„ Három dolog van, amelytől minden bölcs fél: a viharzó tenger, a holdtalan éjszaka és a szelíd ember dühe. ”
„
Mert velem vagy jól és csak velem, -
mert küzd bennem gőg és félelem:
mert aki jön, el is tud menni,
mert nem lehet mindig csak nyerni,
mert a vesztesnek nincs kegyelem, -
alig merem megismételni,
hogy úgy szeretsz, ahogy szeretem.
”
„ A pénz csak egy dolog, és a dolgok változnak. Jönnek és mennek. Erre jöttem rá. Az egyik percben ott vannak melletted, akár át is ölelheted őket. A következőben viszont már bottal ütheted a nyomukat. Olyanok, mint a máltai lovagok. ”
„ Réka testében valami megnevezhetetlennek a szintje töredékmásodperc alatt a talajig zuhant. Nem tudott megszólalni, csak nézte szobormerev arccal az embert, akiben megbízott, és aki most elárulta őt. ”
„
- Mindenkiben már az első napon megbízik?
- Túl rövid az élet ahhoz, hogy ne tegyem.
- És ha az illető csalódást okoz?
- Ahhoz is rövid, hogy megbánjam.
”
„ Minden embernek joga van egy-két ajtót zárva tartania a lelkében, s ezt a jogát tisztelni kell az emberi méltóság nevében. ”
„ Vezetés közben nem szabad félni, a sebességet azonban tisztelni kell. Ha valami nem úgy sikerül, ahogyan szeretnénk, kirepülünk a pályáról. Nem túl kellemes érzés, ha nem tudod irányítani az autódat. ”
„ A papok azt próbálják elhitetni az emberrel, hogy a pokol meg a mennyország az valahol a túlvilágon van, valami ismeretlen helyen, (...) pedig bolondság ez, bolondság bizony. A pokol is, meg a mennyország is itt van bennünk, életünk minden napjában. Ha az elfogultság útját járva gonoszat cselekszünk, az ördög belénk költözik és a lelkünket szorongatja. Ha a megértés útját választjuk s azt csináljuk, ami helyes és jó, akkor a mennyország békessége van bennünk, s mindegy, hogy mi történik, ezt a belső békességet nem veheti el tőlünk senki. ”
„ Itt van példának okáért az anyám. Örökösen sopánkodik, prédikál, és vádaskodik, mint a kicsinyes emberek általában. Vád és panasz jó ürügy rá, hogy minden változástól elzárkózzék. Mert minek mozdítaná az ember a kisujját is, ha minden rossz? ”
„ Mások hibáján csak akkor próbálj javítani, ha e hibát jól látod, anélkül, hogy számodra visszataszító volna; s ha biztosan tudod, hogy beavatkozásod nem tolakodás és nem reménytelen kísérlet. ”
„ Múlt éjjel egy ismeretlen férfiról álmodtam, ő volt a férjem. Csak vele tudtam magányos lenni, előtte voltam nyitott, egészen nyitott, egészen előtte, egészét egészen magamba fogadtam, és körülzártam a közös boldogság labirintusával. Tudom, hogy te vagy az. ”
„
Törj ki a kiszabott keretből,
hogy önmagad lehess, ne egy az ezerből!
És éld úgy szívből az életed,
csak így lehetsz az, aki ma mindent megtehet!
”
„ A vak minden szegletbe beleüti magát. ”
„ Nietzsche új kétségekkel telített, s megtanított arra, hogy a szenvedést, a keserűséget és bizonytalanságot büszkeségre változtassam. ”
„ Nincsenek viszonyok, amelyekhez az ember hozzá nem tud szokni, különösen, ha azt látja, hogy akik körülveszik, mind ugyanúgy élnek. ”
„ Mindenről ítéletet akarunk mondani, de mindig rossz a nézőszögünk. Meg akarjuk ítélni önnönmagunkat, de túlságosan közel esünk hozzá; meg akarjuk ítélni a többieket, de túlságosan távol esünk tőlük. ”
„ Ha meg tudsz nézni valamit a saját szemeddel, akkor nincs szükséged arra, hogy mások véleményére hallgass. ”
„ Csak felejteni nem szabad... Mondd meg magyari népemnek... Csak felejteni nem... Azt, hogy Öregisten magyarnak teremtett. ”
„ Miért olyan, amilyen? A szerelmes ember ilyesmit soha nem kérdez, inkább az ilyesféleképpen hangzik: miért éppen én részesültem abban a kivételes kegyelemben, hogy találkozhattam vele? ”
„ Szíved kertjébe ne ültess mást, csakis a szeretet rózsáját, és ne engedd el a ragaszkodás és vágy csalogányát! Becsüld nagyra az igazak társaságát, és kerülj minden közösséget az istentelenekkel! ”
„ Sok ember köszönheti a szerencséjét a jó tanácsoknak, amelyeket nem fogadott meg. ”
„
Ha már a jelenkor is oly kor,
hogy elvágyódsz belőle olykor,
a hátad mögé nyúlkálj srégen,
hogy lásd, milyen volt régesrégen.
”
„ Állhatatosság és makacsság úgy állanak egymás ellen, mint bátorság és vakmerőség. Valamint egyiket tisztelned: úgy másikat megvetned illik. (...) Makacsság és értelmetlenség: együtt járó dolgok. E két utolsó gyakran hamis szégyennel van egybekötve: mondásunkat vagy tettünket félben hagyás által hibásnak ismerni nem akarjuk. De ha öntudatunk, s maga a dolog kiált: mit használ ellenkezőt kiáltoznunk? Az állhatatost még süllyedésében is önérzés boldogítja: a makacs szívet pedig késő, sikertelen megbánás vérezi. ”
„ Boldogok, akik észreveszik a diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is. ”
„ Mindig voltak, és lesznek is megkínzott és kirakott állatok, mert amíg az emberi faj létezik, addig az agresszió sem tűnik el, de ha csak kicsit is tudunk ezen változtatni, már megérte az összes fáradtságot. ”
„
- Hiába nevet, ha nem tudná, jellem alatt a következetességet, az egyéniségünkhöz való ragaszkodást kell érteni, gondolatban és tettben egyaránt.
- Gondolatban és tettben? Más szóval, mindig ugyanazt gondolni, mindig ugyanazt tenni, a gondolat és a tett szabadságának végtelen lehetősége közül?
”
„ Mert nem csak a dolgok teremtik az én szavaimat, de az én szavaim (és új építésű szavaim) is teremtik a dolgokat. ”
„
Menj, ha menni muszáj!
Jobb lesz így ezután.
A néma csend ölel át,
Túl hosszú volt ez a tánc.
”
„ A problémákat nem új információk segítségével oldjuk meg, hanem azáltal, hogy rendszerbe foglaljuk azt, amit már régóta tudunk. ”
„ Kezdetben ugyanabba a galaxisba születünk. Emberként jövünk a világra, és ugyanúgy élünk tovább az idő múlásával. Az emberek egymással való találkozása csodálatos dolog. A nevetés, a szomorúság, még a szerelem is. Összesítve mindenkinek egy százalék esélye van. Ráébredtem, hogy a világot mennyi sokszínű csoda járja át. ”
„
A lélek úgy teljes, ha testtelen,
s a test akkor egész, ha meztelen.
Az ékszer nem kell, az csak elvakít,
mintha Atlanta kincseket hajít,
s a bolond férfi szeme ottragad
gyöngyön, gyémánton, mert azt látja csak,
ami képkeret, könyvön díszkötés,
amatőr-öröm. De ennyi kevés.
Nyak, arc, derék, kar, láb, comb, csípő, mell:
a szeretőnek a nő teste kell.
”
„ A depresszió egy tégla a fejeden, ami nyom lefelé, és a gondolataidat apró ólomrögökké zsugorítja. ”
„ A mérgelődés legyen olyan, mint a vihar, ne pedig, mint a tartós eső: tisztítsa meg a levegőt, és ne tegye tönkre a vetést. ”
„ Talán az életem mégsem olyan kaotikus, csupán arra kell ügyelnem, hogy ne ragaszkodjak semmihez. ”
„
- Átváltoztam, mint soha még.
Egyszerűen: az lettem, ami voltam.
Önmagammá alakultam. Most
már vagyok, mert tudom:
lenni, nem hasonlítani akarok.
”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: