„ Míg háromszázhatvanötször felkel s lemegy a Nap,
míg tizenkétszer megtelik a Hold és elapad,
míg egyszer elsárgul a nád és újra zöld leszen,
míg újra nyílik a virág, addig várj, kedvesem. ”

„ Utolsó arcomat
Neked mutatom most, kedvesem.
Elviheted magaddal,
Kísérjen utadon szerelmesen. ”

„ Mindig van egy pont, ahol az út kettéválik. Abban a hitben válunk szét, hogy az útjaink egyszer újra összefutnak. Ahogy távolodunk az úton, a másik egyre kisebbnek tűnik. De nem baj, egymásnak vagyunk teremtve. ”

„ Így szokás minden búcsúzáskor, torkig enni vagy inni magunkat, nem érezni az elválás pillanatait. Mindig ez fáj a legjobban. Ezeket a perceket kell elzsibbasztani, hogy ne fájjon a nagy műtét, ahogy a sors kegyetlen késével felhasítja a lelkünket. ”

„ Valamit őrizni fogok magamban mélyen, amit soha nem veszíthetek el. Ami nem kophat el. (...) Valamit, ami láthatatlan. Valamit, amit minden egyes pillanatban éreztünk, ahogy megláttuk egymást. ”

„ Igen, igen, az ismerős világot
Úgy hagyjuk el, hogy szívünk meg se retten.
Az vonz csupán, mit ködbe vont a kétség,
S titokzatossá bűvölt a sötétség -
A sejtelmes, az ismeretlen. ”

„ Búcsúzom már tőled
Bölcsességgel telten
S bölcsességgel
Bukdosik a lelkem. ”

„ Mint autótetőn felejtett noteszt:
elveszítettél
engem. ”

„ Mennék, ha hagynál.
Ha nem mondogatnád folyton, hogy
"magad maradtál". ”

„ Szóval ez a végleges befejezés - életének minden izgalma, forrósága, feszültsége, őrülete és vágyakozása, egyetlen veresége így tűnik el most azzal, hogy nem látja többé ezt az asszonyt -, és még az ilyen emléknek is megvan a maga sajátosan fájdalmas értéke. ”

„ Isten veled! Ma oly dal kél szívemben,
Mint boldog visszhang bús szőlőhegyen,
Mely várni fog fagyos, fehér telekben.
A szőke napra vár.
Isten veled napom, egyetlenem. ”

„ Most elköszöni kell, csendesen.
Remélni, hogy nyomot hagyok a szíveken.
Ígérd meg nekem, hogy nem felejtesz el,
hiszen a részem vagy és a szívemben mindig ott leszel. ”

„ Köszönöm, hogy beléptél az életembe, és örömet szereztél nekem, köszönöm, hogy szerettél, és elfogadtad az én szeretetemet. Köszönöm az élményeket, az emlékeket, amelyeket életem végéig féltő gonddal megőrzök. És főleg köszönet illet, amiért megmutattad nekem, hogy eljön az idő, amikor elengedhetlek. ”

„ Zengjük el hát utolsó dalunkat és váljunk el!
Feledd el az éjt, ha már elmúlt az éjszaka!
Kit igyekszem ölelő karjaimba zárni?
Álmokat sohasem lehet fogságban tartani!
Mohó kezeim az ürességet szorítják szívemre és ez megsebzi keblemet! ”

„ Ha elmegyek is, veled maradok; erre csupán a szeretet képes. ”

„ Bámulok a távozó hajó után.
Nem ugorhatok a tengerbe, szép a világ.
Nem sírhatok, hisz férfi vagyok. ”

„ Ne terítsetek.
Ne bontsatok ágyat. Csak
búcsúzni jöttem. ”

„ Csak rám kell hogy gondolj, szívből, melegen és nagyon, s ha akaratod ereje felemelkedik a vágyban, száll felém a messzeségből és érzéseink találkoznak a gondolatban, ez a legelválaszthatatlanabb találkozás és összetartozás. ”

„ A találkozás mécsese hosszan ég; búcsúzáskor egy pillanat alatt kialszik. ”

„ A pillanat, ami sokat ér, némán múlik el.
Egy ölelés épp elég, ha búcsúzni kell! ”

„ Amikor mi ketten búcsúzunk,
a lelkünknek az mindig egy halál. ”

„ - Eszembe jutott az a kislány, aki voltál, Anne. Azt sem bánnám, ha olyan maradtál volna, a furcsaságaiddal egyetemben. Felnőttél, és most el is mész; magas lettél és elegáns, és valahogy olyan... más ebben a ruhában, mintha... már nem is tartoznál Avonlea-hez... és ahogy ezt végiggondoltam, olyan magányérzet lepett meg. (...)
- Marilla, én semmit sem változtam, vagyis lényegében nem. Sokat csiszolódtam és fejlődtem, de az igazi énem, idebent, az ugyanaz maradt. Mindegy, hova kerülök vagy a külsőm mennyit változik, a szívemben mindig is az a kis Anne-jük maradok, aki nagyon szereti magukat. ”

„ Béke veled, béke szívem.
Válni kell, váljunk szelíden. ”

„ Nekem jobban fáj (...), mert én távozom el. Az ember, ha kedves barátaitól búcsúzik, a búcsúzás percében zálogul mindig otthagy a szívéből egy darabkát. Ezért a darabkáért pedig vissza akar térni. Remélem, visszajöhetek érte. ”

„ Fáj a búcsú (...). De remélem, még találkozunk. S talán ez a remény ad vigaszt. ”

„ És ott állok majd behunyt szemmel,
mint aki már szólni nem mer,
hogy el sem köszönhettem tőled,
hogy elpazaroltam minden időmet. ”

„ Látlak én még, látni foglak,
És szüntelen gondolok rád.
El nem válok soha tőled;
Mégis, mégis... isten hozzád! ”

„ Úgy váljunk el, mint álmoktól reggel,
Úgy váljunk el, hogy egy napot se temess el,
Úgy múljon el, hogy ne űzzön emlék, mit megmérgezel. ”

„ Az emberekben minden véggel kapcsolatban némi rossz érzés él, mert minden befejeződés egy kis halál. Ezért mondjuk búcsúzáskor: "viszontlátásra". ”

„ Sokáig ültünk egymás mellett csendben. Ennyi év beszélgetés után egyikőnk sem tudta, mit mondjon. (...) Odahajolt hozzám, és hosszan, éhesen, erősen megcsókolt. Talán egyszerre üdvözöltük és búcsúztattuk egymást. ”

„ Már eltűnt régen a hajó Veled
és én még mindég kendőt lengetek.
S amíg távolba réved a szemem,
arcod vonásait idézgetem.
Tengerverés csapdos a partokon,
benne hangod zenéjét hallgatom.
S a szélben, mely hajamba beletép,
ott érzem még kezed melegét. ”

„ Oldódó képed
kicsordul szememből és
arcomra szárad. ”

„ Nem úgy váltunk el, mint a múltkor. A lány ott állt a kapuban, az utcalámpa fénye beragyogta az arcát. Gyönyörű volt. (...) Furcsa érzés kerített hatalmába. Nem olyan, mint máskor, amikor az ember majd megőrül egy lányért, ha este el kell válnia tőle. Inkább gyönyörűséget éreztem. Gyöngédséget és kimondhatatlan vágyat. ”

„ A lány gyengéden elmosolyodott, a végső búcsú fájdalmával. Egy pillanatra görcsbe rándult a szíve, agyán pedig átfutottak a baljós igék: soha, soha nem látlak többé. ”

„ Maradj, legalábbis addig, amíg lenge hamuvá nem váltam... nem, nem hamuvá! A hamuban túlságosan sok maradványa van testiségemnek. Maradj, amíg füstcsíkká nem alakultam át, s el nem oszoltam nyomtalanul a levegőben. Akkor már nem lesz szükségem rád, akkor már mehetsz, amerre csak sorsod sodor! ”