„ Meg kell tanulni felkarolni az őrültséget, hogy feltüzeljen. ”
„ A Piros kendő mindig ott virít előttünk. (...) Megszületik a gyermekünk, alig várjuk, hogy fölálljon, ha föláll, hogy szaladjon, ha szalad, hogy beszéljen; majd arra vagyunk büszkék, hogy tud végre olvasni; szurkolunk, hogy sikerüljenek a vizsgái, hogy sikere legyen, érje el a célját, legyen egyre gazdagabb, ismertebb, hatalmasabb, és találja meg nagy nehezen a párját, aki előtt szintén ott lóg egy Piros kendő, amit ő sem tudott idáig elérni. És immár együtt loholnak tovább. Nem élvezik sem önmagukat, sem egymást, sem az életüket... Mert hol van még a kendő?! ”
„ Nagyon szerettem azt az embert. Ő volt az én szőke hercegem. A szél a szárnyaim alatt. Ő volt az ok, és az egyetlen ok, amiért fel akartam kelni reggelente. ”
„ Csak a kicsinyes embereknek vannak rosszindulatú megjegyzései, és csak a kicsinyes emberek sértődnek meg ezeken. ”
„ Sohasem értettem azokat, akik a szerénységet erénynek tartják. A módszeresen gondolkozó embernek mindent úgy kell látnia, amilyen, és ha valaki lebecsüli magát, éppen úgy téved, mint aki túlbecsüli. ”
„ Gyászoláskor egyenként hívjuk elő az emlékeinket, újraéljük őket, majd engedjük, hogy tovaszálljanak. ”
„ Egy benső izzó nap sugárzik azokban, akik szeretik egymást. ”
„ A felfújtakon és süteményeken mindig meglátszik, ha a szakácsnő lelkiállapotával baj van. ”
„ Csak a Táncos tud járni; csak az Énekes tud beszélni; csak a Gondolkodó tud mosolyogni. ”
„
- Nincs értelme (...), a lehetetlent nem hiheti el az ember!
- Szerintem nincs elég gyakorlatod (...). Én a te korodban naponta fél órán át csak ezt gyakoroltam. Volt úgy, hogy már reggeli előtt hat lehetetlen dolgot elhittem.
”
„ Az emberi élet ádáz ellenségei önnön fajukat, s benne önmagukat pusztítják. ”
„ Barátom, soha ne higgy a nőknek, mind hamis ígérettel áltat! ”
„ Ne lepődjenek meg, ha 50 évesen egyszer csak meglátnak a pályán. Ne nevessenek, értsék meg, a korlátok, ahogy a félelmek is, néha nem többek puszta illúziónál. ”
„
Álom, álom, édes álom!
Altass engem, légy halálom,
Légy halála életemnek
S élte haldokló szivemnek.
”
„ Az én problémám az, hogy még a különcök közé sem illek. Sehová sem illek. ”
„ Mindent nyomtalanul elfúj a szél, ami megtörténhetett volna, de nem történt meg. (...) Úgy alakul az élet, ahogy mi alakítjuk. ”
„ A harcos (...) elfogadja, hogy ellenségei azért vannak, hogy próbára tegyék bátorságát, kitartását és ítélőképességét. Ők sarkallják arra, hogy harcoljon az álmaiért. ”
„ A szabály mindig a szót követi: ez minden nyelvtan gyenge pontja. A szabály nem teremt rendet, csupán a rendetlenség leírása. ”
„ Ami azt illeti, egy cseppet sem érdekel a hitelesség. Ugyan ki pontos? Manapság például senki. Ha egy újságíró azt írja, hogy egy gyönyörű, huszonkét éves lány kinyitotta a gázcsapot, miután hosszasan nézte a tengert, majd búcsúzóul megcsókolta Bob nevű labrador kutyáját - és ezzel szemben kiderül, hogy a lány huszonhat éves volt, szobája nem is a tengerre nézett, a kutya pedig terrier volt, és Bonnie névre hallgatott, ugyan kit háborítana ez fel? ”
„
Legszentebb dolog a barátság,
többet ér, mint minden királyság.
”
„ A tudat méreg, az önmérgezés szere az énnek, ha magára irányítja. A tudat a kívülről felsugárzó fény, a tudat világítja meg utunkat, hogy el ne botoljunk. A tudat a haladó mozdony előtt világló fényszóró. Ha befelé irányítjuk a fényét, kész a katasztrófa. ”
„ Semmit se szeressek félig csinálni, vagyis a tökély előtt megelégedni. ”
„ A humor az elme mindennapos tisztálkodása. ”
„ A csend kizárja az erőszakot. Az erőszak mindig lármás. Népgyűléseken szónokol, üvöltésre ingerli a tömeget, ordít, döngve masíroz, lő, bombákat dobál, robbant, rakétákkal küldi a halált. A béke közege a csend. ”
„ Az ember folyton időzavarral küzd, ám amint zűr támad a lelkének nevezett homályos zugban, tüstént rengeteg ráérő ideje keletkezik, amelyet aztán azzal tölt, hogy szánalmas módon elhagyja magát, és szomorkodjék, mint egy haldokolni félrevonuló elefánt. ”
„ Tudod, hogy lennék akár az életed, a hangod, az indokod, hogy miért legyél a szerelmem. A szívem ezekért a pillanatokért lélegzik. ”
„
Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.
”
„
Miért vonzódom úgy hozzájok?
Mert ők lelkemnek rokoni,
Mely mindig új s új alakot vált
S mégis folyvást az egykori.
Lehet még másban szinte hozzám
A felhőt hasonlítani:
Vannak neki, miként szememnek,
Könnyűi és villámai.
”
„
Amit e szem ébren lát,
Annak hasson bűve rád,
Azt szeresd meg, azt imádd;
Tigris, medve, macska bár
S lenne vadkan, leopárd:
Véld, hogy az szerelmi pár.
”
„ Nincsen olyan kevéske, melyben ne lehetne a legtöbbre lelni. ”
„ Menjünk ki az utcára és nézzük meg, hányan vállalják bátran természet adta önmagukat. Bizony nagyon kevesen. Ezért olyan jó üzlet a szépségipar: a kozmetikumok, arcfestékek, hajfestékek, fogyasztószerek és egyebek piaca. Ezekkel a segédeszközökkel akarjuk elhitetni magunkkal és másokkal, hogy a lelkünkkel minden rendben - köszönjük - mi nagyon boldogok vagyunk. Nem öregszünk, nem ráncosodunk, nem vagyunk sápadtak az aggodalomtól, nem karikás a szemünk a kialvatlanságtól, és nincs is tele a hócipőnk az egész világgal. ”
„ A művészet érzelmek nélkül olyan, mint a csokitorta cukor nélkül. Nem ér semmit. ”
„ Az irigység a középszerűek vallása. Megnyugtatja őket, csillapítja mardosó nyugtalanságukat, és végső soron szétrohasztja a lelküket, mert addig igazolják vele a kapzsiságukat és fukarságukat, amíg már maguk is elhiszik, hogy az jó, és hogy a mennyország kapui csak a magukfajta korcsok előtt nyílnak meg; akik úgy élik le az életüket, hogy semmi nyomot nem hagynak a szánalmas igyekezeten kívül, hogy másokat lehúzzanak, hogy kizárják, sőt ha lehet, tönkretegyék őket; akik puszta létükkel, önmagukkal bizonyítják, milyen szegények lélekben, szellemben és testben. Boldog az, akit a hülyék megugatnak, mert a lelke nem lesz a martalékuk. ”
„ Fiatal volt, majd kicsattant az élettől, és ezt maga is jól tudta. Bizonyára ezért kacagott. Mert olyan jó fiatalnak és szépnek lenni, és a halálról fecsegni ostobaságokat. ”
„ Végtelen nagy számmal vannak úgy a földön, mint az égen azok a bizonyítékok, melyek Isten csodálatos bölcsességéről szólanak; és pedig nemcsak azok a burkoltabb bizonyítékok, amelyeknek alaposabb megfigyelésére vannak rendelve a csillagászattan, orvostan és az egész fizika, hanem amelyek bármely műveletlen ember előtt akaratlanul is feltűnnek, úgy hogy szemeiket sem nyithatják fel a nélkül, hogy ne kényszerüljenek azok tanúi lenni. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: