„ Mert egyre inkább bennem vagy:
mindjobban fáj, ha nem vagy itt.
Félszív, félszem, félszó - a fájás
egész csak, s a félsz, hogy a világ
nélkülem vidít-szomorít. ”

„ Épphogy nincs telihold. Amikor Rennel vagyok, épp így érzek. Bármennyire is szeretem, mellette sem lehetek teljes. ”

„ Egy sort sem kapok tőle, hogy megkönnyítené az életemet! Majd belehalok már; minden pillanatban azokra a szavaira kell gondolnom, amelyeknek a legjobban örültem; addig ismételgettem magamban, hogy végül már azt sem tudom, csakugyan mondta-e őket. ”

„ Úgy tűnik, pár évente összekaparom a széthullott életemet, azután újrakezdek mindent a semmiből. Mindegy, mibe fogok, mindegy, milyen elszántan próbálkozom; úgy tűnik, nem tudok felkapaszkodni a boldogság, a siker és a biztonság szédítően magas csúcsaira, mint mások. (...) Szeretnék elérni egy pontot, amikor egy pillanatra abbahagyok minden munkát, körbenézek, megkönnyebbülten felsóhajtok, és azt gondolom: végre ott vagyok, ahol lenni akartam! Valami hiányzik, tudod? Az életnek az a különleges varázsa, amit éreznem kéne... de a varázslatnak nyoma sincs. ”

„ Ha most arról panaszkodnál, hogy magányos vagy, én azonnal Londonban teremnék. Bárhová elmennék. És már csak azzal is megelégednék, ha a szíved és a tested csak kicsit megmelengethetném. Ez biztos úgy hangzik, mintha valami eszméletlen kedves lennék, pedig mindezt csakis azért mondom, mert nálad senki sem fontosabb a számomra. (...) Bocsásd meg, hogy ilyen önző vagyok. ”

„ Ha valaki elment, és ezzel együtt kitépte a szíved, nagyon sokáig képtelen vagy neki megbocsátani. Először önmagad hibáztatod mindenért, ami nem vagy, mindenért, amiben mások jobbak nálad. Aztán őt okolod. Sírsz miatta, szidod magadban, százszor is megfogadod, hogy nem veszed a szádra többé a nevét, és nem nyitsz ki újságot, amiben ő szerepel. Nem nézel tévét. Nem hallgatsz zenét. Nem beszélgetsz másokkal. Nem zongorázol. Egyszóval nem érzel. Csakhogy így hermetikusan elzárod magad mindentől, ami segíthetne, hogy továbblépj, hogy megértsd: ő, akiért te az életed is odaadtad volna, nem tudott neked eleget adni önmagából. Ő pontosan annyit volt képes adni, ő pontosan olyan volt, amilyenné formálta élete során a rá ható több millió tényező. Nem tudott jobb lenni hozzád, ezt a szívrepesztő tényt, így ahogy van, el kell fogadni.  ”

„ Ne gondolj rám ezután, neked úgysem fáj,
Nem tudom, hogy én ki vagyok, csak azt tudom, hogy ő ki volt, (...)
Hogy nélküled én senki vagyok, egyedül nem álmodok. ”

„ - Miért jöttél vissza? (...)
- Talán hiányoztál.
- El kellett rohannod ahhoz, hogy erre rájöjj?
- Reméltem, hogy a dolgok megváltoznak, ha elmegyek.
- Semmi sem változott. Mit keresel itt?
- Jobban szeretem, ha itt hiányzol nekem, mint másutt. ”

„ Szerelmem, fényed nélkül
Ébred a nyári nap,
De végül
Ki veszi számba majd? ”

„ Mi az értéke az életünknek, ha nem vagyunk együtt? ”

„ Ő a részem. Nélküle üres az ágy, ízetlen az étel, unalmas a film. Tudok mással nevetni, mással enni, mással szeretkezni, de vele vagyok otthon, bárhol is legyünk a világban. Belém égett az arca, vele vagyok egész. Hozzá vagyok kötve, valami láthatatlan szállal, jó erősen. És bár ő megkíván, megosztja velem a gondolatait, az ételét, a pénzét, tudja, hogy elviselem balgaságait, mégis megtagad. Én ebbe belehalok. ”

„ Csak akkor érezheted a szeretet hiányát, ha egyszer már szerettek. ”

„ Ha ébren vagyok, fáj, lüktet hiányod,
néha hangtalan szavakkal utánad kiáltok.
Ha lesz egy szív majd, mely érted dobban,
Kérlek, szeresd magadnál sokkal jobban. ”

„ Kóbor ötletként felmerült, hogy váljunk kétfelé, de ezt egyhangúlag megvétóztuk. (...) Egyikünknek sem adatott meg a jó társaság soha életben, és túlságosan édes volt az együttlét ahhoz, hogy akár egy percet is elvesztegessünk belőle. ”

„ Nem tudom, milyen az, amikor lehet egy férfira számítani, aki önzetlenül ad, és nem csak elvesz. Nem tudom, milyen érzés, amikor egy férfi, egy apa, egy férj, egy fivér nem kér tőlem semmit, csak egyszerűen szeretni akar. ”

„ Az ember akkor fogja fel igazán, hogy mit akar leginkább, amikor azt már elveszítette. Akkor érzi legerősebben valaminek a hiányát, ha az már nem lehet az övé. ”

„ Máris hiányzol. Minden veled töltött perc csak erősíti bennem a vágyat, hogy még több percet töltsek veled. Boldog vagyok veled. Olyan boldog, hogy azt talán már nem is szabad. Ezentúl ha a jövőre gondolok, nem azt mondom majd: "én ezt és ezt teszem", hanem azt: "mi ezt és ezt tesszük." És ez mindent megváltoztat. ”

„ Az a kényszerképzetem, hogy nem tudok nélküled lenni. ”

„ - Hiányzol - mondom.
- Hiányzom? De hát itt vagyok melletted.
- Ez a legrosszabb. Amikor úgy hiányzik valaki, hogy közben ott van melletted. ”

„ S ez időtlen tértelen űrben megállt az életem is,
csak mint kikapcsolt gépezet kis bolond kereke,
szivemben zakatol egyre a csendben:
hol vagy most? hol vagy most?
szivemben zakatol s vár szikra-jeledre,
melytől húnyt szemem újra kigyúl,
újra kigyúl egész életem
megindul
feléd. ”

„ Úgy jön ma már, mintha álmodtam volna,
hogy itt voltál s azt is, hogy nem vagy itt,
holdad vagyok, mely vonzásod körében
járja végtelen útjait.
(...)
Megyek feléd, de soha el nem érlek,
bolygok körülötted, s önmagam körül,
bezárt világ, mely mosolyodtól fényes,
s örök vonzásaid szárnyain röpül. ”

„ Ma sokkal csöndesebben szeretem, de ugyanúgy képtelen vagyok másra gondolni. ”

„ Hogy lehetséges, hogy két év után sem tudom elfelejteni? Nem bírok már folyton rá gondolni, elemezgetni minden jelenetünket, megfontolni minden lehetőséget, próbálok menekülni előle, hozzászokni a helyzethez, könyvet írni, jógázni, jótékonykodni, látogatóba járni a barátaimhoz, nőket elcsábítani, vacsorákra járni, moziba járni. (...) De bárhogy küzdök ellene, mindig (...) győz, minden csatát megnyer, mindig jelen van, mindig eszembe juttatja, hogy "milyen jó lenne, ha itt lenne velem". ”

„ Sok mindent szeretnék mostanában, de legfőként azt, hogy bárcsak itt lehetnél mellettem. Furcsa, de nem emlékszem rá, hogy mielőtt megismertelek, mikor sírtam utoljára. Mostanában meg úgy látszik, hamar kicsordul a könnyem... te viszont valahogy értelmet adsz még a szomorúságnak is, úgy közelíted meg a dolgokat, hogy attól enyhül a fájdalmam. Drága kincs vagy, ajándék, s ha majd újra együtt leszünk, addig akarlak a karjaimban tartani, amíg lesz bennük elég erő, hogy ezt meg tehessem. Sokszor csak az tartja bennem a lelket, hogy gondolatban veled lehetek. ”

„ Csak most látom, hogy mindig is őt szerettem... Mindig, az első perctől fogva. Éppen azért féltem tőle, mert annyira szerettem. Gyáva voltam a szerelemben is, mint mindenben. Igyekeztem elbújni a valóság elől. Harcoltam Jane-nel... szégyelltem, hogy akkora hatalma van fölöttem... és megjárattam vele a poklok útját... Most pedig úgy vágyom utána, hogy majd belehalok. Azt mondhatod, persze, jellemző, hogy amint elérhetetlenné válik valami, azonnal felébred bennem utána a vágy. Lehet, hogy igazad is van. Hogy ilyen vagyok. De azt tudom, hogy szeretem Jane-t, hogy mindig szeretni fogom őt, és hogy most itt hagyott örökre... ”

„ Valahol elhagytad az arcomat,
s most én se tudom, milyen vagyok. ”

„ Annyit szenvedtem, a szívem már annyit vérzett azon az ezer és egy éjszakán, amikor fölriadtam, és vártam, hogy megcsörrenjen a kulcs a zárban, belépjen a szobába (...), lefeküdjön mellém, és ne szóljon egy szót se. Megfogadtam, hogy ha ez valóban bekövetkezik, nem fogok kérdezni semmit, csak megcsókolom, azt mondom neki, hogy "szép álmokat, szerelmem", és másnap együtt ébredünk, kézen fogva, mintha ez a rémálom soha nem történt volna meg. ”

„ A siker csodálatos dolog, de az ember nem tud éjszaka hozzábújni, ha fázik. ”

„ Hiányzol.
Az életemből, az ágyamból,
a vonuló felhők futásából,
az ébredő nap első sugaraiból.
Hiányzol a tárgyakból,
amelyeket megérintek,
hiányzik a tükrömből az arcod.
(...)
Nehéz csönd nyomja szívemet. ”

„ Sokféleképpen vártalak... Vártalak, mint az elkeseredett feleség, aki tudja, hogy férje soha nem értette egyetlen lépését sem, és soha nem fog utána jönni, és ezért föl kell szállnom a repülőre, és vissza kell mennem, hogy aztán a következő válságból újra elmeneküljek, majd visszamenjek, és megint elmeneküljek, aztán újból vissza. (...) Vártalak, ahogyan Pénelopé várta Odüsszeuszt, ahogyan Rómeó várta Júliát, ahogyan Beatrice várta Dantét, hogy megváltsa. A sztyeppe ürességét benépesítették az emlékeim, az együtt töltött pillanataink, az országok, ahol együtt jártunk, az örömeink, a veszekedéseink. De ha hátranéztem, csak a saját lépteim nyomát láttam, te sehol nem voltál. ”

„ Az igazi szerelem színtelen,
hallgatag, mint a hétköznapok.
Csak az énekel, aki vár valakit.
Az egymásra kulcsolt kezek hallgatagok. ”

„ Szeresd, becézd hát édes anyukádat,
ő a földön a legdrágább kincs.
Csak akkor tudod, mi a bú, a bánat,
Ha egyszer ő - Isten őrizz - nincs!...
Van nékem pompás, gazdag, szép lakásom,
De kolduskunyhó lehetne tanyám,
Ha még egyszer - úgy mint te, kispajtás -
Csókolhatnám édes, édes, édes jó anyám!... ”

„ Napfényfüzérbe fogtalak. De én magam
szomorú maradtam. Szomorú sípokon
játszottam minden este. És kövér moha-
ágyamon rólad álmodoztam. ”

„ Felrezzenek s kinyújtom a kezem, hogy megérintselek. Kérdem magamtól: "Álom ez?"
Csak tudnám meghurkolni szívemmel lábadat s szorítva tarthatnám keblemen. ”

„ Annyi emberrel csinálhatok mindenfélét. De senki nincs, akivel csak semmit tennék. ”