Legfrissebb idézetek
„ Az ember azon a napon veszíti el az ifjúságát, amikor cinikussá válik. ”
„ A gőgös ember csak várfalat emel maga köré, amely mögött tulajdon félelmét és kételyeit próbálja elrejteni. ”
„ Ki tudhat többet a szörnyetegről, mint egy másik szörnyeteg? ”
„ Bízni az emberi erényben, az erények legnemesebbje közé tartozik. ”
„ A megszokás (...) rögzíti (...) a hibát. ”
„ Hangosan dicsérek, finoman ítélek! ”
„ Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan. ”
„ A kíméletlenül őszinte ember éppen úgy élvezi a kíméletlenséget, mint az őszinteséget. Talán még jobban is. ”
„ Minden tömegben vannak emberek, akiket észre sem vesznek, és akik csodálatos hírnökök. Ők maguk sem tudják, hogy azok. ”
„ A buta nem emlékszik és nem bocsát meg; a naiv emlékszik és megbocsát; a bölcs megbocsát, de nem felejt. ”
„ Azt hiszik, hogy normálisak, csak azért, mert mind egyformák. ”
„ Azt hiszem, én olyan vagyok, mint egy magányos farkas. Nem azt mondom, hogy egyáltalán nem szeretem az embereket, de - az igazat megvallva - csak akkor kedvelem őket, ha lehetőségem van mélyen a szívükbe és fejükbe látni. ”
„ A tökéletes ember olyan, mint a nap, amely jóra, rosszra egyaránt süt. Bárhol tűnjék is fel, a világ fényesebb és szeretetteljesebb lesz létezése által. ”
„ Nem érthetjük meg a tébolyt, amíg nem azonosulunk vele. Ám ha belebújunk más bőrébe, levethetjük azt valaha? ”
„ Nem a gyengék sírnak, Kai, hanem a nagyon erősek. ”
„ A jellem inkább szokások, hajlamok és érdeklődési területek laza szövedéke, amelynek megnyilvánulásai időnként a körülmények és a viszonyok függvénye. Azért tűnik úgy, hogy a legtöbbünknek állandó jelleme van, mert a legtöbbünk jól tudja kontrollálni környezetét. ”
„ A nagyvárosi élet anonimitása és elidegenedése megkeményíti és érzéketlenné teszi az embereket. ”
„ Jobban őrizkedj a barát irigységétől, mint az ellenség ármányaitól. ”
„ Az elhamarkodott ítéletet hamar megbánja az ember. ”
„ A szem nem hazudik, mint a nyelv. ”
„ Az emberi természetnek javára írandó, hogy amikor nem önzése forog eszében, könnyebben hajlik a szeretetre, mint a gyűlöletre. Még a gyűlölet is lassanként szeretetté alakul, ha fokozatosan és nyugodtan haladnak a dolgok, és nem újul ki az ingerlő mozzanat, ami az ellenséges beállításnak eredeti okozója volt. ”
„ Gyermekkori társainknak akkor is olyan hatalmuk van lelkünk fölött, amire későbbi barát nemigen tehet szert. Ők jól ismerik gyermekkori természetünket, ami talán utóbb megváltozott, de teljesen sose tűnt el, és ők azok, akik meg tudják ítélni tetteinket, több-kevesebb biztonsággal következtetvén indítékaink becsületességére. ”
„ Mindannyian ismerünk olyanokat, akik iróniával és közömbösséggel igyekeznek leplezni kedves gesztusaikat, mintha a szeretet egyenlő volna a gyengeséggel. ”
„ Hírt és dicsőséget vadászni hiúság. ”
„ Baráttalannak lenni valóban keserves, de az emberek szíve, ha pártatlanságukat nem fékezi nyilvánvaló önérdekük, testvéri szeretettel és irgalmassággal van tele. ”
„ Mert a fény harcosa számára nem létezik olyan, hogy reménytelen szerelem. Nem félemlíti meg a hallgatás, a közömbösség vagy a visszautasítás. Tudja, hogy az emberek fagyos álarca mögött forró szív dobog. ”
„ Ha nem szenvedted volna el azt, amit elszenvedtél, akkor emberi lényként nem lenne mélységed, alázatod, együttérzésed. ”
„ Nem ismerek reménykeltőbb érzést, mint az ember kétségbevonhatatlan képességét, hogy tudatos erőfeszítéssel felemelje saját életét. ”
„ Az ember... egyszer olyannak mutatkozik, mintha az ős rossz sarjadéka lenne, másszor meg találni sem lehet nála nemesebbet és Istenhez hasonlatosabbat. ”
„ A szeretet elsősorban nem egy meghatározott személyhez fűződő viszony; a szeretet magatartás, a jellem beállítottsága, amely meghatározza az illető személyviszonyulását, nem a szeretet egy bizonyos "tárgyához", hanem a világ egészéhez. ”
„ Miért dicsekszik az ember, hogy annyival érzékenyebb, mint az állat? Hisz ettől az csak nélkülözhetetlenebb. Ha a mi indítékaink csak éhségre, szomjúságra s testi vágyakra korlátozódnának, majdnem szabadok lennénk, de így megindít minden szél, egy véletlen szó vagy jelenet, avagy amit e szóból kiérezni vélünk. ”
„ Ha kezdesz elígérni valamit, amid még nincs meg, akkor nem fogsz törekedni, hogy megszerezd. ”
„ A Fény Harcosa nem fél megkönnyezni régi sebeket, sem örülni az új felfedezéseknek. Amikor érzi, hogy elérkezett az idő, otthagy mindent, és elindul a kalandja után, amelyről annyit álmodott. ”
„ Jacob egész egyszerűen sugárzóan derűs természet, és ezt a vidámságot úgy hordja magával, mint valami aurát. Megosztja mindazokkal, akik elég közel kerülnek hozzá. Mint a Nap, meleget sugároz minden vonzáskörébe került bolygóra. Nem szándékosan, hanem mert a természetéből fakad, egyszerűen ilyen. Nem csoda, ha alig vártam, hogy viszontlássam. ”
„ Nem az a csoda, hogy Magyarország olyan, amilyen; az a csoda, hogy van. De azért ne sajnáljuk magunkat. Ehhez a történelmi sorshoz, amely alakított bennünket, mi is hozzáadtuk a magunkét: kígyóembert csak abból lehet csinálni, akinek elég puhák és hajlékonyak a csontjai. Minden más csont törik. ”