Legfrissebb idézetek
„ Az ember legyen következetes és ne csessze el. A legtöbben így buknak meg. Nem bírják annak a nyomását, hogy valójában megszerzik, amit akarnak, úgyhogy amikor azt látják, hogy közel a cél, valamit elcsesznek, nehogy elérjék. ”
„ Azoknak, akik egyfolytában gyűjtik a lájkokat - ahogy ők szokták mondani, "lájkvadászoknak"- szükségük van a visszacsatolásra másoktól, hogy kellőképpen humorosak, szépek, kreatívak, ügyesek... amikor például egy befolyásolható, megfelelni vágyó ember kiposztol valamit, majd egy olyan valakitől kap lájkot, akitől soha korábban, azt kezdi hinni, hogy tetszik a másiknak, és sikongat egy hétig. (...) Azt hiszi, hogy menő, király, kúl. És nem látja azt, hogy egy egész rendszer vizsgálja a fogyasztói szokásait, hogy továbbra is megállás nélkül fogyasszon. ”
„ A dicséretet örömmel, a bírálatot bosszúsággal fogadjuk, pedig a józan ész szerint éppen fordítva kellene eljárnunk. ”
„ Hogyha szeretek egy férfit, észreveszem lelke mélyén a királyfit. Miért? Mert azt szeretem benne! A békát nem lehet szeretni! Nő még nem szeretett férfit azért, mert pitiáner, önző, aljas, ügyeskedő, erőszakos, mert hazug vagy becstelen. A szeretet még az "ősi világból" való - és ezért szeretni csakis az értéket lehet. A szépet, az igazat, a valóban erőset. S ha én, mint nő, meglátom a békában a királyfit - mert meglátom, ha szeretem, nincs mese! -, még nehezebb helyzetbe kerülök. Mert észreveszi rajtam, hogy látom az ő elárult valóját. Kritikát olvas ki a szememből. Leleplezést. Olyan tükre leszek, amelybe nem szívesen néz. Ellentétben a mesével, minden békát halálosan feldühít, ha a királyfit megpillantják benne. ”
„ Éppen a szerencsétlenség adta megvilágosodás kell ahhoz, hogy egy embert meglássunk igazi valójában? ”
„ Legtöbbször azt a tudatlanságot kell megbocsátanod másoknak, és különösen magadnak, ami károkat okoz. Az emberek nem csak tudatosan bántanak. Legtöbbször nem tudják, hogyan csinálhatnák másképp a dolgokat; nem tudják, hogyan legyenek mások, jobbak. ”
„ Nem tudunk megváltoztatni másokat, de hatással lehetünk rájuk. Soha nem szabad elválasztani ennek a kijelentésnek az első felét a másodiktól. ”
„ Amikor beismerjük hibáinkat, nem a kudarcunkat ismerjük el, hanem azt, hogy emberek vagyunk, akikben megvan a lehetőség a kedves és önzetlen, illetve az önző és bántó magatartásra egyaránt. ”
„ Ahogy egyes embernek fenékig ki kell kóstolnia a gonoszat, hogy valójában jó tudjon lenni, úgy az emberiségnek is végig kell haladnia a gonosz országán, mielőtt a jó országa eljöhet. ”
„ Mindenki úgy gondolja, hogy igaza van. Mindannyian virágzó teljességgel ülünk tudatunk csarnokának a közepén. ”
„ Minden ember egy másik csillag. Sőt, egy másik naprendszer. Nincs olyan csillagközi utazás, amellyel fölfedezhetnéd a másik embert. Érezni a bőrével, hallani a fülével, nézni a szemével lehetetlen, mert ő egészen mást érez és hall és lát, mint te. Minden más benne. Hiába a barátod. Hiába a szerelmed. ”
„ Vannak emberek, akik úgy vélik, hogy nem a tetteik a fontosak, hanem a látszat. ”
„ Úgy képzelem, minden embernek van valamilyen belső határa, amelyen belül mértéke van a jónak és a rossznak. Egyáltalán, mindennek, ami lehetséges az emberek között. De neked nincs határod. ”
„ Már eleve szép eredmény, ha életünk során találunk akár csak egyetlen területet, melyre leszűkül az érdeklődésünk. ”
„ Te vajon képes vagy rá? Képes vagy erre a közömbösségre? Én azt hiszem, nem. Azt hiszem, mindig is foglalkoztatni fog valami. Kapaszkodni fogsz az életbe, és nem veszel tudomást a halálról, amelyből minden élet származik. Keresni fogod a szerelmet, féltékeny leszel és bosszút akarsz állni, mert tündöklő színeid mélyén a kétségbeesés sötét tengere rejlik, és mert a te utad a szenvedély útja. ”
„ Az a fül, amely csak durvaságokhoz van szokva, makacsul kételkedik minden kedves szóban. ”
„ Gyarló az ember. Mert valami folytán nem a békességvágy, a szeretet vezérli, pedig ha egyetlenegyszer, egy napig kipróbálná, akkor (...) csodálatos tapasztalásai lennének. Lehet mosolyogni is az emberekre, buszon, villamoson, akárhol. Lehet kulturáltan még vitatkozni is valakivel, csendes hangon. Lehet gyűlölet nélkül élni. Nem tudom, miért nem tesszük. ”
„ Miközben párhuzamosan éljük életünket, embertársaink világába csak gyér betekintést nyerhetünk. ”
„ Merő üvegfal (...) az ember, csupa érthetetlen utasítás és ellentétes irányokba mutató tábla. ”
„ Néha arra gondolok, hogy voltaképpen még majmok vagyunk, és egymás szagához vonzódunk, ilyen alapon keressük egymás közelségét. ”
„ Létezik az embereknek egy olyan elfajzott típusa, amelyhez hasonlót lehetetlen az állatvilágban találni. (...) Arról a különös merényletről beszélek, amikor valaki szántszándékkal el akarja dobni magától az életet. Ha jól tudom, az állatok között nem fordul elő ilyesmi - de vajon miért? ”
„ Minden ember jéghegy. Ne feledjük, hogy a személyiségünk kilenctizede a felszín alatt található. Ez teszi érdekessé az életet. ”
„ Az emberi hibák olyanok, mint kertben a gyomok. Ápolás nélkül is szaporodnak, és ha nem gyomláljuk ki őket, hamarosan beterítik az egész területet. (...) Csak a legritkább esetben sikerül, hogy egy rossz szokástól úgy szabaduljunk meg, hogy ne egy másikkal helyettesítsük. Azt mondják, a természet nem szereti a vákuumot, ezért mindig van valami, ami betölti az üresen maradt teret. ”
„ A dicsekvés általában a kisebbrendűségi komplexus öntudatlan beismerése. (...) Amikor dicsekszel a teljesítményeiddel, valójában azt közlöd másokkal, hogy nem vagy biztos magadban, és nem tudod, mennyire értékel a világ. ”
„ Az erősről lepereg a bántalom vagy nem is érinti meg. Csak akkor száll harcba, ha a sérelem nem őt érinti, hanem egy nagyobb igazságot is, amelyet képvisel. Légy erős, önbizalommal teli és legyőzhetetlen. ”
„ Az az elképzelésünk, amelyet egy-egy ismerősről tartós módon formáltunk, jó időre süketté vagy vakká tesz vele szemben. ”
„ Az elvtelen embert a pénz mozgatja. ”
„ Az irigység éppen annyi nyelvet old meg, ahányat a csodálat megdermeszt. ”
„ A világtalanok elméje olyan, akár a víz. Szürke, csendes, áttetsző. Elég ahhoz, hogy életben maradjanak, de ennél többre nem. A tisztánlátók tudata viszont leginkább az olajhoz hasonlítható, sokkal sűrűbb. És ahogyan az olaj meg a víz sem keveredik, ez a két elme sem fog, soha. ”
„ Az embert nem a születés, a földi rang avatja előkelővé, hanem a szellem és a jellem. ”
„ A derűs embereknek nem könnyebb a sorsuk, csak más szemüveg van rajtuk. Azt szoktuk mondani: jó természetük van. A jóra vannak hangolva. Életörömre. (...) Tedd csak fel az "áldott szemüvegedet", s máris látod, hogy süt a nap, hogy sok öröm és emberi jóság van. ”
„ Minél kevesebbet tudunk egymásról, annál cukrosabb lesz az életünk. ”
„ Az egyszerű emberek, akik a társadalom legalacsonyabb fokán állnak, végletekben élnek. Sokkal nagyobb képzeletük van, mint sejtjük. ”
„
A földi nép olyanra vágyik,
Ami a földön nem lehet,
Búvóhelyet ásna rogyásig,
De csak a sírját ássa meg.
Van, aki fárad, futva, félve
Töri magát nyugvóhelyért,
S ha benne fekszik, kérdi végre:
Miért is siettem, jaj, miért?
”
„ Mindenki ismer olyanokat, akik mindenáron ragaszkodnak a maguk igazához, hogy az egész környezetükkel összevesszenek, mintsem, hogy vidáman elfogadják, hogy két opció is létezik. ”