Legfrissebb idézetek
„ Vágytam én már sok mindenre. De rá kellett jönnöm, nincs annál erősebb vágy, mint amikor a másik közelségére vágyunk. Amikor úgy vágyunk a másik közelségére, hogy az nem lehet mellettünk, amikor vágyakozásunk kielégíthetetlen, vágyunk tárgya elérhetetlen. Ettől kezdve elindul az ördögi kör, a gyötrő láncreakció, amiből képtelenség kiszállni, hiszen az ösztön a mozgatórugója. Elindul a játék, az a kínzó játék, amit férfi és nő ösztönösen játszik egymással. A játék, amely során nem is a másik testét kívánod, hanem a lényét. Minden porcikáddal kívánod a látványát, ami talán messze van a tökéletestől, de számodra a mindent jelenti. Kívánod a hangját, aminek érzékelésére a körülötted zajló világban megáll az idő, és a te saját hangod is átváltozik. Idegen lesz, olyan, mintha nem is te volnál. Pedig ez a hang vagy csak te igazán. Mert minden, ami eddig volt, megszűnt létezni. Minden, ami eddig volt, a föld nyelte el. Minden, ami eddig szépnek tűnt, elveszítette szépségét. És értetlenül állsz ebben az idegen világban, mert egyszerűen nem találod a helyedet. Nélküle nem találod a helyedet. Mert a te helyed ott van, mellette. ”
„ Bárcsak olyan lenne az életem, mint egy film! Soha nem lenne gond a frizurámmal, nem kéne vécére mennem, és amikor rossz passzban vagyok, egy pasi utánam fut az utcán, rögtön szerelmet vall, csókolózunk, és boldogan élünk, míg meg nem halunk. ”
„
Ahogy most vonzódsz,
Úgy fogsz majd menekülni
Attól, mire vágysz.
”
„ A nemi éhség tud olyan csikaró és kegyetlen lenni, mint a gyomor éhsége. ”
„ A szenvedély jeleket ad nekünk, amelyek vezetnek bennünket. A mi feladatunk megfejteni ezeket a jeleket. ”
„
A mámor kell nekem, mi legfájóbb gyönyör,
Szerelmes gyűlölet, mi frissítőn gyötör.
”
„ A mély vágy minden emberi teljesítmény kezdete. (...) Mindenki talál saját tapasztalatában is bizonyítékot, hogy viszonylag könnyű elérni azt, amit az ember erősen kíván. ”
„ Olyan jó volna szeretni, őrülten, mindenről elfeledkezve, belekárhozni a mámorba, amikor semmi más nem létezik, csak két egymáshoz simuló ember... ”
„ Jó volna valahogyan könnyebbnek lennem, súlytalanabbnak, száműzni legalább egy kis időre minden gondolatot, belefeledkezni esztelen cselekedetekbe... ”
„ Mit nem adnék, hogy még egyszer átélhessem azt a hihetetlen pillanatot, amikor rám nézett, és én megteltem élettel! ”
„ Valamiről azt hiszed, sosem történhet meg, aztán megtörténik, és már nem vágysz semmi másra. ”
„ Hova tűnt az udvariasság? Csak a nyolcvanas évekbeli filmekben létezett? Azt akarom, hogy John Kusac álljon magnóval az ablakom alatt. Együtt akarok száguldani egy fűnyírón Patrick Dempsey-vel. Azt akarom, hogy Jake a Tizenhat szál gyertyából várjon rám a templom előtt. Azt akarom, hogy Judd Nelson a levegőbe bokszoljon azért, mert megkapott. Csak egyszer olyan legyen az életem, mint egy nyolcvanas évekbeli film! És legyen benne egy nagyon király betétdal, minden különösebb ok nélkül! ”
„ Azt akarom, hogy ez a két karom, mely most a puszta levegőt öleli, őt ölelje és szorítsa keblemhez... Lélegzetét akarom magamba szívni. (...) Azt akarom, hogy házamban legyen mindaddig, amíg fejem fehér lesz. ”
„ Csak mert az ember nagyon szeretne valamit, attól még nem válik valóra. ”
„ Abban a pillanatban olyan közel akartam lenni hozzá, amennyire csak lehetséges. Azt akartam, hogy soha ne hagyjon el. Az életem részének akartam abban a percben, és másnap, és a rákövetkező napon. Szükségem volt rá, mint még senki másra. ”
„
Visszatérni szeretnék és azt, hogy várjanak.
Ölelve? Keserűen? Mindenképpen nagyon.
Visszajárni, mint a karácsony,
tovább élni úgy akarok.
”
„ Szeretném, ha lelassulna az idő... szeretném, ha lenne időm élvezni az életet. ”
„
Sötét szobában
madár verdes Töri a
gyönyör üvegét.
”
„ Párba állított ellentétek határozzák meg a vágyaidat, és ezek a vágyak börtönbe zárnak. ”
„ Úgy érezte, mintha szenvedélye csontos ujja megkopogtatta volna a vállát, majd nagyot taszított volna rajta, hogy induljon el előre. Nem tudott harcolni a hívás ellen. S ami még ennél is rosszabb volt, nem is akart. ”
„ Meg fogod tudni (...), milyen az, amikor annyira vársz valaminek a bekövetkeztére, hogy minden gondolatod, légvételed e köré fonódik, és mire megvalósul, amire vágytál, elfelejtesz örülni, mert azt sajnálod, hogy elveszítetted az időközben hozzád nőtt várakozást. ”
„ Igazán nincsen is nagyszerűbb pillanat, mint mikor a vágyak vihara nyughatatlan lelkekben csillapul. ”
„
Aki s ami nem
a vágyakról szól: az a
vágyakról hallgat.
”
„ Keresem a csipetnyi izgalmat, sóhajnyi borzongást, ami nélkül nincs értelme élni. ”
„ Az istenek végzése, hogy a kezünkkel ne érjük el mindazt, amit a szemünkkel látunk, s a szívünkkel megkívánunk. ”
„
Ó, de te lobbanj föl az ősz, a halál fölé,
s emelj föl engem is Édes,
légy szerelemre okos ma,
csókra okos, álomra is éhes.
”
„ Az ember mindig arra vágyik a legjobban, ami távolodik tőle... ”
„ Gondolja, hogy lesz majd kebelbarátom Avonlea-ben? (...) Tudja, bizalmas barátom, egy igazi rokon lélek, akinek megvallhatom lelkem legtitkosabb érzéseit is. Egész életemben egy ilyen találkozásról álmodtam. Nem hittem, hogy valaha is bekövetkezhet, de hirtelen annyi álmom vált valóra, hogy talán ez is megvalósul. ”
„
Keresni, várni, semmit sem akarni,
Szeretni, vágyni, egyedül maradni.
Nézni a világot becsukott szemekkel,
Látni azt, amit még nem látott ember.
”
„ Amire mindannyian vágyunk - hogy valaki higgyen bennünk. ”
„ A kérdés nem az, hogy vannak-e vágyaink, hiszen hogyne volnának. Életre, szeretetre, biztonságra és boldogságra vágyunk. Vágyunk arra is, hogy gondunkat viseljék. A nagy kérdés azonban az, hogy hogyan kezeljük a vágyainkat. Mit teszünk szükségleteink kielégítése érdekében? És hogyan kezeljük csalódottságunkat, ha ezek a vágyaink nem teljesülnek. ”
„ A rajongó szerelem egyik főbb ismérve a függőségi érzet. Azzal kezdődik, mikor bámulatod tárgya rád zúdít egy mámorító, érzékcsalódást előidéző nagyságrendű valamit, amelyről még magadnak sem merted bevallani, mennyire kívántad - mondjuk egy eget rengető szerelem és felkavaró érzelmek kábítószerszerű keverékét. Hamarosan egy igazi narkós kiéhezettségével fogsz sóvárogni a szenvedélyes figyelemre. Amikor pedig nem kapod meg az adagod, egyből magad alá kerülsz: dilis leszel, és kimerült (arról nem is beszélve, hogy neheztelni fogsz a dealerre, aki kialakította benned ezt a függőséget, ám most meg nem hajlandó arra, hogy felköhögje az árut, pedig tudod, hogy van neki valahol raktáron, a fenébe is, hiszen eddig ingyen adta!) Aztán ott találod magad a sarokban remegve, lesoványodva, (...) közben imádatod tárgya elkezd undorodni tőled. Úgy néz rád, mintha soha nem találkoztatok volna korábban, és furcsa módon nem is hibáztatod ezért. ”
„
Elrejtőzöl
tán előlem? Már nyomod se leljem? Hogy` lehet e felhős órák terhét elviselnem?
Messze nézek, egyre leslek, mindig, mindenütt kereslek; sóhajom panaszkodón száll,
szellő búgja búsan. Ó, miért váratsz meg engem lent a kertkapuban.
”
„ Fájt, hogy testileg sosem szerethettük egymást. (...) Arról álmodoztam, hogy egy szép nap hirtelen jelentős átalakulás következik be. Noha erre csekély esély kínálkozott, azért még álmodozhattam róla, nem? ”
„
Arany-ezüst voltam,
Gyémánt lenni vágytam,
Nem olvadni, csak elégni
Narancsfényű lángban.
”