„
Magad, ha lehunyod, ha elhagysz,
szempillám, barna szirmom elfagy.
Dús lombom, koronám lehullik,
magamon tipródhatok holtig.
”
„ Ezredéves történelmünk bizonyságul szolgál, hogy nem vagyunk gyermek nemzet; 1848-i történelmünk bizonyságul szolgál, hogy nem vagyunk elaggott nemzet. ”
„ Az a tudat vigasztalt, hogy ha már meg kell halnom, olyasvalaki helyett halok meg, akit szeretek. Nemes célért, éppenséggel. És ez azért számít valamit. ”
„ A gyerekeknek minden javakból a legjobbat szoktuk juttatni - a versekből, az irodalomból is azt kellene. ”
„ Az emberek általában túlzott jelentőséget tulajdonítanak a szavaknak. Rabjai annak a téveszmének, hogy a beszéd nagy eredményeket hozhat. Pedig a valóságban a szavak szükségképpen leggyöngébb pontjai minden érvelésnek. Hiszen csak homályosan közvetítik a mögöttük háborgó nagy indulatokat és vágyakat. Csak amikor a fecsegő nyelv elhallgat, akkor fülel a szív. ”
„
Mondd ki, amit érzel, csináld, amit szeretsz,
tökéletes nem, de igazi még lehetsz!
”
„
Várlak csak várlak még hit sem kell ehhez
kitartásom is sikert feltételez
várlak és nem tudom mihez kezdek
ha megszépül arcom a tenyerednek.
”
„ Az utazás távolságot teremt, és kibillent a közvetlenség biztonságot ígérő közelségéből. Kérdéseket vet fel, és kétségeket ébreszt nem csak a látottakkal, hanem saját látásmódunkkal, önnönmagunkkal szemben is. Lehetőséget ad a rácsodálkozásra, az elemi felismerésekre, a világ csodáján érzett ámulatra. ”
„ Elég nehéz egy embertől elvenni valami olyat, ami boldoggá teszi, és még nehezebb, amikor úgy tűnik, az az egyetlen dolog. ”
„ Akit az istenek szeretnek, nem eszik meg a disznók. ”
„ Vannak emberek, akik úgy vélik, hogy nem a tetteik a fontosak, hanem a látszat. ”
„
Megéri, hogy titkomért felnyiss,
ott a négy sértetlen rekesz,
vagy hajíts el, ha velem nem bírsz,
kínlódva inkább ne szeress.
”
„ Az emberi rend annyiban hasonlít a világmindenségre, hogy időről időre el kell égnie ahhoz, hogy újjászülethessen. ”
„
Múló szép emlék,
Kezemben tartom még,
Hiszed vagy sem,
Nem adnám semmiért.
”
„ Siker és kudarc. Úgy gondolunk rájuk, mint ellentettekre, de valójában nem azok. Társak, akár a hős és a fegyverhordozója. ”
„ Sokkal könnyebb megbocsátanom, mint gondoltam. A megbocsátás gondtalanná és szabaddá tesz. ”
„ Memória... Ficamos fényképező memóriám van, különleges érzékenységgel és konzerváló készséggel az írott szövegek iránt. ”
„ Egy zsarnoknak (tyranus) a szokásosnál nagyobb vallásos áhítatot kell mutatnia. Az alávetettek kevésbé aggódnak egy olyan uralkodó törvénytelenségei miatt, aki istenfélő és jámbor. Másrészt nem lépnek fel olyan könnyen ellene, mivel azt hiszik, hogy az istenek mellette állnak. ”
„ Az eső könnyeket sírt az ablakra. ”
„ A fiatalok már csak ilyenek. Maguk szabják a határokat, és meg sem kérdezik, hogy a testük bírja-e. De a testük mindig bírja. ”
„ A gyerekek nem kifestőkönyvek. Nem színezheted ki őket a kedvenc színeiddel. ”
„ Hat-nyolc-tízéves gyerekek nagyon ritkán romlottak, vagy tán sohase azok. Az egyik jobban, a másik kevésbé igazodik a felnőtt világrendhez, a nagyok akaratának erővonalaihoz. ”
„ A jövő a most és az itt találkozásában néz vissza a múltba. ”
„ A múlt csak egy történet, amit mi mesélünk magunknak. ”
„ A halál tudata néha iszonyú erőt kölcsönöz. ”
„ A jólét valódi értékét nem tudjuk megítélni mindaddig, amíg nem éreztünk fájdalmat, éppúgy, ahogy nem élvezzük az édest, amíg meg nem kóstoltuk a keserűt, vagy a jót, amíg meg nem ismertük a gonoszt, sőt magát az életet sem értékeljük igazán, amíg szembe nem kerülünk a halállal. ”
„ Mennyire kopottak, szürkék egykori gondolataim. Pedig ragyogónak tűntek valaha - remegtem tőlük, ha felhangzottak bennem. Mindegyik lángoló színt jelentett számomra, igazságot és életet. Így lesz-e vajon mindig? Igen. Mert a fejlődés végtelen, kimeríthetetlen csoda. ”
„ Az öregkor nem olyan rossz, ha számba veszed a lehetőségeket. ”
„ A cigányok a föld borsa. Ez a távoli Indiából érkező erős fűszer minden konyhában megtalálható. Nem kell belőle túl sok a levesbe, de hiányozna, ha egy csipetnyit sem tennénk bele. Fekete szemű, lángoló érzésű, könnyen meghatódó, ízes és furcsa beszédű, gazdag szívű cigány testvérek, szeretni foglak benneteket. ”
„ Azt ígéred magadnak, hogy a holnap más lesz, de a holnap sokszor a ma megismétlése. ”
„
Mert jó lenne jónak lenni
jók között,
de az angyalok szárnya elolvadt
a máglyák fölött.
”
„ A történelmet a legapróbb, gyakran észre sem vett hibák alkotják. ”
„ A sportban és az életben is arra kell összpontosítanod, amit akarsz! ”
„ Bolond és helytelen elesett katonáinkat gyászolni. Inkább meg kellene köszönnünk Istennek, hogy mennyien élünk még. ”
„ Egy nagy tüzes üstökösnek, egy hullócsillagnak látom magamat. Mindenki megáll, felnéz és elakad a lélegzete "Azt nézd meg!" Azonban akkor - huss, már el is tűntem... és soha többé nem fognak olyat látni, de nem is lesznek képesek elfelejteni engem – soha. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: