sok emlék visszavár,
Hogy együtt éljünk újra mindent át!
”
„
Még küszködünk, és úgy teszünk,
mintha nem lenne túl késő.
De nem gyújthatunk tüzet,
hogyha eleredt az eső.
”
„ Igazán nevetséges ez az ajándékozósdi is, ahol egy nagy kalapból kihúzzák a neveket, hogy aztán egy ismeretlennek valami hihetetlenül eredeti meglepetéssel szolgáljanak. ”
„ Nem bízom azokban, akik azt hiszik, sok barátjuk van. Csak azért hiszik, mert nem ismerik az embereket. ”
„ Milyen csodálatos varázs van egy (...) üde lány mosolyában. Olyan ez a férfi szürke életében, mint mazsola a tejes kalácsban, mint az élesztő, amitől sörré nemesedik a keserű árpalé! ”
„ A pesszimizmus és az optimizmus leegyszerűsíti az igazságot. A probléma abban áll, hogy a valóságot olyannak lássuk, amilyen. ”
„ Mindannyian egyformák vagyunk. Akkor emlékezik barát a barátra, amikor az életnek vége szakad, amikor valaki súlyosan megbetegedik vagy meghal. Akkor bezzeg megvilágosodik előttünk hirtelen, milyen nagy veszteség ért bennünket, ki volt az illető barát, miről nevezetes, miféle tetteket vitt véghez. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: