Legfrissebb idézetek
„ Nékem üres fecsegőt fest az üres fecsegés. ”
„ A középutat megtalálni nem a mi szokásunk. Azon való törekedés miatt, hogy komorok, kedvetlenek ne legyünk - enyelgők, aprólékosak és gyermekeskedők lettünk. ”
„ Nagy, de ritka az a tudós, a mely mint a fülemile magányos völgybe rejtezzen, és a hallgatók elöl elfusson, hogy a torka vérzéséig énekeljen. ”
„
Ha olyan szerény
volna, mint tehetsége:
ki tudna róla?
”
„ Az emberek föllépéséből ki lehet olvasni, hogy kicsodák, mit csináltak eddig, honnan jöttek és mi a szándékuk. ”
„ Amit sokszor hallunk, a szokás végre elhiteti velünk, és a habituált hazug végre önnön fillentéseit is elhiszi. ”
„ Az ember gyanakvó és féltékeny lény. Ha valaki olyannal találkozik, aki jobb nála, akkor megpróbál abban hibákat találni. ”
„ Ha az ember beletartozik egy körbe, előbb-utóbb megtanulja felismerni a magafajtáját. ”
„ A makacsság valójában jó emberi vonás, egy szintig, de egy szint után már nem segíti az önmegvalósítást, az önérvényesítést, hanem épp ellenkezőleg, sikerek helyett kudarcok érik az embert. Mínuszélmények, amelyek rombolják a tartást, az önértékelést, ezáltal az önbizalmat, de a meglévő büszkeséget is, ám ezek az emberek annyira makacsok, hogy nem akarják kimondani azt, hogy emberből vannak és nem istenek. ”
„ Az ember önmagáról rengeteg mindent elárul úgy, hogy nem is tudja, mit mond. Minél okosabb valaki, annál fejlettebb álarcokat használ, ha nincs meg benne a belső béke. De ezek az álarcok láthatóak, olvasható a mögöttük megbúvó nyomor! Minél inkább takarózik valaki, annál átlátszóbb. ”
„ Mélységes szakadék az ember és én szédülök, ha belepillantok. ”
„
Az ember mindent elfeled,
Élni, hazudni, halni, adni,
De csók-kérő daganata
A sírban sem fog lelohadni.
”
„ Akik jegyzeteket készítenek, figyelő típusok, nem cselekvők. ”
„ Az embereket akkor lehet átverni, ha át akarják veretni magukat. ”
„ A külső (...) még nem minden. Ennél sokkal fontosabbak a női erények, melyeket az ember sokszor oly hiába keres. ”
„ Az elme mindig zavart. Néha így gondolkodik, néha amúgy. ”
„ Minden alacsonyabb rendű dolgot könnyedén feladunk, ha valami felsőbbrendűt kapunk helyette. ”
„ Az embert értelmes állatnak nevezik, ám értelmét arra használja, hogy állati hajlamait fejlessze tovább, ahelyett, hogy rájönne, hogyan szabadulhat meg ebből a nyomorúságos helyzetből. ”
„ Mit tesz az ember, ha egy hernyó pottyan a vállára? Undorral lerázza. Csak azért nem tapossa össze... mert fene tudja, hogy miért nem. Sok hernyószerű ember van. ”
„ A veszély tudata mindenkit magában imádkozni készt. ”
„ Vannak emberek, akik többet tanulnak maguktól, mint másoktól. ”
„ Teljesen kiegyensúlyozott ember alig van, ez kétségtelen, sok tízezer, vagy talán százezer között egy ha akad, és az is elég gyenge példány... ”
„ Nagy a kísértése annak, hogy az ember feladja azt a harcot, amelyet a benne levő isteni lényeg megvalósításáért folytat; annál is inkább, mert túlontúl könnyű kudarcot vallani. ”
„ Az embernek nincsenek haragosai, ha fel van szarvazva. (...) A felszarvazott férjjel mindenki elnézően bánik; vállon veregetik. ”
„ Beszéltesd az embereket, akkor megszeretnek. Ne untasd őket a magad sorsával, hanem hagyd, hogy a magukét mondják. Érdekel, nem érdekel? Mindegy. Ha nem vagy kíváncsi, akkor is mutass kíváncsiságot. Az emberek hálásak azért, ha valaki meghallgatja őket. ”
„ Amikor az ember a csúcson van, más szabályok szerint játszik. ”
„ Látott már valaha alkoholistát egy üveg vodka mellett? Amint éppen vívódik. Tudja, ha megkóstolja, addig iszik, amíg rosszul nem lesz, de sehogy sem tud ellenállni a kísértésnek. Végül összetöri az üveget, csakis erre van ereje, egyszeri cselekvésre. De ha látja a forrást, képtelen megállni, hogy ne igyék belőle. ”
„ Bonyolult világban élünk, és bonyolult korban. Mi magunk is annyira bonyolultak vagyunk, hogy megfeledkezünk a legegyszerűbb fogalmakról. Az ember megszületik, él és meghal. Az ember lehet jó és rossz, bátor és gyáva, fösvény és nagylelkű, okos és buta. Az ilyen egyszerű fogalmakat eddig senki sem hatálytalanította. ”
„ Amíg tágnak érzi maga körül a világot az ember, nem sokat törődik másokkal; mikor azonban szorult helyzetbe jut, jól körülnéz, hogy (...) nincs-e a közelben valaki, aki segíthetne. ”
„ Rengetegen vannak, akik nem hisznek az igazságban, hanem abban, amit szántszándékkal hinni szeretnének. Hiába meresztik tágra mindkét szemüket, valójában nem látnak semmit. Az ilyeneket becsapni gyerekjáték. ”
„ Nincs fantasztikusabb, nincs rejtélyesebb, mint a mindennapi ember, az élet maga - s az a kiirthatatlan, belénk vésett törvény, hogy az őrjítő viszonylagosságban és a megakadályozhatatlan változásban is rendíthetetlenül, csak-csak keressük a rendíthetetlenséget. ”
„ Azt mondják, hogy minél primitívebb az ember, annál erősebb benne az érzelmi telítettség, cselekedeteinek mozgatórugója alapvetően az érzelem. ”
„ Az emberi viselkedés egyik legfőbb hajtóereje az a vágy, hogy nyomot hagyjunk a világban, és maradandót hozzunk létre. ”
„ Értsék meg végre, hogy a nyelv elleplezheti az igazságot, de a szem soha. Váratlan kérdést kapnak; meg se rezzennek, egyetlen pillanat alatt tájékozódnak, és tudják, mit kell válaszolni, hogy eltitkolják az igazat; meggyőzően adják elő, és egyetlen arcizmuk sem rándul meg, de hajh, a kérdés által felbolygatott igazság a lélek legmélyéről egy pillanatra a szemekbe szökken, és mindennek vége. Megfogták! ”
„ A tudással bíró ember és az intelligens ember nem okvetlenül ugyanaz. ”