„ Az otthon soha nem olyan szép, mint amikor elhagyni készülsz. ”
„ Az elme olyan, mint egy karácsonyi izzósor áramköre. Amikor az agy jól működik, minden égő tündöklően világít. A rendszer gyakran képes alkalmazkodásra, így ha egyetlen darab kiég, attól a többi még nem alszik ki. De a probléma helyétől függően olykor egy tönkrement izzó miatt is sötétségbe borulhat az egész sor. ”
„ A rossz munkás a szerszámokat hibáztatja, na meg a főnökeit. ”
„ Ne dőlj be egyetlen izmusnak sem! Az eszmék, világnézetek és a sötét korban sajnos a vallások között is nyers hatalmi háború folyik! Miközben azzal áltatják, tán még önmagukat is, hogy itt "elvekről van szó"! ”
„ A nagy botrányt kis botránnyal kell elfedni! ”
„ Nagy csapás az, ha ízlésünk fejlődik, amikor tehetségünk megreked. ”
„
Egy-e a lélek és a test?
Honnan jövénk, hová megyünk?
Elalszik-e a sírba`, vagy
Uj lángra lobban életünk?
”
„ Néha az az egyetlen lehetőség, hogy emeljük a tétet, a másik irányba indulunk, és rákényszerítjük az ellenfelet, hogy messzebbre menjen a maga választotta úton, mint amennyire tervezte. ”
„
Mindenszentek: hideg ősz
bolyg a szellem fázva,
fázó népség temetőz
sírokon gyertyázva.
Jaj az év temető,
mindennap egy holt,
minden napra minden éj
ráírja, hogy: Volt.
”
„ Csak egy ostoba engedheti meg az ellenségének, hogy a gyermekeit tanítsa. ”
„ A szerelem nem egy kis etyepetye egy kieső szobában. Hanem olyasmi, amiért az ember él és meghal. ”
„ Isten spórolós. Még a trágyát is fölhasználja, hogy jó termésünk és finom kenyerünk legyen. ”
„ Egyetlen házasság sem boldog, miután megkötik. Csak ha előtte gondolunk rá, akkor tűnik boldognak. ”
„ Szimpatikus vallási szekta nem létezik. ”
„
Én nem bánom ha meg is döglök
annyira nem szeretem magam, hogy dolgozzak.
”
„ Ha semmi nem igaz, ha a világban nincs szabály, semmi nincs megtiltva; hogy megtiltsunk egy tettet, értékre van szükségünk és célra. ”
„ Mint valamiféle meleg köd, úgy ereszkedik egyfajta lelki nyugalom az emberre. Immár a múlté minden harc. Egyre lassúbb lesz minden mozdulat. Az embernek tengernyi ideje lesz, és már sehová sem siet. Véget ért a különleges teljesítményekért vívott végeláthatatlan küzdelem. ”
„ Akinek a mindennapi kenyér mindennapi nyomasztó gond, annak nehéz az ismeretterjesztő előadások látogatása, könyvek beszerzése, de nehéz a menyország felé vezető út is. ”
„ Ha tudsz megbocsátani, akkor azok közé tartozol, akik értenek a boldogsághoz. ”
„ A kényszeres okoskodás valójában önbizalomhiányra utal. Azoknak van szükségük erre a megerősítésre a vakáció alatt, akikre odahaza vagy az irodában senki sem figyel. ”
„ Ha valaki nem figyel (...), könnyen elveszti az irányítást, hiszen máshol jár az agya, mint kellene. De aki éber, azzal ez nem fordulhat elő. Aki pedig tényleg a saját kezében tartja az életét, az pontosan tudja, hogy minden gondolatnak ereje van, és időben észreveszi, ha lassítania kell. ”
„ A kincsvadászat első szabálya: minden meglesz, ami nincs elrejtve! ”
„
Egyedül vagyok, a magány a vendég nálam.
Hajnal van, hallom, horkol a város.
Hiába hívom, nem jön a szememre álom,
Persze minek is jönne, én nem vagyok álmos!
”
„ Minél közelebb kerülsz a halálhoz, annál jobb a történet. ”
„ A becsületesek számára a leleplezés örömteli esemény. ”
„ Az ember tudja magáról, hogy hol áll: ez már maga is áldás. ”
„ Bizalom és barátság, napfény és fehér házak, alig észrevehető árnyalatok, ó, érintetlen boldogságom, mely máris elillan, s az est mélabújában csak egy fiatal nő mosolya vagy egy megértő barát okos pillantása hoz megváltást. ”
„ Előbb-utóbb minden szerelem (...) elsüllyed a feledés (...) vizében, s előbb-utóbb minden gyümölcs megérik. És akkor leszakítják. ”
„ Az ember ráér a jövőjére gondolni, mikor már nincs jövője. ”
„ A nős férfiak hét-tíz évvel tovább élnek, mint az agglegények. A férjezett nők viszont kábé nyolc évvel korábban halnak meg, mint az egyedülállók. ”
„
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre.
”
„ Az életnek egyetlen értelme van: hogy szeress, és hogy szeressenek. Hogy érezd, tartozol valahova. De csak az után, hogy megtaláltad a helyedet. ”
„ Amíg nem tudunk mindent, addig semmit sem tudunk. ”
„
Szemem csak néha ér a világba,
de szívem ezer tájban egyszerre él.
”
„ Aki szörnyetegekkel harcol, ügyeljen, nehogy közben szörnyeteggé váljék. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: