„ Két ember becsületét nem döntheti el egy szituáció, melybe kerültek. Ha jellemesek, akkor úgysem történhet semmi. Ha nincs bennük erkölcsi tisztaság, akkor ennyi kísértés sem kell. ”
„ Az elme a takács, ő szövi a jellem belső szövetét és a körülmények külső szövetét is. Amit addig tudatlanságban, fájdalomban és bánatban szőtt, szőheti megvilágosodásban és boldogságban is. ”
„ A cselekvéshez nem tudásra van szükség. Hitre. Elsősorban hitre. Tántorítatlan hitre, hogy amit teszünk, az jó. A tudás kétkedést szül. ”
„ Vannak srácok, akik úgy gondolják, majd csak nagyon sokára fognak megállapodni egy lány mellett és vannak olyanok, akik egyből készek a házasságra, amikor összetalálkoznak a megfelelő lánnyal. Az első típusú fiúk untatnak, a második típusba tartozókat pedig, ha teljesen őszinte akarok lenni, nehéz megtalálni. ”
„ Az embernek tudnia kell, hogy miért gyűlölik. ”
„ Az őszinteség a személyiség varázsa. ”
„ Segíts a rendőrnek. Verd össze magad. ”
„ Utasok nincsenek a Föld nevű űrhajón - mindannyian a legénységhez tartozunk. ”
„ Első pillanattól együtt éltek, mint az egysejtű ikrek az anyaméhben. Ehhez nem kellett "barátságot kötni", mint az egykorú fiatalok szokták, nevetséges és ünnepélyes szertartások között, fontoskodó szenvedélyességgel, ahogyan a vágy jelentkezik az emberek között, öntudatlan és torz formában, mikor először akarja egy másik ember testét és lelkét elvenni a világtól, hogy az övé legyen, csak az övé. Ennyi a szerelem és a barátság értelme. Barátságuk oly komor és szótlan volt, mint minden nagy érzés, mely az életre szól. S mint minden nagy érzésben, ebben is volt szemérem és bűntudat. Az ember nem vehet el büntetlenül egy embert a többiektől. ”
„ Nincs naivabb lény a cinikusnál. Mivel tiszta erőből hisz abban, hogy a világnak értelme van, és képtelen lemondani a gyermekkor sületlenségeiről, ezzel éppen ellentétes magatartást ölt fel. ”
„ A művészet élőlény. Neked kell követned az útmutatását, s nem fordítva! Ahol a közönség szabja meg, milyen legyen a mű, ott fejre áll a világ. ”
„ Az, hogy az ember nem tudja az okot, nem jelenti azt, hogy nincs is. ”
„ Ha bonyolultan írok, akkor azzal sok embert kirekesztek az olvasás öröméből. ”
„ Nincs olyan megkeményedett szív, mely el ne szorulna olykor a visszajáró múlt látomásaitól. Bárhol is születtünk, nem maradhatunk érzéketlenek azon a helyen, ahol az anyai kéz ringatott. Lelkünk húrjai nem kophatnak el annyira, hogy ilyen emlékek érintésére legalább egy meg ne rezzenne. ”
„ Ha nem bízol a társaidban, kudarcra ítéled magad. ”
„ Muris, hogy amikor azt mondják valakire, hogy "félénk", legtöbbször mosolyognak. Mintha cuki dolog lenne, valami vicces kis szokás, amit az ember idővel kinő, mint a foghíjas mosolyt, amikor kinőnek a maradandó fogai. Ha tudnák, milyen érzés valóban félénknek lenni, nem csupán az első pillanatokban bizonytalankodni, nem mosolyognának. Ha tudnák, milyen érzés, amikor az embernek összerándul a gyomra, izzad a tenyere, vagy képtelen egyetlen értelmes mondatot is kinyögni! Ebben nincs semmi cuki. ”
„
Tudtuk, hogy az ember esendő
S nagyon adós a szeretettel:
Hiába, mégis furcsa volt
Fordulása élt s volt világnak.
Csúfolódóbb sohse volt a Hold:
Sohse volt még kisebb az ember,
Mint azon az éjszaka volt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
”
„ Semmi sem olyan egyszerű és titokzatos, mint a kedvesség. ”
„ Az emberi élet nem adottság, hanem feladat, amit meg kell oldani. ”
„ A fizika olyan, mint a szex. Időnként van valami haszna is, de nem ezért csináljuk. ”
„ Ti írás birtokosai! Ne lépjétek túl a határt a ti vallásotokban és ne mondjatok Allahról mást, csak az igazságot! Jézus, a Messiás, Mária fia csupán küldötte Allahnak, és az ő szava, amit sugalmazott Máriának, és Allahtól küldött lélek. Higgyetek hát Allahban és az Ő küldötteiben és ne mondjátok azt, hogy: "Három!" Hagyjátok abba! Jobb az nektek! Allah csupán egyetlen isten. Magasztaltassék! Nincs szüksége gyermekre, amikor Övé mindaz, ami az egekben és a földön van. Allah kiváló istápoló! ”
„ Mert a test szép formájában semmi egyebet nem kell szeretnünk, mint azt, hogy isteni eredetű lelkünket arra a szépségre emlékeztesse, amelyet korábban az istenek között a maga igaz és tiszta mivoltában látott. (...) A bölcs nem annyira szeret, mint inkább visszaemlékezik. ”
„ Attól még senki nem került bajba, hogy tartotta a pofáját. ”
„
Sierva María akkor kérdezte meg tőle, igaz-e, amit a dalok mondanak: hogy a szerelem mindent legyőz.
- Igaz - mondta a márki -, de jobb, ha nem hiszed el.
”
„
Könyvmoly buzgalmad itt lehet akármi bősz,
ki mennyit képes, csak annyit tanul.
Ki kellő percben tetterős,
csupán az boldogul.
”
„ Az álmok mindig valóra válnak. Lehet, hogy nem éled meg, de attól még megtörténnek. ”
„ Látott már versenyfutókat, amikor induláshoz készülnek? Szinte nevetséges, milyen gondterhelten bütykölnek, amikor beverik azt a fadarabot, aminek elrugaszkodás előtt nekivetik a lábukat. Nem bíznák senki másra, tízszer megpróbálják, hogyan jobb, mert minden az elrugaszkodástól függ. Ha az emberek ezredannyi gondot áldoznának a saját indulásukra, a házasságukra, talán ebben a versenyfutásban is több világcsúcsot lehetne hitelesíteni. ”
„ Boldog, akinek módjában áll - ahogyan nekem állt -, hogy hazáját maga válassza. Saját magának és utódainak. ”
„ Az irigység természetünknek az az alantas vonása, melynek révén epekedve és búslakodva tekintünk arra, amit másokban boldogságnak vélünk. ”
„ Ha jobban odafigyelünk, rájöhetünk arra, hogy mennyit félünk feleslegesen. Ugyanis igen gyakran a képzeletünk áldozatai leszünk. A fantázia óriási jelentőségűvé tud növelni helyzeteket, félelmetes mumusokká fújja fel őket. ”
„ Meg kell-e várnunk, hogy elveszítsük rokonainkat ahhoz, hogy kifejezzük szeretetünket? Meg kell-e várni, amíg kórházba kerülünk, hogy örülni tudjunk egészségünknek? Meg kell-e várni, amíg magunkra maradunk, hogy értékeljük a társaságot? Ha nem vagyunk éberek, tudatunk feltöltődhet az összes rossz hírrel, és végül nem marad már hely a jók számára. ”
„ A boldogság útja belül van a lélekben. Aki ezt nem tudja, boldogtalanságra ítéli életét. ”
„ Annyi emberrel találkozunk az életben, de csupán néhány gyakorol nagy hatást szívünkre és lelkünkre. Ők azok, akik kitöltik gondolatainkat, s akik mindig fontosak maradnak számunkra: igaz barátaink. ”
„ A rágalom sajátsága, hogy önmagában valósággá tud változni, akkor is, ha nincs semmiféle valóságos alapja. ”
„ A házasság a fair playről szól. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: