„
Az ég felé nézek, kérdem, mit tegyek?
Valóság vagy álom ez, de fel nem ébredek.
Örökké valóságnak tűnik minden pillanat,
Mikor kósza emlékeim közt hallom mézédes hangodat.
”
„ Kell olyan órákat teremtenünk, amikor nem a lábunk elé, hanem a csillagokra nézünk, hogy megpillantsuk a valódi útirányt és távlatot. Az ember egy sűrű erdőben lehet, hogy csak a következő fát látja, de ha nem veti a tekintetét a sarkcsillagra, nemhogy az erdőből nem fog kitalálni, de még a következő lépését sem tudja jó irányba megtenni. ”
„ Szeretném továbbra is olyannak látni, mint amilyen az elmúlt napokban volt. És azt akarom, hogy ő is olyannak lásson a továbbiakban, amilyennek néhány napja lát. Olyan férfinak, aki képes megadni neki "mindent". Nem, nem képes, csak hajlandó. A kettő között ott az illúzió. Egy darabig még meg akarom őrizni. Mi másért érdemes élni, ha nem a "minden illúziójáért"? ”
„ Egy nő ragyogjon, és rögtön gyönyörű lesz, akárhogy is nézzen ki. Ennyi lenne. Remegjen meg a világ, ha megjelenik, és meg is fog, mert azt, aki ragyog, észreveszik. Nem tudnak elmenni mellette, nem is lehet, ugyanis sugárzik. Na ebből van kevés. Hiszen mennyivel egyszerűbb széthisztizni a perceket, hogy de neked mennyire rosszul áll az életed, és egyébként is milyen szerencsétlen vagy. Nos igen, az vagy, de ezen csak te tudsz változtatni, semmi más. Gondold meg, hogy minek adsz energiát. Ne etesd a gyengítő szörnyeket, inkább hagyd magad mögött őket, mintha nem is léteznének. Hiszen nem is léteznek. Csak az van, amire te figyelsz, az meg olyan lehet, amilyenné formálod vagy címkézed, ugyanis minden a te kezedben van. ”
„ Nyúlj felém "jó kezekkel", s vetíts rám magadból olyasmiket, amik az életemet megkönnyítik: láss jobbnak, mint amilyen vagyok. És cserébe én is ezt teszem. ”
„ Ne feledd, hogy az ösztön szinte mindig rosszra visz! Az a helyes, amit a barátaid és a családod mond neked. Ők mindig jobban tudják; még az idegen is, akivel az utcán találkozol, aki semmit nem tud rólad, ő is jobban tudja; csak mondd el neki a helyzetedet, és jobb tanácsot kapsz, mintha leülnél gondolkodni. ”
„ Tartsd magad a legjobbnak, és tied lesz a legjobbnak kijáró bánásmód és díjazás. ”
„ Mindegy, akármilyen erősnek látszunk is, mindig van valamilyen rejtett gyengeségünk, és lehet, hogy végül ez lesz a vesztünk. Minden erővel együtt jár egy gyengeség, és fordítva. ”
„ Csak kevesen hisznek teljesen önmagukban; - és e kevesek közül egyesek belülről kapják e hitet, afféle szükséges vakságként vagy szellemük részleges elsötétüléseként - (mit látnának, ha önmaguk mélyére tudnának pillantani!), míg másoknak e hitre szert kell tenniük: mindaz, ami jót, bátrat, derék dolgot csak művelnek, először érvként szolgál a bennük lakozó szkeptikus ellen: őt kell legyőzni, meggyőzni és ehhez szinte egy zsenire van szükség. Ők az önmagukkal elégedetlen, nagy emberek. ”
„ Aki szeret, az sosem birtokol, csak együtt él. ”
„ Ami egyszerű és szerény, azt mindig elnyomja a kápráztató! ”
„ Az egyre növekvő egyéni és társadalmi feszültségek közepette nagyon könnyű elveszíteni biztonságérzetünket, és a körülmények vagy erőszakosabb embertársaink áldozatává válni. Zavaros korban élünk, konfliktusok közepette, melyeket romboló indulat tüzel. Így hát szükségünk van egy szilárd alapra, egy olyan belső hozzáállásra, amely biztonságot teremt életünkben. ”
„
Megbántottam bár más volt a szándék
Bűnök közt élek Nincs kit megbánnék.
”
„ Én nem vagyok sztár, nem is akarok az lenni! Én legenda leszek! ”
„ Vágyunk a vágyainkra. Ezek nagy része pedig anyagi. Ez az, ami megnehezíti megszerzésüket. Az élet paradox törvénye, hogy akinek van, azt sokszor tönkreteszi, akinek nincs, az pedig tudja, hogy nincs igazán szüksége rá. ”
„ A szenvedély általában remek módja annak, hogy az ember irtó nagy slamasztikába keveredjen. ”
„ Csak egy narcisztikus fazon képes akkor értékelni a dolgokat, amikor már elmúltak. ”
„
Lelkünk, mint halott lepke, oly törékeny,
mint hárfahúr, a szélben elszakad,
elég hozzá egy rosszul értett szó is,
elég egy félreértett mozdulat
”
„ De amikor a karmester beint: a magányos hangszerek hirtelen egymásra találnak, egymásba szeretnek - és megszólal a Zene. Élet születik. Ilyenkor érzed, milyen óriási tettet hajtott végre a zeneszerző és az összes muzsikus: egy élő világot hoztak ki a hangok zűrzavarából. ”
„ Aki szeretetre vágyik, ismerőst keres. De hogy ki az, rejtély. Nem lehet megfogalmazni. Ha vele vagyok, nem érzem magam egyedül. ”
„ Napáldozta után mindegyik szentjánosbogár azt hiszi, hogy ő helyettesíti a napot. ”
„ Kérdezzünk meg egy idős embert, hogy melyek voltak szerinte a 20. század legfontosabb eseményei. Valószínűleg megemlíti majd a két világháborút, a belső égésű motor feltalálását és talán az információs technológia forradalmi újításait is. Az azonban igen kevéssé valószínű, hogy hozzáteszi: "No, és emelkedett a tengerszint." ”
„ A bánat a részeddé vált, fájdalommá alakult. Egyre inkább elnehezült, és egyre mélyebbre húzott, ahol már senki nem tudott elérni téged. ”
„ Nincs más, csak a múlt, a kézzelfogható és lezárt múlt, amin már nem lehet változtatni. ”
„ A tévhit is szentebb a hitetlenségnél. ”
„
Szívünk változásért eped.
Szemeink változásért könyörögnek.
Nevetésünk, könnyeink, szívdobogásunk változást kér.
”
„
- Szerinted mikor hal meg egy ember?
- Talán, amikor keresztüllövik a szívét egy golyóval?
- Nem.
- Amikor elkap egy gyógyíthatatlan betegséget?
- Nem. Hanem akkor... ha elfelejtik.
”
„ A művész nem elégedhet meg pusztán a művészettel. Hiába is tagadja, természetes vágy él benne az elismerés után. ”
„ Igaza van a zen-mesternek, akitől megkérdezték a tanítványai: "Mester, honnét tudhatom, hogy van-e még dolgom a világon?" És a mester azt felelte: "Abból, hogy élsz." ”
„ A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés. ”
„ Légy több megértéssel az emberek iránt. Nem vetted még sohasem észre, hogy az embereknek nehezükre esik a gondolkodás? Meglehetősen fárasztó és kimerítő végiggondolni mindent, az alfától az omegáig. Könnyebb megállni félúton, s a maradékra azt mondani, hogy a többit Isten csinálta... ”
„
Érzem, hogy már rabom vagy,
s Tiéd már szabadságom.
Olyan szorosan foglak,
hogy lélegzetre vágyom!
”
„
- Tudja, kire emlékeztet engem, Poirot?
- Nem tudom, mon ami.
- Arra a cirkuszi zsonglőrre, aki tarka labdákat dobál. És egyszerre valamennyi labdája a levegőben van.
- A tarka labdák ez esetben az én tarkabarka hazugságaim?
- Nagyjából.
- És egy szép napon, úgy gondolja, egyszer csak valamennyi labda a földre pottyan?
- Örökre nem maradhatnak a levegőben.
”
„ A férfiak sokféleképpen kereshetik a veszélyt, a nők többnyire a szexben találják meg. Talán azért vonzza őket minden, ami tigrisre emlékeztet, ami behúzott karmokat, alattomos ugrást ígér. A rendes, jó férjnek való fickókat egyszerűen elhanyagolják. ”
„ Fák vagyunk, melyeket csak megedz a szél támadása. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: