„ Ahol a szó bágyadt, ott a zene diadalmaskodik. ”
„ A legszörnyűbb dolgokat a férfiak éppen a szerelem nevében teszik. ”
„
Rólad beszél az este, a szél
A beálló csönd, a hajnal, az éj,
Az ima, az álom és minden szavam,
Várlak haza, ajtóm nyitva van.
”
„ Minden élő ember érzéki lény. Ez annyit tesz, hogy valamennyi érzékszerve a legnagyobb hatásfokon működik. Az ilyen ember jobban lát, és ha kezet fogsz vele, nem azt érzed majd, mintha egy halott faágat tartanál a kezedben. Az ilyen ember érintése élő érintés, amely mindig a saját nyelvén beszél, mindig valamilyen üzenetet közvetít. Ha egy ilyen emberrel fogsz kezet, érezni fogjátok egymás energiáját. ”
„ Az életnek nem kell tökéletesnek lennie ahhoz, hogy csodálatos legyen. ”
„ Különb dolog addig vitatkozni, míg jutunk valamire, mintsem diktátorok módján csak ülni és hallgatni. ”
„ Egy bölcs ember egyszer azt írta: a haldokló férfi nyelve érvényesíti akaratát, mint a mély harmónia. Ha szavakat költ, azok ritkán költődnek hiába. ”
„ Semmik vagyunk, s minden leszünk! ”
„ Szeretnék regényhős lenni: az író derekasan elrendezné tornyosuló gondjaimat, s végül elvonulhatnék a jól megérdemelt nyugalomba. ”
„ Azért tartjuk a művészeket, hogy közelebb hozzák hozzánk a világot. ”
„ A boldogság önző, nem szereti az idegeneket. ”
„ Minden problémánál felsejlik a megoldás reménysugara; és a szilárd bizonyosság, hogy semmi sem biztos vagy megváltoztathatatlan. ”
„ Ha az ember bajban van, a másét is jobban észreveszi. ”
„ Sajnos a túl sok álomnak az az ára, hogy több rémálom keveredik álmaink közé. ”
„ Az emberek nem a dolgoktól félnek, hanem attól, ahogy látják őket. ”
„ Mindig a jóval azonosítod magad, az erkölcsös viselkedéssel, és elhatárolod magad az erkölcstelen tettektől - annak ellenére, hogy csinálod őket. Így alakul ki a képmutatás. ”
„ Erkölcsi érzék... Egymagában több minden egyéb érzéknél, és értéknél is. Egymagában az egész ember. Ha megvan, ez sugárzik le rólunk, ha nincs meg, ennek hiányát érzi rajtunk mindenki. Akkor is, ha angyalian szépek vagyunk. ”
„
Annyi boldog pillanat vár rám
karodban még. Meg kell, hogy értsd:
bármi is elszakít tőled,
azt senkinek nem hiszem el.
”
„ Hálás vagyok érte, hogy hagytak gyereknek lenni! Nem oktattak, nem neveltek, nem irányítottak úton-útfélen és minden pillanatban. Hagytak annak lenni, aki vagyok, aki leszek. ”
„ Jobb a méltó és hősies halál, mint a méltatlan és aljas győzelem. ”
„ Mosolyokból élek, azokból, amiket kapok, kedvességből, amivel felém fordulnak, ölelésekből, (...) - amikbe néha belehalok, de viszem magammal. ”
„ Parazita lehet mindaz, ami elválaszt a társadalomtól. És elszívja az életedet a kapcsolatodtól. Ezek általában káros szokások formájában jelentkeznek, mint a szerencsejáték, drog és a pornográfia. Boldogságot, örömet ígérnek, de eluralkodnak rajtad, mint a kórokozók, és egyre jobban lekötik a gondolataidat, az idődet és a pénzedet. Egyre távolabb űznek a hűségtől és azoktól, akiket szeretsz. Ritka az a kapcsolat, amely át tudja vészelni a paraziták jelenlétét. Ha szereted a párodat, pusztítsd el a káros szokásokat, amelyek lekötik a szívedet. Ha ezt nem teszed, azok fognak téged elpusztítani. ”
„ Néha olyan okai vannak félelmeinknek, amiket nem tudunk megmagyarázni. Néha csak a csontjainkban érezzük, hogy valami igaz, de más ostobaságnak tartaná. ”
„ Manapság az a legbiztosabb útja az előrehaladásnak, ha az ember nem csinál semmit! ”
„ Lehet-e megrázóbb élmény, mint 250 cm-es teleszkópon át egy másik galaxisra pillantani, százmillió éves kövületet vagy ötszázezer éves kőszerszámot tartani a kezünkben, megállni egy olyan hatalmas tér-idő szakadék előtt, mint a Grand Canyon, vagy meghallgatni egy tudóst, aki hunyorgás nélkül farkasszemet nézett az univerzum keletkezésével? Ez a tudomány szent mélysége. ”
„
Unom, gyűlölöm a nap sugarát,
Dőlne már romba az egész világ!
”
„
- Jobban oda kéne figyelnie rá, kinek a fejébe nyom csak úgy egy koronát.
- Ez a baj a koronákkal: valakinek hordania kell őket. Nincs más lehetőség, mint vaktában bedobni a tömegbe, és reménykedni a legjobbakban.
”
„
Angyalok húznak a világ fölött.
Hírét hozzák, hogy földre szállt a béke!
Megszületett az Igazság, a Jóság,
akit úgy vártunk: megszületett végre!
”
„ Szeretni annyi, mint örülni, hogy szeretetünk tárgya: van, s azt akarni, hogy mindig is legyen. ”
„
Csak egyet álmodsz, és jövök,
A földön itt mi sem örök,
S melletted leszek újra én.
”
„ A tudás nem érzelmekből származik. Az odaadás nem érzelem - tudomány. ”
„ Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna. ”
„ A racionális döntés nem jár minden esetben a legjobb eredménnyel. ”
„ Ideje, hogy szembenézzek az igazsággal. Ideje, hogy felégessek magam mögött néhány hidat. ”
„ Véletlen. Minden a véletlenen múlik. Ezt természetesen egyetlen tudós sem vallaná be, de a nagy találmányok többsége úgy jött létre, hogy a felfedező valami egészen más problémát kívánt megoldani. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: