„ S azt mondtam-e (...), hogy amit vársz, azt ne oly türelmetlenül, ne oly buzgón és akaratosan várd? Azt mondtam-e, hogy azt kell szeretned, ami épp van, hogy közben örömmel várhasd a várhatót? S vajon azt mondtam-e, hogy rágódni nem szabad, mert nem érdemes? ”
„ Egyszer minden férfi életében eljön az idő, amikor el kell döntenie, hogy aranyból van-e, vagy vasból. Látszólag ez egy könnyű döntés, de nem minden nőnek kell olyan férfi, aki jobban csillog, mint amennyi haszna van. ”
„ Tudjátok, mi a tahó? Emberalattjáró! ”
„ A nőnek épp az az értéke, hogy a gondolkodása női. A szíve meg angyali. ”
„ Változtass a hozzáállásodon, és a Világ veled változik. Ne változtass, és a Világ akkor is változik, csak nélküled. ”
„ Van az úgy sokszor az ember életében, hogy meg szeretné állítani az időt. Amikor tudja, hogy pár perc múlva minden egészen más lesz, és most kellene kiszállni, itt, ebben a pillanatban. ”
„ Igaz barátot találni nem könnyű. Ám olykor egy röpke, kényszer szülte szövetség is tud boldog pillanatokat okozni. ”
„ Minden, aminek értelme van, kínlódással jár. ”
„ És amikor már nem is vizsgálta, csak hatni engedte magára, amit tapasztalt, egyszerre érezte, hogy ez az, akit évekig keresett mindhiába. ”
„ Nem tulajdonságaiért szeretünk valakit, nemcsak azért, mert szép, s akármilyen sajátságos, még csak nem is azért, mert rút, púpos vagy szegény: egyszerűen szeretjük, mert a világban hat egy szándék, melynek igazi tartalmát nem tudjuk kifürkészni, mely ötletszerűen ki akarja fejezni magát, hogy megújulhasson örök forgásában a világ, s érthetetlen szempontok szerint érint meg félelmes erejével lelkeket és idegzeteket, működni késztet mirigyeket, elhomályosít sugárzó agyakat. ”
„ Az ökör dolga, hogy türelmesen vonja az igát, a madáré, hogy gondtalanul éljen. ”
„
Áttetsző arany ingében ragyogva
jött a nyári hajnal a réten át;
azt hitte, hogy még alszom, mert mikor
házam elé ért, elmosolyodott,
körülnézett s a nyitott ablakon
nesztelenül beugrott a szobámba,
aztán könnyű ingét ágyamra dobva
bebújt hozzám a takaró alá.
”
„ Nem történik olyan, amit ne előzne meg egy álom. ”
„ Mindig másokkal vagy elfoglalva, ez a te problémád - társadalomba születtél, társadalomban élsz, és ott is halsz meg. Egész lényed át van itatva a társadalommal. A társadalom pedig nem más, mint megannyi kis szem, mely rád szegezi a tekintetét. És te sokat adsz e szemek véleményére. Ha mindenki azt mondja, hogy te egy jó ember vagy, akkor jól érzed magad. Ha mindenki úgy gondolja, hogy rossz ember vagy, akkor kezded magad rosszul érezni. Ha mindenki azt mondja, hogy te beteg vagy, akkor kezded magad tényleg betegnek érezni. Az identitásodat kívülről, másoktól gyűjtöd be - valódi identitás helyett hipnózisban élsz. ”
„ A megszabadult ember tudja, ha szabadságát önmagának megtartja, hogy élvezze, elveszti, mert szabadságának fogságába esik. ”
„
Sorsom kiált, és minden kis inat
E testben oly rugós keményre edz,
Mint a neméai oroszlán idegje.
”
„ Gyakran - kezdte gyorsan válogatva meg a szavakat - még csak nem is hasznos tudni, hogy mit hoz a jövő. ”
„ Ha a halál örök nyugalom, inkább fáradtan élek. ”
„ A szív (...) minden dobbanásával éltet. Élteti a testet. De a szív a lelket is élteti. (...) Minden dobbanása egy-egy betű. Az első dobbanás egy "s" betű, majd egy "z" következik. Aztán jön az "e", az "r", megint egy "e", aztán egy "t", amit egy "l" követ, ezután ismét egy "e"-t üt, végül következik egy "k". És utána minden kezdődik elölről. Igen, van, amikor így dobog a szív. A szerető szív. ”
„ Mindenkit "kedvesem"-nek szólítok, mert nem emlékszem a nevükre. ”
„ De talán mégsem olyan mulatságos mindez, nem? Vagyis én továbbra is csak olyan fiúkért lelkesedem majd, akiket soha nem kaphatok meg? Egy apró öreg hölgy leszek tolókocsiban, s arról fogok álmodozni, hogy egy napon megjelenik az én gyönyörű hercegem, hogy meghódítson. ”
„ Nem kérte, hogy legyen olyan ember, akiben megbízik, akiért ilyen sokat tenne, akinek átengedné magát. Nem kérte, hogy legyen olyan ember, akinek hiánya aggasztaná, ha felkelne az éjszaka közepén, - nem azért, mert akkor nem védi meg őt, hanem egyszerűen mert vágyik a társaságára. Nem kérte, hogy legyen olyan ember, akinek vágyik a társaságára. ”
„ Vannak emberek, akik semmi nyomot nem hagynak maguk után a történelemben, jóllehet esetleg megváltoztatták a világot. ”
„ A hűtlenség lenne az a bizonyos láthatatlan mumus, akiről mindenki beszél, de senki sem látja? De ha nem hiszünk a rémmesékben, vajon honnan ered a hűtlenség? ”
„ A szerelem nem ismeri azt, amit a világ "viszontszerelem" névvel illet. ”
„ Vannak dolgok, amelyek számunkra, emberek számára túl nagyok: a fájdalom, a magány és a halál, de a szépség, a fennköltség és a boldogság is. Ezért találtuk ki a vallást. ”
„ Mit jelent az emberek sorsa a természethez, a naphoz, a csillagokhoz, a világokhoz viszonyítva? (...) Életünk csak egy másodperc a mindenség létéhez mérten. Miért nem lehet egyszerűen csak csodálni és boldogan élvezni a szépet? ”
„ Helyzetünket paradicsomiként vagy pokoliként is megélhetjük, minden a felfogásunktól függ. ”
„ Mily szép visszanézni, emlékezni az ifjúságra, mely már messze tűnt! Újra sétálni a mezőkön! A rosszat az ember szívesen felejti s még ha a legnagyobb nyomorban töltötte is: szép volt. Vannak zordabb lelkek, akik tudják, hogy nem volt benne szépség - de ki az, aki nem szívesen kápráztatja el magát emlékeivel! ”
„ A létező szocializmus idején az a mondás járta, hogy az értelmiség előtt két út áll, az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan. Az 1990-es évektől kiderült, hogy az egész magyar társadalom előtt csak ez a két út áll. ”
„ Úgy emlékszem, Bismarck is azt mondja valahol: hogy csak kutyát lehet ennyire szeretni, az embereket soha. És igaza volt. Emberrel mindig van valami baj: féltékenység, neheztelés, nagy ellentétek ebben-abban? Az emberi viszonylatok legfeljebb ilyenek: és mégis szeretem. De mi Péterrel úgy voltunk: én csak szeretem. Ez az érzés a szívben olyan volt, mintha nehéz álom telepedett volna rá. S mintha méz csorranna tiszta szépségében, olyan volt az, ha én jó kutyámat megsimogattam. És mondhatom, Péter csak nekem élt, minden gondolata én voltam. Ilyen tiszta érzelmeket még nem látott a világ. ”
„ A szobrász a márványtömböt nézi, és a szeme már a kiformált szobrot látja a kőben, melyben majd sokan gyönyörködnek. ”
„
A gyanakvás nagy sziveknek
Oly tudománya, amit tanulni nem sietnek.
”
„
Szeresd a gyermeket, öleld szivedre őt,
Ringasd el lágyan a szegény kis szenvedőt,
Lehunyt pilláinak töröld le könnyeit:
S mig te a gyermekek könnyét törölgeted,
Egy láthatatlan kéz a csillagok felett
Letörli vétkeid!
”
„
Szegény ellenség:
nem is akar rosszat - csak
több jót, magának.
”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: