„ Mint ahogyan a sirály és a hullám találkoznak, mi is úgy találkozunk és közeledünk egymáshoz. A sirályok elszállnak, a hullámok tovahömpölyögnek, s mi búcsúzunk. ”
„ A vallás szolgái számára kedvező az, ha a népek semmit sem értenek abból, amit tanítanak nekik. Az ember képtelen megvizsgálni azt, amit nem ért: ha nem lát semmit, kénytelen hagyni, hogy vezessék. Ha a vallás világos volna, a papoknak nem volna annyi tennivalójuk ezen a földön. ”
„ Én abban hiszek, hogy úgyis mindig azzal vagy együtt, akivel együtt kell lenned. ”
„ Akár egyedül élsz, akár párkapcsolatban vagy a legnépesebb családban, legyen valahol egy hely, ami csak a tiéd. Teremts időt, hogy minden nap legalább egyszer találkozz magaddal. Nem könnyű. Nem csak a rohanás miatt. Hanem mert nem neveltek rá, hogy a magányod: szent. Arra sem, hogyan tudsz találkozni önmagaddal. Rendszerint menekülünk magunktól. Ha máshogy nem, bámuljuk a televíziót, vagy hosszan időzünk olyan emberek között, akikhez nincs sok közünk. ”
„ Ahogyan a villamosság a végtelenségig ki tud tartani egyetlen hangot; ahogy rétegezi a harmóniát harmóniára, míg végül úgy érzed, felolvadsz a hangban. ”
„ A fantáziád minden esetben tökéletesebbé teszi a fiút/lányt, mint amilyen az valójában... és amikor kiderül, hogy nem olyan, mint amilyennek elképzelted, akkor pedig tökéletlenebbé teszi, mint amilyen valójában. ”
„ Sok a fájdalom, de az öröm is. A kettő közötti feszültség adja az élet lényegét. Nem tökéletes a világ, de valóságos. Az illúzió nem helyettesítheti. Inkább élek kemény, de valódi életet, mint a hazugságok édes életét. ”
„ Úgy látom, a szabályok sok esetben csak arra valók, hogy általuk kisajátítsanak valamit. ”
„ Az emberi értelem jellemző és szakadatlan hibája, hogy jobban izgatja a megerősítés, mint a cáfolat. ”
„ Minden férfinak van saját módszere a női nem meghódítására. ”
„ Azok, akik a háború idején voltak gyerekek, gyanakvással viszonyulnak az emberekhez. ”
„ A könyv olyan, mint a gomba, amilyen jóízű, tápláló az egyik, épp úgy valóságos émelygő méreg a másik. ”
„ Se a gonoszságnak, se a jóságnak nem kellenek szavak. A gonoszságnak azért, mert a rejtőzködést és a sötétet kedveli, a jóságnak pedig azért, mert nem szívesen dicsekszik tetteivel. ”
„ Gyanakvó pesszimizmusomat semmi sem hívja ki annyira, mint a női szépség. Ha diktátor volnék, minden szép nőt becsukatnék. A világ menete sokkal békességesebb lenne. ”
„ Minden mítosz igaz. ”
„ Mert az élet az valami roppant különös dolog. Az úgy odakötözi az embert a földhöz, egy völgy hajlatához, vagy egy domb oldalához, úgy odakötözi még akkor is, ha nehéz és nyomorúságos élet, hogy az ember lassanként odanő hozzá, gyökeret ereszt belé s lassan otthonának kezdi érezni akkor is, ha idegen. ”
„ Csodálkozunk azon, hogy felnőttkorunkra mindenféle múltbeli rossz emlék megkísért minket? Ma is feltolulnak a régi emlékek, újra és újra kísérteni kezd a múlt, mi pedig egy megmagyarázhatatlan, furcsa időutazásnak köszönhetően megint szembesülünk azzal, amit a múltban egyszer már átéltünk. ”
„ A történelmet nem az emberek csinálják, az emberek csak elszenvedik. ”
„ Két dolog tölti el lelkemet annál újabb és annál növekvőbb tisztelettel és csodálattal, minél többször és tartósabban foglalkozik vele gondolkodásom: a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem. ”
„ Hasonlítsd össze magadat a jobbal, és elégedetlen vagy; de hasonlítsd össze magadat a legrosszabbal, és több vagy az elégnél. ”
„ Vannak emberek, kérem, akik mindent megértenek, vannak, akik semmit sem, kedves uram! Rosszabbul jár az, aki mindent megért, mert a végén elveszti minden energiáját és önálló akaratát. Aki megértő lélek, az ugyebár azt mondja: "Nem szabad ezt tennem, nem szabad azt tennem, nehogy elkövessem ezt vagy azt a gonoszságot". Rendben van, de egy szép nap észreveszi, hogy az élet nem egyéb gonoszságnál, s hát akkor, kedves uram, vallja csak be, mi értelme volt annak, hogy maga nem követett el egyet se... azt jelenti, hogy nem élt, kedves uram, pontosan azt jelenti! ”
„ A Jóság a természet legtisztább, leghatalmasabb gyökérhangja, amely vigasztal, ad, békét teremt, és sohasem rombol. Adtál-e már a benned rejlő Jóságból teljesen önzetlenül úgy, hogy semmi viszonzást nem vártál érte? ”
„ Talán meglepő, úgy érzem, közöttünk van egy halovány rokonság. Ön az egyik igen drága ital a bárszekrényben vagy az asztalon. A vendégek, a háziak szórakoztatását szolgálja. Akár én. Én vagyok az egyik vendég az ágyban, az egyik partner a hajnali teniszpartinál, az esti táncnál. Díszkíséret. Magam is dekoráció. Fontos, sokrétű föladattal szereplője ennek a torz komédiának. ”
„ A harcos erénye: megérti, hogy az akarat és a bátorság nem ugyanaz. A bátorság félelmet és hízelgést parancsolhat, de az akaraterő türelmet és kompromisszumot követel. ”
„ Milyen borzasztó is az, ha rosszat gondolunk egy felebarátunkról, s még rosszabb, ha csak a hibákat látjuk meg egy olyan jellemben, amelynek különben megvan minden képessége a jóra! ”
„ Annyi mindent szeretnék neked mondani, de nem is tudom, hol kezdjem. Talán azzal, hogy szeretlek? Vagy hogy a veled töltött napok voltak a legboldogabbak életemben? Vagy, hogy az alatt a rövid idő alatt, amióta megismertelek, arra jutottam, hogy nekünk együtt kell maradnunk? (...) Tudom, hogy mostantól ezerszer újra át fogom élni az együtt töltött napokat. Hallani fogom a nevetésedet, látni fogom az arcodat, és érezni fogom, ahogy megölelsz. Mindez hiányozni fog, jobban, mind képzelnéd. ”
„ Az alázat igen különös dolog. Amint úgy gondoljuk, hogy elértük, abban a pillanatban elveszítjük. ”
„ Aki mások nyomdokaiban halad, az sosem hagyja hátra a saját nyomait. ”
„ Ha már tudod, mi végre születtél, megtudtad magadról a legfontosabbat. ”
„
S ím, újra virrad a másnap... s mintha feltörsz egy szürke kagylót, könnyű morajjal
az éjszaka héjából gyöngyházfalával ragyogva kifordul a hajnal.
”
„ A gyávák legkényelmesebb eszköze, hogy erősnek látszanak. ”
„ Az elegancia nem külső tulajdonság, hanem a léleknek az a része, amelyik látható a többi ember számára. ”
„ A pénzszerzéshez az szükséges, hogy az ember kihasználja valaminek a hiányát! ”
„ Ha azt mondom, hogy a legjobb barátnőm vagy, még meg sem közelítem a valóságot. Nekem te a nővérem vagy. Néha az anyám is, ami valljuk be, rám fér. Azért tudom magam ilyen vakmerően belevetni a kalandokba, mert ő mindig mellettem áll. Mindig ott áll mellettem. ”
„
Nem szerettelek soha, de soha,
Én igazán nem szerettelek, soha.
Mégis ma újra álmodom,
De tudom már, hogy többé nem lehet.
Százszor is újra kezdeném,
Mert úgy jó, ha mindig szenvedünk,
De igazán Te sem szerettél,
Boldogok soha nem leszünk.
”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: