„
Úgy szabták rám ezt a nyelvet:
Lelkem csak ezzel felelhet.
”
„ Akit az istenek el akarnak veszejteni, előbb az eszét veszik el. ”
„ Ki ellenünk, ha Isten értünk, velünk van? ”
„ Szép volna az élet, ha minden ember csak félolyan jó volna, mint amilyennek felebarátját szeretné. ”
„
- Hogyan szeretheti valaki a művészeket, ha a művészetet nem szereti? (...)
- Hát úgy, hogy a művészek többnyire szórakoztatóbbak, mint a gavallérok.
- Az igaz, de a hibáik is elviselhetetlenebbek.
”
„ Ha eszed elhágy, segít az ördög! ”
„ Az indiánok másképp élnek a világban (...). Menedéküket élő fák alkotják, s csak annyit vesznek el a természettől, amennyire szükségük van, aztán továbbmennek, és hagyják, hogy a föld magához térjen. ”
„ Sokkal jobban bízom az érzéseimben, mint az értelmemben. ”
„ Semmi sem számít annak, aki azt mondja, hogy semmi sem számít. ”
„ Az igazság hasonlít az olyan haranghoz, amely egyetlenegyszer kondul, de megállnak tőle az órák. ”
„ Aki nem érzi, hogy meglopva van: ne mondjátok meg, s semmi kára nincs. ”
„ A halálod még nem bizonyítja, hogy éltél. ”
„ Egy dologhoz van igazi tehetségem: hogy tehetségesnek látsszam. ”
„ Vannak esetek, mikor a nő, bármilyen törékeny, és gyönge is a férfihoz hasonlítva, egyszerre erősebb lesz nemcsak a férfinál, hanem a világon mindennél. ”
„ Vannak olyan pillanatok ebben a szomorú életben, amikor vétkeznünk kell, hogy megakadályozzuk a bűnt. ”
„ Kinek könnyebb vajon? Annak, aki hisz Istenben, vagy annak, aki félvállról veszi az egészet? A hit bátorít, mi azonban tudjuk, hogy nincs mitől félnünk. Csak akkor rossz a halál, ha elmulaszt valamit az ember. Csak akkor rossz, ha soká tart, s annyira fáj, hogy az ember elveszti a méltóságát. ”
„ Az a tapasztalatunk az idővel kapcsolatban, hogy egyik pillanatról a másikra halad valamerre. Egy olyan jelenben élünk, amely folyamatosan araszol előre, a megtörtént események pedig múlttá, emlékekké válnak. ”
„ Azt hittem, pontos képem van arról, hogyan is nézek ki, de most valami mást láttam meg. Nem volt jobb vagy rosszabb, csak teljesebb. Hirtelen rájöttem, hogy eddig nem fogtam föl magamból többet, mint a körvonalaimat, a saját pillantásomat mindig kerültem. Így tudom ezt megmagyarázni: eddig úgy láttam a képmásomat, ahogy egy amatőr festő fest, precízen, de élettelenül. Ezúttal azonban úgy láttam a portrémat, ahogy egy igazi művész ragadná meg a gyors vonásokkal: anélkül, hogy az egészet ábrázolná, ama kevés mögött, amit megmutat, érezni a szívdobogást és a meleg, szapora lélegzetet. ”
„ A szépség és a csúnyaság mibenléte kivonja magát az emberi ítélkezés alól, holott ezeken alapszik a tetszés, mely a lehető legvégletesebb és változtathatatlan ítélet. Viszonyunk éppoly aránytalan ezekhez, miként a sorsunk se a mi arányossági igényeink szerint adja vagy nem adja; illetve adja az egyiket, de nem adja a másikat, vagy valamicskét ad az egyikből, ám hozzátesz a másikból is. ”
„
Ó, csak az a férj lehet boldog,
kinek a nő nemet mondott,
amikor megkérte,
hálás lehet érte!
”
„ Képzeljenek el a szomszédjukban egy idős hölgyet, aki minden olyan régen történt dologra emlékszik, amire más nem. Vagy tényleg annyira idős, hogy nincs vetélytársa ebben, vagy volt ideje sokat olvasni élete folyamán, és ezért tud mindent. ”
„ Amikor süt a nap, nem látjuk a holdat. ”
„
A nyírre, nyárra, gesztenyére, hársra
és az útszéli akácok sorára
hiába raknak színes díszeket;
karácsonyfává csupán az lehet,
ki tűrt hőséget, fagyot, zivatart,
kit az Isten is fenyőnek akart.
”
„
A szerelem mindent pótol, s a szerelmet
Nem pótolja semmi.
”
„
Kellesz nekem, mint napfény kell a fáknak,
Tikkadt virágnak, mint a víz szeme.
Úgy, mint a test kell kóbor furcsa láznak,
Mint dalra vágyó fülnek kell: zene.
”
„ A szív oly okból tesz dolgokat, mi ésszel nem indokolható. ”
„
Lábtörlő alatt lapul a kulcs,
Rajta állunk koszos cipővel.
Otthonról hozott tulajdonság,
Hogy derekunk nem hajlik kellőképpen.
”
„ Majdnem mindenkit elkap a szerelem, amikor eljön a tavasz. Mondok egy példát: csak úgy sétálgattok, elmerültök magatokban, nem is néztek se balra, sem pedig jobbra, és akkor hirtelen felbukkan előttetek egy szépséges arc. Akkor citerázni kezd a térdetek, teljesen becsavarodtok, és lebegni kezdtek, mint a pehely, és már fel sem tűnik, hogy a levegőben jártok. És tudjátok mi lesz? Be lesztek zsongva, teljesen elvesztitek a fejetek. (...) Ez mindenkit elér, előfordulhat akárkivel, úgyhogy legyetek nagyon óvatosak! ”
„ Ha az ember elsőül önmagát tanulmányozná, rájönne, mennyire képtelen önmagán túljutni. ”
„
Ki vehet el éntőlem valamit,
S szegényebbé ki tehet engemet?
Mindenemet magammal hordozom,
Ha nem vesztettem el a lelkemet!
”
„ Lehet, hogy a Hold kisebb, mint a Föld, de távolabb is van. ”
„
Tudom, hogy vár még rám,
A Holdnak tán a túloldalán,
Ő az, aki beszél bennem
Érthetetlen angyalnyelven.
”
„ A zenédet sohasem adod fel. Nem számít, hogy mi történhet. Mert bármi rossz történne veled bármikor az életben, még mindig a zenéd az egyetlen, ami vigaszt nyújthat neked. ”
„ Tinédzserként mindig azon aggódtam, hogy majd egyedül maradok, felnőttkoromra azonban ez a szorongás teljesen elmúlt. Sőt, olyan jól éreztem magam pár nélkül, hogy nehéz volt feladnom. De ma már tudom, annak, hogy valaki megtalálja az igazit, először az egyedüllétet kell megszeretnie. Amíg ezzel nem barátkozik meg, könnyen köt egy kapcsolat kedvéért olyan kompromisszumokat is, amiket már nem kellene. ”
„ Bizonyos országokban a hóhér ellen a kivégzés után gyorsított bírói eljárás során vádat emeltek emberölésért, majd pedig felmentették. Ha van vagy volt ilyen gyakorlat, jól jellemzi az említett kettősséget: azt, hogy ha a társadalom érdekei úgy kívánják, el lehet venni valaki életét, az emberi élet azonban abszolút érték, elpusztítása bűn, s ezt a bűnt valahogy fel kell oldani. Ugyanezt példázza az a gyakorlat azokban az amerikai szövetségi államokban, ahol méreggel végzik ki a halálraítélteket, hogy nem egy, hanem három alkalmazott kezében van injekciós tű, kettőben semleges folyadék van, egyben méreg, és senki sem tudja, hogy melyik kezében van a méreggel teli tű. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: