„
Ha hallod durva átkom,
Halld ki, hogy szánva bánom
Mindet, mi ért, a bántást
S mégis máglyára vetlek:
Szégyenlem, hogy sorsommal
Csipőd ringása bánik:
Túlságosan szeretlek.
”
„ Azt hisszük, hogy már nem érhet bennünket meglepetés, hisz` annyi mindenen mentünk keresztül, háborúk, forradalmak, békekötések, kormányválságok és új kormányok. Pedig ostobák vagyunk. Mit tudunk a környezetszennyezésről? Az ismeretlen gázok hatásáról? A kémikusoknak is vannak titkaik, a haditengerészetnek is, a hadseregnek, a légierőnek, mindenkinek. És ezek nem csak a ma titkai. A múltban is voltak hadifejlesztések, amiket ezért vagy azért félbe hagytak, s most esetleg újra elővették őket. ”
„ Az a barát, aki előtt akkor is kitárod az ajtót, ha másnak nem. ”
„ Nemcsak az embernek van lelke, hanem az egész természetnek is, és a természet olykor csodálatos jelenségekben juttatja kifejezésre az emberekkel való kapcsolatát. ”
„ Eljön majd az az idő, amikor már nem lesz lehetőségünk együtt lenni azzal, akit szeretünk. (...) Nem akarom elvesztegetni az időt azzal, hogy marakodjak valakivel, akit szeretek, és aki sokat jelent nekem. ”
„
Bolond a szerelmes, oly fövő agyú
S ábrázó képzetű, hogy olyat is lát,
Mit józan ész felfogni képtelen.
”
„ Fordításban olvasni egy verset olyan (...), mint fátyolon keresztül megcsókolni egy asszonyt. ”
„ A minap betértem egy könyvesboltba, hogy lássam a kulturális felhozatalt. Álltak a kötetek a stelázsikon, áttekinthetően, nézegettem őket. Három, értsd: három eladó köszöntött hangos szóval, s kánonban kérdezték: segíthetek? Tűnődésbe estem, hogy hát mégis, miként vehetném igénybe őket. A legszimpatikusabbhoz fordultam, és egy könyvre mutatva kértem, silabizálja ki a címét. Nézze meg, hány oldal. Miről szól? Szépek benne a betűk? Eléggé nagyok? A boltoson elúrhodott a rököny, hebegett, habogott, holott az imént még aktívan segíteni akart. Aggódni kezdtem, hogy elveszítheti élete értelmét, ezért megkértem, legyen oly szerfelett kedves, és mutasson nekem egy A betűt. Reszkető ujjal rábökött. Kedvében akartam járni, ezért hosszan örvendeztem az A-nak. Hogy az milyen finom, sikkes, kupolás betű! A pasas megorrolt rám, s azzal vádolt, hogy hülyét csináltam belőle. Én?! ”
„ Kicsi a bors, de a fele még kisebb. ”
„ Úgy látszik, csak annak van sikere, aki megmenti a bajbajutottakat; az, aki ráadást ad, érje be a szokásos köszönettel. ”
„ Az ember nem ért meg még egy igazi empirikus hipotézist sem addig, ameddig abban a tévedésben él, hogy az szükségszerűen igaz. ”
„ A tudósok Franklin-tól Morse-ig józan gondolkodók voltak, és nem alkottak téves elméleteket. A mai tudósok a józanság helyett elmélyülten gondolkodnak. Józannak kell lenni a hibátlan gondolkodáshoz, mivel gondolkozhat valaki elmélyülten, mégis lehet, hogy teljes tévedésben van. A mai tudósok helyettesítették a kísérleteket a matematikával, és egyenletről egyenletre vándorolnak, végül felépítenek egy olyan alkotmányt, aminek semmi köze a valósághoz. ”
„ Ha hajót akarsz építeni, talán nem is az a legfontosabb, hogy összegyűjtsd a mérnököket és a hajóácsokat, hanem, hogy felébreszd a vágyat a végtelen után. ”
„ Bűntudatunk van, amikor elmegyünk otthonról, mert otthagyjuk gyermekeinket, hogy megkeressük az eltartásukra valót. Bűntudatunk van, amikor otthon maradunk, mert úgy tűnik, hogy nem használjuk ki a világ szabadságát. Bűntudatunk van mindenért, pedig nem vagyunk bűnösök. ”
„
S tudom, bár elváltunk örökre,
És hozzád többé nincs jogom:
Ki nem szakítalak szívemből,
S emléked` áldom és nem átkozom.
”
„ Hogyha gaz vezetői vannak, szörnyű ám a nagy tömeg. ”
„ Beletörődni, hogy ember nem tud segíteni. Nincs az a nő és nincs az a barát. Belenyugodni, hogy talán nem is kell segítség: ez a vergődés, ez a reménytelenség, ezek a pillanatnyi megoldások, ez az örök megoldatlansága mindennek, ami emberi, ez éppen a feltétele annak, hogy ember maradjál és emberi módon fejezd ki magad a világban. ”
„
Figyeld meg az életet: látsz valahol szomorúságot? Láttál már valaha depressziós fát? Vagy láttál már valaha szorongó madarat? Vagy idegbeteg állatot? Ugye nem?
Az élet egyáltalán nem ilyen. Csak az ember tévedt el valahol.
”
„ Nincs földi boldogság a szeretet határain kívül. Ez minden. Ami ezen kívül van és értéknek látszik, az mind csak délibáb. A szeretet aranyát pedig csak a fájdalom forrasztja szorosabbra, a fájdalom tűzcseppjei. - Ezt jó tudni annak, aki sír. ”
„ Olyan helyen üldögélek a legszívesebben, ahol hallgathatom a tenger zúgását, és jó whiskyt ihatok. Nem hiszem, hogy férfi ennél többet kívánhat. Oké, előfordul, hogy egy nő minden mást pótolhat, de ha a férfiember lazítani szeretne, nem nőt akar. Megmondom, miért: a nő beszél, a whisky nem. ”
„
Csak akkor harcolhatsz,
ha kibújsz magadból,
kalitkáidból és bozótjaidból
ha kitörsz
éned "zárt" és "mámoros"
bódulatából.
A rózsa mindenkinek nyílik.
”
„
Botot faragtál, ábrákkal tele,
beszélt a nyele,
aztán meguntad. Igy volt?
S eldobtad, ahogy az égbolt
az unt csillagot ejti le.
Én fölvettem és rádhuztam vele.
”
„ Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz. ”
„ Vannak mélységek, melyeket csak a szenvedés árán ismerhetünk és fogalmazhatunk meg. ”
„ Amikor visszamegyünk a gyerekkori házba és megtaláljuk régi, eldugott tárgyainkat, felordítunk. Istenem, de jó volt a gyerekkor! Aztán sóhajtunk, de kár, hogy felnőttünk. Gyerekkoromban felnőtt akartam lenni, hogy szabad lehessek, és senki ne dirigálhasson nekem. Felnőttként megtudtam, nincs szabadság, csak viszonylagosságok vannak, és a sors tudja csak a jövőt. ”
„ Akinek mindene a harc, a háborúskodás, annak legfőbb ellensége elsősorban önmaga. ”
„ A jó és a rossz történeteiben csak a jóknak szoktak rettenetes balszerencséjük, baklövéseik és melléfogásaik lenni. A rosszak mindig okosak, fegyelmezetten viselkednek, és ravasz terveket eszelnek ki. A gonosz mindig a helyes utat választja. A való életben a rosszak éppúgy elkövetnek egyszerű, könnyen kivédhető hibákat, mint a jók, vannak rossz napjaik, és kudarcok is érik őket. ”
„ Arany sas nyara. ”
„ Lelkünk mélyén ott rejtőzik a misztikus, aki újból arra vágyik, hogy a világegyetem legyen a játszótere. ”
„ Néha csak elfelejtjük, hogy mennyien szeretnek minket. Hogy mennyien adnák az életüket csak azért, hogy egyetlen mosolyt lássanak az arcunkon. Nem valami hazug, magadra erőltetettet, hanem egy amolyan igazit, valódit. Hagyd, hogy megtegyék. Hagyd, hogy bejöjjenek az életedbe, és ne zárd el őket, hiszen lehet, hogy az az erő, amit keresel, bennük van - adnák is, csak te épp elzárkózol előle. ”
„ Csak ülsz... És érzel. Valami különlegeset, valamit, amit még soha. Csak élsz. És érzel. Valamit a szívedben. Valakit a szívedben. A lelkedben. Egész lényedben. Mindig. Egyfolytában. És rádöbbensz. Ez a Boldogság. Ő. ”
„ Szerintem a szerelem olyan, mint egy dal. Néhány szerelmi történetnek hosszan tart a közepe, nagy crescendókkal, majd a végén jön egy szóló. (...) Néhány dalnak hirtelen lesz vége, mindenféle ok nélkül. Egy háromperces szám, amit először csak játszol, játszol, játszol. Majd egyszer csak hallod ezt a dalt, la-la-la, miközben teát főzöl, vagy fogat mosol, aztán úgy érzed, hánynod kell. Nekem a dal sosem avult el. ”
„ Ha valaha kell majd neked az életem, csak gyere érte és vidd. ”
„ Nincs szomorúbb és reménytelenebb érzelmi folyamat, mint mikor férfiak barátsága kihűl. Mert nő és férfi között mindennek feltétele van, mint az alkunak a vásáron. De férfiak között a barátság mélyebb értelme éppen az önzetlenség, az, hogy nem akarunk a másiktól áldozatot, sem gyöngédséget, nem akarunk semmit, csak megtartani egy szótlan szövetség egyességeit. ”
„ Meggondolt ember biztosabban jár. Úgysem késik el semmivel. Ami hamar áll elő, hamar semmivé lesz. Ami századokig fennmarad, ugyancsak századokon át jön létre. Törekedjünk tökélyre, mert csak az igazán jó maradandó. Az alapos elme műve örök időkre szól. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: