„ Minden sikertelenséget a sikerhez vezető lépcsőfoknak tekintek. ”
„ Azelőtt mindig könnyen és biztos kézzel tudtam dönteni; rájöttem, hogy ez azért van, mert az ifjúságunkban a kérdés mindig ez: a jobbat vagy a kevésbé jót választom-e. Most már csak két rossz közt választhatok, ezért olyan nehéz a döntés. ”
„
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
”
„ Vannak emberek, akiknek jelenlétében feltöltődöm, és mások, akik teljesen lemerítenek. ”
„ Ami történt, megtörtént. Most már arra kell gondolnunk, hogy mi a dolgunk. ”
„ Félelemtől hajszolt menekülés a félelmetes hajsza elől - mindez oda vezet, hogy az emberiség megfosztja saját magát leglényegesebb emberi tulajdonságaitól, amelyek egyike az önmegfigyelés. ”
„ Ha olyan reménytelen önzők vagyunk, hogy nem tudunk egy kis örömet sugározni magunk köré és egy kis elismerést juttatni másoknak anélkül, hogy viszonzásképpen ne akarjunk valamit kifacsarni belőlük, ha lelkünk nem különb, mint a savanyú vadalma, akkor elér minket az a kudarc, amelyet nagyon megérdemlünk. ”
„ Ha azt hiszed, hogy ezt várod az élettől - családot, az anyaság valóra vált tündérmeséjét - tévedsz. Ez nem stimmel, nekem nem jön be. Mert az idea, hogy a szerelem feltétlenül hosszú és boldog élethez vezet... nem igaz. ”
„ Ami kétségeket ad az embereknek, hogy ne legyenek dicsekvők, az az igazság. ”
„ A jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz. ”
„ Aki babonás, az nem lehet egészen szerencsétlen. A babona néha remény. ”
„ Akármilyen ingatagnak látszik is egy nagy kő a hegyen, alulról sose piszkáld, mert előbb terád hengeredik, mielőtt legurulna a hegy lábáig, onnan a magasból. Abból pedig, hogy összelapított téged, mert megpiszkáltad, még egyáltalán nem következik, hogy tényleg tovább is görög, lefele, darabokra törni. ”
„ Lassan fedezték fel újra egymást, fizikailag és érzelmileg is, mint két vak, aki hirtelen visszanyeri a látását. Úgy csókolóztak, mint a kamaszok, mintha ennél közelebb már nem is kerülhetnének egymáshoz. A csók többet jelentett, mint csak testi vágyat. Justine mindig is azt érezte, hogy az ember a szívét adja oda a csókjával. ”
„
Meglátod
egyszer kőbe vésem arcod
metsző élű pillantásaimmal.
”
„ Két embert sok minden összeköthet, de legkevésbé az ésszerűség. Inkább a vonzalom, a szeretet, az összetartozás érzése. Néha a közös rögeszme, olykor az érdekszövetség. Érzések, vágyak, indulatok, aggodalmak - például, hogy félsz egyedül. ”
„ Anya az az ember, aki felöltözteti a napot. Felkel és élni kezd benne, és számunkra, akik ismerjük őt, egyszerűen elképzelhetetlen lenne az élet nélküle. És mit szólnánk, ha eltűnne? Akkor mi lenne? Hová tűnt a levegő, amit beszívunk? Hová mosta el a víz az utat, amin járunk? Hová rejtőzött a föld a lábaink alól? ”
„ Van egy különös játék... Nő és férfi játssza. Írott szabályai nincsenek. Szabályait egyedül a szívükben lévő érzés, az egymás iránti őszinteség, a tisztelet, a bizalom határozza meg. (...) Nem legyőzni kell a másikat, hanem vele együtt győzni. Győzni, és elnyerni a másikat. És ez nem játék. ”
„
A magadértés
versenyén neked jut a
legutolsó hely.
”
„ Ha jól figyelsz, rájössz arra, hogy a legtöbb értelmi magyarázat: utólagos. (...) Szívvel, tapintással, ösztönnel, szaglással, ihlettel és bölcs teljességtudattal is látni kell. Egy jó szó, egy időben nyújtott segítség vagy egy őszinte csók értékesebb lehet, mint egy tudományos értekezés, és valódibb is. ”
„
Hó hidegébe takarózva
vendégül jött hozzám
a bánat.
”
„ Nem tesz semmi oly engedékennyé, mint a gyomor nyugalma. ”
„ A kotlóstyúk számára bizonyára gyalázatosnak tűnne az a gondolat, hogy létezik a világon olyan lény, akinek egy fészekalja tojás nem a legelbűvölőbb, legértékesebb, soha eléggé sokáig nem kotolható dolog a világon, mint amit neki jelentenek a tojások. ”
„ Ha valaki azt mondja neked, hogy az élet nehéz, kérdezd meg őt: mihez képest? ”
„ Semmi ok nincs rá, hogy a jó miért ne diadalmaskodhatna éppoly gyakran, mint a rossz. A győzelem mindig szervezés kérdése. ”
„ Alkonyodik. (...) A legkönnyebb időszak. De a legszomorúbb is, bizonyos tekintetben... egy újabb nap vége, az éjszaka visszatérte. Semmi sem olyan kiszámítható, mint a sötétség. ”
„ Élet és irodalom közül mindig az irodalmat választom, mert azt hiszem, ez az életem. A világ tényei nem az irodalom tényei. De a világ igazsága-i az irodalom igazsága-i. ”
„ Mikor azt mondjuk: - Rideg ez a világ! Csak nézzünk belé mélyebben és meglátjuk, hogy az emberek egymás szívénél melegszenek benne. ”
„ Mindaz, ami mögöttünk van, és minden, ami előttünk, eltörpül amellett, ami bennünk van. ”
„ Minden egyes alkalommal, ha hallom, hogy valaki visszasírja az iskolás éveit, teljesen megdöbbenek. Számomra az egyik legrosszabb periódusa volt az életemnek. Az általános iskola teljes időszaka alatt embertelen harcban álltam az akaratomhoz való hűség - és mindahhoz, amit magamban éreztem; a megvalósítás óhajához, még akkor is, ha úgy képzeltem, hogy nem helyes. ”
„ Egész életünkben növekszünk azzal, hogy feladunk dolgokat, és veszítünk, és továbblépünk. Nagy dolgok vagy kicsik, az, hogy hogyan kezeljük, az határoz meg minket. ”
„ Ami ifjúságom idején, a 20. század első három évtizedében a fizikában történt, olyan gyönyörű, mint a reneszánsz művészet vagy a barokk zene. A kvantummechanika sokkal szebb, mint az atomfegyverek fejlesztése. A szupravezetést megmagyarázni sokkal nehezebb, sokkal izgalmasabb és sokkal kihívóbb, mint a fizika katonai alkalmazásain gondolkodni. Az a kötelességünk, hogy a tudást gyarapítsuk. Bízom benne, hogy a társadalom, amelyben élek, értelmesen fogja használni a megszerzett tudást. ”
„ A félelem a józan ész jele. Csak a kötözni való bolond nem fél semmitől. ”
„ Sokféleképpen vártalak... Vártalak, mint az elkeseredett feleség, aki tudja, hogy férje soha nem értette egyetlen lépését sem, és soha nem fog utána jönni, és ezért föl kell szállnom a repülőre, és vissza kell mennem, hogy aztán a következő válságból újra elmeneküljek, majd visszamenjek, és megint elmeneküljek, aztán újból vissza. (...) Vártalak, ahogyan Pénelopé várta Odüsszeuszt, ahogyan Rómeó várta Júliát, ahogyan Beatrice várta Dantét, hogy megváltsa. A sztyeppe ürességét benépesítették az emlékeim, az együtt töltött pillanataink, az országok, ahol együtt jártunk, az örömeink, a veszekedéseink. De ha hátranéztem, csak a saját lépteim nyomát láttam, te sehol nem voltál. ”
„ Ne gondold, hogy az életünk többet jelent annál, hogy felkel a nap és lenyugszik. Ne gondold, hogy ez örökre így marad; nem tudhatjuk. Mikor felébredek, nem várom, hogy a nap felkeljen, de ha mégis felkel, az ajándék. ”
„ Átkozott a két szemünk mohósága! Mindent megáhítunk, amit az idegenek hoznak. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: