„ Gondoljanak bele! Luke Skywalker vagy a Mikulás nem hatott jobban bárkire, mint akármelyik élő ember? És tök mindegy, hogy Jézus élő vagy sem, több követője van, mint bármelyikünknek. És ugyanezt elmondhatjuk Tapsi Hapsiról vagy Supermanről, Harry Potterről. Engem ők alakítottak, ők szabályozták a tetteim a Földön. Nem elég ez ahhoz, hogy létezzenek? Jó, persze, kitaláltak, meg minden, de sokunknak fontosabbak, mint az élők. Sőt, még akkor is létezni fognak, amikor mi már rég nem. Egyszóval szerintem valóságosabbak, mint itt néhányan. ”
„ A jövendőmondásban nincs semmi trükk. A trükk a pontos jóslásban rejlik. ”
„ Nem csoda, hogy az egész életünket végigálmodjuk. Ébren lenni, és mindent olyannak látni, amilyen... ezt senki nem bírná sokáig. ”
„ Sokszor az az érzésem, mintha egy másik által épített kártyavárban lennék; s bár én másképp raknám a kártyákat, nem én döntök. ”
„ A szerény háztartás fényűző ábrándokat szült, a házastársi szerelem házasságtörő vágyakat. (...) Néha őt magát is meglepte, hogy micsoda vad elképzelések fordulnak meg a fejében; s csak tovább kellett mosolyogni, hallgatni a saját hangját, amint azt mondja, hogy boldog, és úgy viselkedni, hogy el is higgyék. És közben undorodott ettől a képmutatástól. ”
„ Csak azt fogom meglátni, amit látni akarok. Az emberek talán így jutnak túl a válságaikon. Az a világ, amelyben élünk, jórészt a fejünkben létezik. ”
„ A valóság egy nagy turmixgép, amelyben a remények és az álmok összekeverednek a félelemmel és a kétségbeeséssel. Csak a Walt Disney-s rajzfilmekben meg a tündérmesékben csillogtatják folyton a boldog véget. No meg az üdvözlőkártyákon. ”
„ A világ nagyon más azok számára, akik csak azt látják, amit az orruk elé tesznek. ”
„ Ha látásunk helyes, szabadok leszünk mozgásunkban, sem látomások, sem hamis képek nem ejthetnek csapdába bennünket. De tudjátok-e, szerzetesek, hogyan lesz helyes a látásotok? Hát csakis úgy, hogy mindentől elszakadtok, mindent távolról szemléltek. Se érzés, se akarat ne kössön benneteket a tárgyhoz, melyet helyesen kell megítélnetek. Ez az egyetlen módja a helyes látás megszerzésének. ”
„ Az őrület (...) az, mikor valakik ugyanazt az átkozott dolgot csinálják újra meg újra, meg újra meg újra, azt várva, hogy változzon. ”
„ A városi biciklizés a szabadságot jelenti. Olyan, mintha a tömeg felett lebegnél. Én a biciklin semmitől sem félek. Ugyanez nem mondható el az életem többi részéről. A biciklin ülve úgy érzem, én vagyok a legjobb, összhangban magammal és a várossal. ”
„ Kit érdekel, hogyan működik az autó motorja, amíg tetszetős a kárpitozás, a karosszériát pedig teleaggatjuk krómozott herkentyűkkel? ”
„ A gondolatok néha kínzók. Van gondolat, amely, ha egyszer felbukkan, akkor nem tűnik el mindjárt (...), hanem visszatér, tízszer, százszor, makacsul ismétlődik, mint egy dalszövegből kiragadott félmondat. ”
„ Még a legártatlanabb dolog is pusztíthat, ha túlzásba viszik. ”
„ A beágyazásról mindig a halál jut eszembe. Azok az emberek, akik már reggel azt várják, hogy újra aludhassanak és elmenekülhessenek, mert fosnak az élettől. ”
„
Hagyd a netet ma mögötted, dolgok történnek körülötted.
Mennyi szép lány, mennyi fiú, akit nem veszel észre,
mert nem veszed észre, hogy
a külső belső nélkül nem sok.
”
„ Nincs az az ügy a világon, amely számára ne következne el a döntő pillanat. ”
„
Minden változik, és semmi sem az, aminek látszik,
Kétszer egy folyóba ugyanúgy nem lép senki...
”
„ Azt hiszem, az ébresztőórák diktatúrája tehet a fáradt, ideges emberek szenvedéseiről. A végig nem álmodott álmok lemérhetetlenek, nem tűrnek számot, statisztikát - de döntően fontosak lettek volna. Tőlük függ a lélek egyensúlya. Csak a kialudt ember ébred mosolyogva. A telefon a gondolatokat tépi szét, az ébresztőóra az álmokat. ”
„ A dohányzás a középszerű emberek időtöltése, az unatkozó tunyáké, akik életük egyharmadát átalusszák. ”
„ A nagy viharok előtt mindig van egy pillanat, amikor eláll a szél, és minden elcsendesül. ”
„ Néha leomlanak a díszletek. Ébresztő, villamos, négy óra hivatal vagy gyár, ebéd, villamos, négy óra munka, vacsora, alvás és hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat - általában könnyedén végigcsinálja az ember. Ám egyszer csak felmerül a "miért", s ezzel a csüggedt rácsodálkozással kezdődik minden. "Kezdődik", ez a fontos. A csüggedtség a taposómalom végét, de egyszersmind az öntudatra ébredés kezdetét jelzi. Felráz, és válaszútra kényszerít: öntudatlan visszatérés a taposómalomba vagy végleges ébredés. ”
„ Az élet legrosszabb pillanatait apró észrevételek jelzik előre. A kis dudor az oldaladon, ami korábban nem volt ott. Hazaérsz a feleségedhez, és két borospoharat találsz a mosogatóban. Amikor azt hallod, hogy "Adásunkat megszakítjuk". ”
„ Ami jó, az vagy hizlal, vagy erkölcstelen. ”
„ A fecsegés - mennyire elviselhetetlen és lealacsonyító. ”
„ Az emberek állandóan azt kérdezik tőlem, hogy mit csinálok télen, amikor nincs baseball. Megmondom, mit csinálok. Csak bámulok kifelé az ablakon, és várom a tavaszt. ”
„ Az ember mindig úgy toporog a [telefon]fülke előtt, mintha pisilnie kellene és vécére várna, aztán odabent rádöbben, hogy hoppá, átlátszóak a falak. Mindenki látja őt, és persze hallja is, és mégis, áll ott a forró hasábban, kizárva az időből, és megkönnyebbülten elkezdi kiereszteni magából a mondatokat. ”
„ Nem iszom. Mert nem szeretek. Jól érzem magam tőle. ”
„ Még mindig jobb őrültségeket csinálni, mint belefáradni a sok hibába és kötelezettségbe. ”
„ Általában félóra az út, de apja most másnapos volt - kis borzszemei alig látták az utat, ráadásul az anyósülésen ült anyja, aki ijesztőbb volt, mint a másnaposság: a másnaposság elmúlik, anyja marad. ”
„ Apa mindig azt mondja, hogy fenyőhasábbal nem érdemes fűteni, mert túl sok benne a gyanta. Én szeretem a roppanásokat, olyanok, mintha valami újnak a kezdetét jeleznék: megadják a kezdő lökést valami új számára, az időt elmúltra és újra, még kiforratlanra osztják. ”
„ Aki éhezett már életében, az nem szégyelli az evést. ”
„ Mindig jön egy pillanat, mikor már elege van az embernek a bezártságból, a munkából, a bátor helytállásból, és egy nő arcát vágyik látni, egy szeretettől átforrósodott szívet érezni maga mellett. ”
„ Az alkoholszint emelkedésével (...) folyamatosan terebélyesedik a konfliktusforrások lehetséges köre, csakúgy, mint a bátorság, hogy ezt szavakba is öntsük. ”
„
Mi van, hogy a hétfő reggel mindig gáz?
Meglehet, te vagy az, aki rosszul állsz
a napokhoz, amik csak jönnek, mennek,
te csinálsz belőlük poklot vagy mennyet.
”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: