„ Azért, hogy szabadon, boldogan élhess, fel kell áldoznod az unalmat. Nem mindig könnyű ez az áldozat. ”
„ A legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, az, ha nem teszünk semmit, mert azt hisszük, hogy csak keveset tehetünk. ”
„ A lehetőség érdekében tegyél föl mindent egy lapra, és határolódj el mindentől, ami kényelmes életet kínál neked. ”
„ A tapasztalat azt mutatja, hogy az élet rövid, észre sem vesszük, s már itt az öregség. Ezért aztán jól meg kell gondolni, mit csinál az ember, mert elég egyetlen aprócska tévedés, és minden odavan. Aki itt meg akar állni a lábán, és vinni akarja valamire, annak tudnia kell, mi a dörgés: semmit nem elsietni, és semmit nem elmulasztani. ”
„
Sötét az, ami tudattalan.
Sötét az, ami gonosz.
A kettő elválaszthatatlan.
Emberre is mondjuk: sötétség van benne. Az ilyen lehet ostoba is, gonosz is. Nem tudja, mit tesz, s amit az ember nem tudva tesz, jó nem lehet. Mert sötét. Ha tudná, nem tenné. Ha fény lenne benne, nem tenné.
”
„ Hited gondolattá válik, gondolatodból szó lesz, szavadból tett, tettedből szokás, szokásodból érték, értékből sors. ”
„
Ha van még a világon, amit nem láttál és nem hallottál,
Ha van még a világon, amit nem éreztél s nem próbáltál,
Ha van még a világon olyan, ami kicsit is érdekel,
Ha van még a világon, akkor élned kell, még élned kell.
”
„ A bátorság (...) ott kezdődik, hogy szembe merünk-e nézni önmagunkkal. Tévedéseinkkel. Vétkeinkkel. ”
„
Kezdjetek nevetni, csak semmi melodráma
Senki bele nem halt még komédiába
Ripacsok, színészek, az élet a tiétek
Minek ölre menni, kezdjetek nevetni!
”
„ Az ember semmit nem visel el olyan nehezen, mint a szánalmat, különösen ha megérdemli. ”
„ Milyen óriási a világ... És milyen lehet, hogy az ember egy nap felébred, és hirtelen önmagának egy olyan oldalát találja meg, amelyről még azt sem tudta addig, hogy létezik. ”
„ A megalkuvási készség teszi az embert nemessé. ”
„
Szerelmem vagy,
Neked én adok nevet,
És az a varázslat köröttünk lebeg.
Bánatot, sebet, mindent levedlek,
Ha megölsz is érte,
Én akkor is szeretlek.
”
„ Ahol az érzelem mindent betölt, ott nincs hely az idő számára. Az ember eljut a másik partra, túl az időn. ”
„ A vakond éppen olyan tisztességes állat, mint a kőszáli sas. Csak éppen a föld alatt vájkál, és teljesen vak. A sas pedig a magasban repül, és olyan szeme van, mint a sasnak. ”
„ Ádám bátyám pávát látván száját tátván pávává vált. ”
„ Ha elhisszük, hogy az emberi létet a logika irányítja, az élet lehetőségét vetjük sutba. ”
„
Ami hibás, az az élet, ami mindig cserben hagy téged,
Mert a boldogságot hajszolod, de csak csalódások érnek,
Így a magány - könnyek hadán - talán rád talál végleg.
”
„ Az emberek behunyhatják szemüket a nagyság előtt, a szörnyűség előtt, a szépség előtt, fülüket is eldugaszolhatják a dallamok vagy a hízelgő szavak elől. De az illattól nem menekülhetnek. Mert az illat a lélegzet testvére. Vele együtt lopakodik be az ember testébe, nélküle nincs élet, nem lehet kikerülni. És az illat közvetlenül a szívbe hatol, és ott határozottan dönt vonzalomról és megvetésről, undorról és kedvességről, szerelemről és gyűlöletről. ”
„ A boldogság gyakran talál okot a sietségre, a vigasztalanság azonban ritkán érzi szükségét a tülekedésnek vagy az erőlködésnek. ”
„ Egy kevéssé tetszetős arc egyre jobban elveszíti a tetszés képességét. Aki hordozza, közönyös lévén a többieknek, önmaga iránt is közönyössé válik, nemtörődömsége kiül az arcára, és egyre jobban taszítja mások tekintetét. A szépség viszont állandóan figyeli, díszíti, óvja, szemléli, és talán így is mondhatjuk, egy folyton előtte lebegő, képzeletbeli tükörbe vetíti magát. A rútság elfelejti és elhagyja magát. De kétféle rútság van: amelyik szenved, és a düh meg az irigység fegyverével tiltakozik a külvilág véleménye ellen: ez az egyedüli, az igazi rútság; a másik viszont jámbor és gondtalan, belenyugszik sorsába, nem kerüli és nem hívja ki az ítéletet, és így, ha a szemnek nem, legalább a szívnek tetszik. ”
„ Az anarchiát mindig csírájában kell elfojtani: akkor még az erélyes rábeszélés is sokszor célra vezet. Amikor viszont a rendbontás szelleme már elharapózott, akkor csak a nyers erőszak állhat útjába. ”
„ Vannak leckék, melyeket csak fájdalom képében sajátíthatunk el. ”
„ Tulajdonképpen én akkor nem értettem, hogy mi történt, mit jelent anyám elvesztése. Sírtam, mert sírtak a felnőttek is. ”
„ Milyen gyáva is az ördög! Nem akarja megmutatni az igazi arcát. Nincs egyetlen, tömör lényege - millió darabkára esik szét, s így furakodik be a vérbe, a lélekbe. ”
„
Az emberi lénynek ki kell tudnia cserélni egy pelenkát, megtervezni egy inváziót, kormányozni egy vitorlást, felhúzni egy épületet, írni egy szonettet, rendezni egy számlát, vigasztalást nyújtani a haldoklónak, utasításokat elfogadni vagy kiadni, együttműködni, vagy egyedül tevékenykedni, egyenleteket megoldani, elemezni egy új problémát, számítógépet programozni, főzni egy jó ételt, hatékonyan harcolni és becsülettel meghalni.
A specializáció a rovarok sajátossága.
”
„ Mintha az egész világ egy nagy mozi lenne. És mi mindannyian egy beteg elme szülte cselekmény szereplői. ”
„ Az érzelmek önmagukban se nem jók, se nem rosszak, morális értelemben semlegesek. Tetteink által nyernek jó vagy rossz, erényes vagy bűnös minősítést. ”
„ Egy igaz barát ismeri a gyengeségeidet, de megmutatja neked az erőidet; érzi a félelmeidet, de megerősíti a hitedet; látja az aggodalmaidat, de felszabadítja a lelked; felismeri a korlátaidat, de hangsúlyozza a lehetőségeidet. ”
„ A verebek felreppennek, ha lövés dördül. Így röppen el a kétség is, ha az ember már határozott. ”
„ Műveld a csodát, ne magyarázd... ”
„ Nagyon szeretnék szerelmes lenni, méghozzá úgy, hogy azt mondhassam, ez egy egész életre szól. Még ha aztán nem is, az sem baj. ”
„ A szégyen és a félelem között óriási a szakadék. A szégyen gondolkodni tanít, a félelem leszoktat róla. ”
„ Aki a másik embert elítéli, az tévedhet; aki megbocsát neki, az sohasem téved. ”
„ Segítséget elfogadni szégyen. Kérni még nagyobb. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: