Legfrissebb idézetek
„ Egyedül a zene képes enyhülést hozni a bolygó érzékeknek és a háborgó léleknek. ”
„ A zene minden szomorúságunknak, minden örömünknek hangot ad. Senki számára nem kell lefordítani. ”
„ Ha játszol, ne törődj vele, ki hallgat. Mindig úgy játssz, mintha mestered hallgatna. ”
„ Ha van valami, ami állandó ebben a világban, az a zene ereje. ”
„ A népzene tehát a természet tüneménye. Ez az alkotás ugyanazzal a szerves szabadsággal fejlődött, mint a természet egyéb élő szervezetei, a virágok, az állatok. Éppen ezért olyan gyönyörű, olyan tökéletes a népzene. Ezek a dallamok a művészi tökéletesség megtestesítői. Példái annak, miként lehet legkisebb formában, legszerényebb eszközökkel valamilyen zenei gondolatot legtökéletesebben kifejezni. ”
„ A zene egyszerre fejezi ki a szerelmet és az elválást. Egyszóval az életet fejezi ki. ”
„ Pár hangnyi dallamok, mintha kőbe vésve állták volna századok viharát. ”
„
A zene szült engem s a nemzedékem.
A zene az utolsó menedékem.
Tudom, hogy egyszer a zene öl meg.
Zenével adjanak vissza a földnek!
”
„ De amikor a karmester beint: a magányos hangszerek hirtelen egymásra találnak, egymásba szeretnek - és megszólal a Zene. Élet születik. Ilyenkor érzed, milyen óriási tettet hajtott végre a zeneszerző és az összes muzsikus: egy élő világot hoztak ki a hangok zűrzavarából. ”
„ Egy jó dolog van a zenében: amikor üt, nem érzel fájdalmat. ”
„ A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik. ”
„ A zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér. ”
„ A szimfónia legyen olyan, mint a világ; mindent öleljen át. ”
„ Ma már nem lehet egy szállodában vagy egy étteremben értelmes beszélgetést folytatni ebéd közben vagy egy csésze tea mellett, mert szavainkat elnyeli a muzsika. Nemrégiben egy New York-i hotelben leültem beszélgetni egy amerikai professzorral. De sehogyan sem ment a dolog, végül föladtuk. Semmi kifogásom a zene ellen a maga helyén és idejében, manapság azonban szinte üldözi az embert. (...) Ámde még rosszabb, ha klasszikusokat játszanak háttérzene gyanánt, mondjuk Bachot. Bach Istennel társalkodik, s egészen magával ragad a muzsikája. De le tudnám ütni azt, aki Bachot szólaltat meg banális környezetben. ”
„ A zene rendeltetése: belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiteljesedése. A népek legendái isteni eredetűnek tartják. S ahol az emberi megismerés határait érjük, ott a zene még túlmutat rajtuk, olyan világba, melyet megismerni nem, csak sejteni lehet. ”
„ A zongorista igazán nagy pillanata az, amikor nem is tudja, hogy zongorázik. ”
„ A zene lelkünkben olyan múltat kelt életre, amelyet mi nem is ismerünk, és lelkünkben a szenvedésnek oly sejtését ébreszti föl, amelyről könnyeink sem tudnak semmit. ”
„ Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni. ”
„ Ahol a szó bágyadt, ott a zene diadalmaskodik. ”
„ Az embereket meg lehet ismerni a zenén keresztül, amit hallgatnak. ”
„ A zene magasabb rendű minden tudománynál és filozófiánál. ”
„ Igazán nevetséges ez az ajándékozósdi is, ahol egy nagy kalapból kihúzzák a neveket, hogy aztán egy ismeretlennek valami hihetetlenül eredeti meglepetéssel szolgáljanak. ”
„
Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
”
„ A valódi ünnep: az idő és az öröklét érintkezése. Igaz, csak pillanatra tarthat, órákra vagy pillanatokra, de enélkül a "pillanat" nélkül puszta körforgásba merül vissza naptárunk. ”
„ Az ünnep a szív legfőbb gazdagsága. ”
„ Az ünneptől főként azt várnánk, hogy legyen! Végre valami ne tőlünk függjön, ne a jókedvünknek, szerencsénknek, boldogságunknak legyen kiszolgáltatva, hanem legyen: mint a természet. Mint a napsütés. Mi meg ülnénk a kerti fehér karosszékekben, valaki talán még könnyen mellettünk, és arcunkat a fénybe tartjuk. Ez volna az ünnep - jön, amikor ideje van, harmónia és jóság nő a nyomában, és nemcsak jobbá változunk, de a másik jóságára is rálátunk. ”
„ Kínálkozik egy ünnep, és ilyenkor az emberek nyitnak némi rést szorosra zárt kagylóhéjukon, többségük ajándékoz, tehát odafigyel szeretteire, és ebből a figyelmességből juthat másoknak is. Mert az ünnep arról szól, hogy adni örömtelibb, mint elvenni; a szeretethez kevesebb energia kell, mint a gyűlölethez. Aki ad, magát is jobbnak gondolja, részese lehet így az ünnep kegyeletének, még akkor is, ha nem vallásos. ”
„ Élet ünnepnapok nélkül: hosszú út vendégfogadó nélkül. ”
„ Vannak napok, amiket kineveznek - kinevezünk szeretetnapnak, ünnepének. Forgolódnak a virágboltban, az ékszerüzletben a jobb érzésűek, dugva viszik az ajándékot, kíváncsian várják a viszonzást. Én arra gondolok, hogy kellenek-e ezek a deklarált napok, kellenek-e a kikényszerített csókok, nem hiszem. ”
„
Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Odahaza.
”
„ Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. (...) Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. ”
„ Az ünneplés csak annak jelent valamit, aki részt vesz benne. ”
„ Talán ünnepet nem is vehetsz boltban, mert az ünnep inkább benned, legbelül van. ”
„ Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhákat gondosan őrizzük meg, hogy tiszta legyen majd az ünnepekre. ”
„ A művészet nem az, hogy meg tudunk-e rendezni egy ünnepet, hanem, hogy találunk-e olyanokat, akik örülnek neki. ”