„ Az én filozófiám: nem érdekel, hogy az emberek mit mondanak vagy gondolnak rólam. Az vagyok, aki és azt csinálom, amit. Nem várok el semmit és elfogadok mindent. És ez teszi az életet olyan könnyűvé. ”
„ Azt hiszem, a legszomorúbb emberek próbálják legjobban boldoggá tenni az embereket, mert tudják, hogy milyen érzés jelentéktelennek lenni, és nem akarják, hogy bárki is ezt érezze. ”
„ A legjobb fénykép is a valóság elárulása, választásból születik, és határt szab mindannak, ami nem ő maga. ”
„
Én az álom, te az ébrenlét,
Alig látom, de már véget is ér.
Tükröt tart az élet, amit látni félek,
Mert csak játszom, hogy minden szép.
”
„ Egész életemben azon voltam, hogy az életet fikcióvá változtassam, hogy a valóságot távol tartsam magamtól. ”
„ A problémák előli menekülés egy olyan verseny, amelyben sosem nyerhetsz! ”
„ Mind hagyták magukat elsodorni, alig álltak ellen az élet önkényének. Egyesek tanárnak készültek, mások közgazdásznak vagy jogásznak, a többiek régészetet, kórházi menedzsmentet, nyelvészetet vagy még különösebb dolgokat tanultak. Kész őrület: tinédzserként ezeknek az embereknek álmaik és terveik voltak, évekig meséltek arról, hogy mit akarnak később csinálni. És amikor betöltötték a tizenkilencet vagy a húszat, hirtelen valami egészen mást csináltak, és csak a biztos jövő érdekelte őket. Mintha az ezt megelőző évek nem is lettek volna, mintha sosem álmodtak volna. ”
„ Az életet a valóságban nem lehet megváltoztatni, csak a könyvekben. Csak ott lehet mindent eltörölni egyetlen szóval. Felszabadulni a dolgok súlya alól. Meg nem történtté tenni az aljasságokat, kilépni a világból, máshová varázsolni magunkat. ”
„ A valóság jó eséllyel létezik. Csak még senkinek nem sikerült bebizonyítania. ”
„
Te halott világ, s te gyenge, meg nem született...
Tétován bolyongunk a mezsgyén köztetek.
”
„ Nem számít, hova mész, vagy hogyan próbálod meg elterelni a figyelmedet, a valóság előbb-utóbb utol fog érni. ”
„ Valóság épül... kövekből, téglából, gerendákból, megfogható, látható anyagokból. De nem itt kezdődött. Nem a kövekkel, téglákkal, gerendákkal. A valóság építése nem velük kezdődött. Hanem álmaiddal. Mert a valóság álmokból épül. A te álmaidból. Az én álmaimból. Vágyainkból. Amit belül érzel, amit belül érzek, amit akarok, amit akarsz. Őszintén. Szívből. Szívvel. Önzetlenül. Ez a valóság alapja. Minden valóságé. Az álom. A tiéd és az enyém. ”
„ Sok fanatikus a vallást is úgy használja, mint a részeges az italt. S ez éppolyan veszedelmes, mint az alkoholizmus: képes kiemelni az embert sorsából, fölemeli, lebegteti, látszatörömöket is ad... de utána vissza kell hullani lelkének megoldhatatlan gondjai közé. ”
„ Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat. ”
„ Álmomban nincs, ami meglep. A valóságban, ébren lep meg, hogy semmi sem akar meglepő lenni, minden szabályos és törvénykényszeres. ”
„ Ha ráébredsz, hogy a szerelem puszta illúzió, akkor gyerekjáték, hogy kiszabadulj a zsarnoksága alól. ”
„ Amikor csimpaszkodsz, rombolod az életet; amikor bármibe belekapaszkodsz, megszűnsz élni. Ezzel vannak tele az evangélium oldalai. És a megértés az, aminek révén e felismerésig eljut valaki. A megértés. Érts meg egy másik illúziót is, hogy a boldogság nem azonos azzal, hogy valami feldob vagy kellemes izgalommal tölt el. További illúzió, hogy ez az izgalom a vágy beteljesüléséből következik. A vágy aggodalmat szül, és előbb vagy utóbb - másnaposság következik. Amikor már eleget szenvedtél, akkor már talán készen állsz arra, hogy ezt meglásd. Addig egyszerűen csak izgalmakkal táplálod magad. ”
„ Tételezzük fel, például, hogy roppant szél fúj odakint, és a honfitársaimnak el akarom magyarázni, milyen a viharos amerikai szél vagy hurrikán. Befogom tehát egy szivarosdobozba, hazaviszem, és azt mondom: "Ezt nézd meg!" Nincs benne semmiféle szél, ugye? Minthogy befogtuk. Vagy ha arra az érzésre vagy kíváncsi, milyen egy folyó sodrása, én pedig hozok egy vödörrel belőle. Megszűnt az áramlás abban a pillanatban, hogy vödörbe tettem. Abban a pillanatban, hogy a dolgokat koncepcióba zárod, megszűnik az áramlásuk; statikussá, halottá válnak. Egy megfagyott hullám nem hullám. Egy hullám alapvetően mozgás, akció; nem hullám, amikor megfagyasztod. A koncepciók fagyottak. A valóság cseppfolyós. ”
„
Ismertem egy embert, aki házat épített. Egy kis faluban lakott, becsülettel és szorgalmasan dolgozott, de egyszer egy váratlan örökség lehetővé tette, hogy megvalósítsa az álmát.
"Olyan házat építek, aminél nem lesz jobb a nap alatt!" - mondta. És miközben építette, a környező kunyhókat leste. Hatalmas házat épített a legjobb fából, a tető a legerősebb nádból készült, a legnagyobb, csillámpala ablakokkal (...). A szomszédok lelkendezve nézték, és nem értették meg, hogy ez az ember csak egy nagy kunyhót épített. Jártam nála vendégségben, ültem az asztalánál, és csak arra tudtam gondolni: nehogy házigazdámnak eszébe jusson ellátogatni a városba! Mert akkor megérti, hogy a falakat kőből építik, a tetőket cseréppel fedik be, az ablakokba üveget tesznek. Ránéz a házra és megérti, hogy az csak egy kunyhó.
”
„ Amikor a valóság rejtve marad, amikor a valóságot nem láthatjuk, be kell érnünk a szimbólumokkal. ”
„ A szem, amely látja a világot, a szem teremti látvánnyá. Formába rendezi: kivetített, szem - vagy lélek - teremtette formába. A látás - éppen azért - nem csak befogadás: teremtés is. És mindaz, amit látunk, nem csak a külső, hanem belső világunknak is része. Kivetítés és befogadás: kiröppenés és visszatérés létezésünk fészkébe. ”
„ Sokáig azt gondoltam, hogy a két világ, amiről álmodunk, és ami valóban létezik, soha nem válik eggyé, és hosszú ideig úgy éreztem, lehetetlen az életben tartós örömöket találni, vagy azt kívánni, hogy a boldogság állandó és tökéletes legyen. De aznap... megértettem, hogy az akarat képes megváltoztatni a szokást, áthidalni a szakadékokat és valóra váltani az elfáradt álmokat. ”
„ Valójában nem számít, hogy mi a mítosz és mi a tény. A lényeg az élmény, amelyet a történet hatására átélsz, mert noha a fejed gyakran jár a múltban, a szíved csak most dobban. ”
„ Az igaz nagyság olykor a legkisebbnek látszik, a valódi értelem olykor a legostobábbnak látszik, a Teljesség azonban semminek és mindig másnak látszik. Megfoghatatlan és elérhetetlen, mert mindig fogod, és sosem vesztetted el. ”
„ Tudta, hogy ami megesik egyvalakivel, az bizony megesik a legtöbbünkkel. Az életünk egyáltalán nem különbözött a többiekétől - még akkor sem, ha szeretnénk azt hinni. ”
„ A valóság annyira komplex, annyi rétege, annyi részlete van, hogy minden pillanata, amit én valóságnak hiszek, csak árnyéka, vetülete, transzformációja annak, amit szerintem reménytelen valaha is pontosan megismernem. ”
„ Nagyon veszélyes a valóságot keresni. Ezt már a Bibliában is leírták: aki meglátja az Istent, meghal. Isten rettenetes. Istent csak közvetve lehet érezni, közvetlenül kivágja a biztosítékot. ”
„ Mindannyian művészek vagyunk. Van a valóság, és arra rávetítjük a képzeletünket. ”
„ A valódi szépséghez és a valóság világának varázsához képest a természetfeletti varázsigék és a színpadi trükkök csak olcsó bóvlik. A valóság varázsa nem természetfeletti és nem is trükk, hanem - egészen egyszerűen - csodálatos. Csodálatos és valódi. Azért csodálatos, mert valódi. ”
„ Az igazság sokkal varázslatosabb - a szó jó és felemelő értelmében -, mint bármilyen legenda, kitalált történet vagy csoda. A tudománynak saját varázsa van, és ez a varázslat maga a valóság. ”
„ A csodákat általában nem a szemtanúk elbeszéléséből ismerjük, hanem olyan valakitől hallunk róluk, aki valaki mástól hallotta, az megint valaki mástól, aki megint valaki más felesége barátnője unokatestvérétől... ha elegendő ember adja tovább, minden történet átalakul. Az eredeti sztori gyakran nem több kósza híresztelésnél, amely valamikor régen kapott szárnyra, és azóta annyira eltorzult az állandó újramesélések során, hogy szinte lehetetlen azonosítani azt az eseményt - ha egyáltalán volt ilyen -, ami elindította. ”
„ Maradjunk azoknál a dolgoknál, amik itt vannak, nem pedig azoknál, amik nincsenek. ”
„ Mindig is léteztek olyan emberek, akik hittek, és olyanok is, akik nem hittek a vámpírokban. Ez olyan, mint az emberek között terjengő járványok. Megjelennek és áldozatokat követelnek. Le kell győzni őket. ”
„ Akik a barlangban rabként élnek, azok nem látnak mást, mint az előttük falra vetülő árnyékokat, amelyet így valóságnak tartanak. ”
„ Azért koncentrálnak arra, hogy a dolgokat falatnyi darabkákra bontsák, hogy ne kelljen szembesülniük a teljes képpel. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: