„ A sündisznóknak is, amelyek az egész világ ellen tüskéiket szögezik, van egy-egy sima oldala, amelyet egymás számára tartogatnak. A kiegyenlítődésnek, az egymáshoz illeszkedésnek ez a csudája: ez a szerelem. ”
„ Az ember barát nélkül olyan, mint a bal kar jobb kar nélkül. ”
„
Nem ismerek én más hatalmat,
Csak ami szívemben ragyog;
Idegen Isten, nincs hatalmad!
Magamon úr csak én vagyok.
”
„ A szomorúság nem olyan súlyos, mint a bűntudat, de sokkal többet vesz ki az emberből. ”
„
- Idős korára megokosodik, Mr. Bridgerton.
- Időnként hallottam olyan megjegyzéseket, hogy fiatal koromban is volt bennem egy kis intelligencia.
- Hm. A hangsúly persze a kis mennyiségen lehetett.
”
„ Az orchidea nem veszíti el illatát, csak mert senki sem szagolja, a csónak nem süllyed el, csak mert senki sem ül benne. A bölcs nem hagyja el az Utat, csak mert senki sem ismeri azt. ”
„
Menjünk, kérlek, mert én még élni akarok,
Bebörtönöz a sorsunk, de legyünk végre szabadok!
A dolgok körülötted elrontják a holnapot,
továbbállnak és kívánnak szép tegnapot.
Értelmetlen életed érvágásra élezve,
kilátásom képtelen korátokra képezve,
a kezeink lefogva, érintésre éhezve,
a szívünk darabokban, az életünk már szétszedte.
”
„ Kinek szívében a haza nem él, az száműzöttnek tekintheti magát mindenhol; s lelkében üresség van, mit semmi tárgy, semmi érzet be nem tölt. ”
„ A mesék hazudnak. Azt mondják, szerelemtől nem lesz arannyá a vadállat szíve. A szerelmes ember feledékeny, elfelejti, kicsoda - egy időre. A mesék hazudnak. Amikor eljön a hajnal, a hercegnők visszatérnek első szerelmükhöz, a vadállatok pedig önmagukhoz. ”
„ Minden támadás nagyszerű lehetőség arra, hogy kipróbáljunk valami újat. ”
„ Jobb szembenézni a halállal, mint rettegni tőle. Jobb fejjel rontani a végzetnek, mint megfutamodni előle. A félelem szereti a gyávákat, a halál utoléri és felfalja őket. ”
„ Konfliktusokat ügyes furfangok vagy intelligens hazugságok sohasem oldanak meg; hogy megoldódjanak, el kell viselni őket, amíg a feszültség elviselhetetlenné nem válik; azután az ellentétpárok lassan egybeolvadnak. Egyfajta alkimista eljárás ez, nem pedig racionális választás vagy döntés. A szenvedés elengedhetetlen. Minden valóságos megoldást csakis intenzív szenvedés révén találunk meg. A szenvedés mutatja meg, milyen mértékben vagyunk elviselhetetlenek magunk számára. Egyezz ki ellenségeddel! - a külsővel és a belsővel! Ez a probléma! ”
„ A szerelem hazug emberré tesz minket. ”
„ Soha ne búcsúzz! Az "Isten veled!" meg ilyesmi abszolút tilos. Balszerencsét hoz. ”
„
- Mi okozza az égbolt színének változását, amikor a nap eléri a szemhatárt?
- Ha mindenre magyarázatot kísérelnénk keresni, akkor nem maradna időnk arra, hogy éljünk.
”
„ A Boldogság Titka abban rejlik, hogyan lássuk a világ minden szépségét úgy, hogy közben ne feledkezzünk meg egy pillanatra sem a kanálban lévő két csepp olajról. ”
„ Mindenkinek csak a jelene van, és az mindig igen rövid. Bár sokan azt hiszik, hogy múltjuk is van, amelyben felhalmoztak néhány dolgot, és jövőjük, amelyben majd még többet felhalmozhatnak. ”
„
A legbensőbb félelmünk nem az, hogy alkalmatlanok vagyunk, a legbensőbb félelmünk az, hogy mérhetetlenül nagy hatalmunk van. A saját fényünk, és nem a sötétségünk az, ami megijeszt minket. (...) Ahogy fényünket hagyjuk, hogy világítson, öntudatlanul is hozzájárulunk ahhoz, hogy mások is ezt tegyék.
Ahogy megszabadulunk félelmeinktől, úgy jelenlétünk automatikusan felszabadít másokat is.
”
„ Mikor elengedem, aki vagyok, azzá válok, ami lehetnék. ”
„
Ne is remélj, soha nem leszek más!
Ez egy örök nagy utazás.
Ahogy jövök, úgy megyek tovább.
”
„ Nincs nagyobb támadás az emberi méltóság ellen, mint a félelem. A félelmek meggátolnak abban, hogy önmagunk legyünk. Lelki bajaink legnagyobb része a gyávaságunkból fakad. Csak a bátorság ad belső tartást és emberi méltóságot. ”
„ Ahhoz, hogy valaki teljességben éljen, állandóan mozgásban kell lennie, mert csak így különbözik minden egyes nap az előzőtől. ”
„ A feleségem a legdrágább, legtürelmesebb, legszebb nő a világon. Fizetett politikai hirdetést hallottak. ”
„ A bűn nem mindig ott kezdődik, ahol a büntető törvénykönyv paragrafusba foglalja a tényállást. ”
„ A szerelem idővel szeretetté változik. (...) Vagy unalommá, esetleg gyűlölködéssé. ”
„ Lélegezz mélyet, és kérd azt, hogy a levegőben lévő minden áldás szálljon be a testedbe és árassza el minden sejtedet. ”
„ Csak azért, mert úgy tűnik, hogy minden rendben, még nem biztos, hogy úgy is van. ”
„ Elképesztő, hogy az időjárás ennyire megváltozott pár nap leforgása alatt. Ez is csak olyan, mint a kapcsolatok: sokféle arcát mutatja, és sosem tudni, milyen lesz a következő. Ma még ragyogó napsütés, de holnap már fekete felhők. Talán jobb is így, különben minden megszokottá és kiszámíthatóvá válna. ”
„ Az ima nem Istenre, hanem ránk hat. ”
„ Néha türelmesnek kell lenned, hogy elérhesd a céljaidat. ”
„
Benyúlnak a lelkünk mélyébe
Titkos, nagy ujjak, karmolók.
Medrünkben megborzongunk félve:
Rettenetes, végtelen ujjak
És fölsírunk a süket éjbe.
”
„ Cselekedeteinket arra a mindig jelen lévő tudatosságra kell alapoznunk, hogy az emberek gondolkodásukban, érzelmeikben és cselekedeteikben nem szabadok, de csak annyira kötöttek indítékaik által, mint a csillagok mozgásukban. ”
„ S még valami, csodával határos: beteljesíthetjük álmainkat. ”
„
Forró betonon hasalok
Távoli hang csak a gyász
Lassan lüktet egy ér
Fellobog halkan a láz.
Sima tenyér a hátamhoz ér
Oh, csak játszik a szél
Tudom, már messze vagy rég
Bennem minden halk szavad él.
”
„ Mindenki röhögött az öltözködési stílusomon, de ebben rejlett a sikerem titka. Más voltam. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: