Legfrissebb idézetek

Az egyetlen mód arra, hogy helyes döntést hozzunk, az, ha tudjuk melyik a hibás döntés. Azaz meg kell vizsgálni a másik utat, félelem és gyávaság nélkül, s azután dönteni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Régebben szerettem azt gondolni, hogy meg tudom különböztetni a jót a rossztól. Hogy valami vagy fekete, vagy fehér; vagy igaz, vagy hamis. Míg egy nem túl szép napon a színek összemosódtak, szürkébe borult a világ. És azóta egyszerűen nem tudom, hová lépek, és mi a helyes.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Sohasem tudhatjuk, hogy mit hoz számunkra a jövő. Egyet tehetünk: a rendelkezésünkre álló információk alapján meghozzuk a legjobb döntést.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Szerelmet indíthat egy döntés, de meg nem szüntetheti.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Döntés az is, ha az ember szántszándékkal nem hoz döntést.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Vannak pillanatok az életünkben, amikor kereszteződésben találjuk magunkat. Félelmetes, zavaros, térkép nélkül. A döntések, melyeket ekkor hozunk, meghatározzák az elkövetkezendő napjainkat. Persze, ha szembefordulunk az ismeretlennel, akkor a legtöbbünk inkább megfordul és megfutamodik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha csak két választásod van, válaszd a harmadikat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ne félj feladni a jót a nagyszerűért!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Rég eldőlt már minden, mint mindig. Legföljebb nem tudunk róla, és a látványos végjelenetet összetévesztjük a döntéssel, amely pedig már rég némán megszületett, hónapokkal azelőtt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Semmit sem tudunk megváltoztatni anélkül, hogy elfogadnánk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Amikor ilyen nehezen döntünk bármilyen kis és nagy kérdésekben, mint manapság, akkor bizony keressük az átmeneteket, a kibúvókat, nem lehetne, hogy is-is? Nem lehet "és" a "vagy" helyén?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

- Nem vagy kicsit öreg ahhoz, hogy félj?
- Mindenhez lehetsz kicsit túl öreg, de a félelemhez soha!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Semmi baj nincs azzal, ha valaki fél. A félelem érzelemkifejezés egy ismeretlen helyzetre.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

- Szerethet az ember olyasvalakit, akitől fél? – kérdeztem.
- Félhetsz olyasvalakitől, akit szeretsz – válaszolta.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Eljön az idő, amikor mindannyiunknak rá kell jönnünk, hogy mitől félünk. Néhányan attól, hogy "talán sose bocsát meg nekem". Mások attól, "talán megtudja az igazat". Néhányan attól, "el tudna küldeni?". Igen, a világ egy félelmetes hely, és még rettenetesebb, ha egyedül kell szembe néznünk vele.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A félelem sárga fogú szörny, amelyet a haragvó Isten azért bocsát a földre, hogy felfalja az óvatlanokat és az alkalmatlanokat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Csak a bátorság tudja igazából, hogy mennyire félsz.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az emberiség legnagyobb problémája a félelem. Minden gondjuk a félelemből fakad. Félnek, amikor hiányt szenvednek valamiben, de még jobban félnek, ha valamit birtokolnak, mert akkor attól kell rettegniük, hogy egyszer majd elveszítik azt. De az emberek leginkább a haláltól és a haldoklástól félnek. Egész életükben a halál gondolata gyötri őket; vagy a saját haláluk miatt, vagy a szeretteik halála miatt aggódnak. Azzal, hogy életének egy bizonyos részéhez ragaszkodik az ember, korlátokat állít, és nyilvánvaló, hogy fél a változástól. Amikor valaki megtanul félelem nélkül élni, az lesz igazi életének első pillanata.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Csak a félelem kézzel fogható, határozott és tagadhatatlan.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ember nem lenne szabad féljen másoktól, csak a maga gonosz cselekedeteitől, másoktól soha.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Félek, olyan leszek számodra, mint a levegő: nélküle nem lehet élni, de senki sem törődik vele.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Végre a félelmet nem győzi, nem állja,
Mert az maga magát növeli, táplálja,
Mint az örök szomj a vízi-betegséget.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mitől fél, hogy választ kap a kérdésére, vagy inkább attól, hogy amit hallani fog, nem tetszik majd?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Vágyaimnak vég határa,
Itt vagy, s reszketek belépni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Egy éjszakai támadás kezdete nem éppen látványos. A katonák felkapják a felszerelésüket, és egyenként felkerekednek, a lehető leglassúbb iramban. A sötétben nem látni semmit a világon, legfeljebb az előttünk haladó lépteinek halk csoszogása hallatszik. A bakancsunk minden egyes lépéssel súlyosabb lesz, a gyomrunkat kemény kis gubóba szorítja a félelem. Arcunkon a veríték összevegyül a hajnali harmattal, és emlékezetünk sorra felidéz minden egyes meleg, kényelmes szobát, amelyben valaha is megfordultunk.
Mire kivilágosodik, már készségesen meghúzódunk bármelyik biztonságos zugban, ha mégoly kényelmetlen is, és szinte ellenállhatatlan vágyat érzünk, hogy leroskadjunk az első nagyobb szikla mögé, ahol rágyújthatnánk egy cigarettára. De hát az ember, ugyebár, nem holmi gyáva féreg, így aztán elvánszorgunk a szikla mellett, és tudjuk, hogy ezt később még ezerszer is megbánjuk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az éjszaka
romhalmaza közt
gyáván megbújik a rabló
érzi hogy ebben a sötétségben
minden jel
láthatóvá válik
minden liliomtipró
átkozza magát
minden kereskedő
a csalások emlékétől szenved.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az önmagunkba fordulás hiánya hasznos lehet, ha a félelmet kell elcsitítani.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Más dolog az ismeretlentől való félelem, és megint más az attól való félelem, amit már ismerünk. Az ismeretlen, még ha veszélyesnek látszik is, határozatlan, és a tőle való félelmen önfegyelemmel vagy éppenséggel különböző trükkökkel úrrá lehet lenni. De ha az ember tudja, mi áll előtte, nem sokra megy a fegyelemmel meg a lélektani salto mortalékkal.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Bármilyen félelmet legyőzhetsz, ha ezt az elmédben elhatározod. Emlékezz arra, hogy a félelem sehol máshol nem létezik, csak az agyban.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Jellemző, hogy ha az ember átengedi magát a pániknak, azt hiszi, hogy mindenfelől fényszórók irányulnak rá, és a világnak egyéb dolga sincs, mint hogy őt keresse. Úgy érzi, hogy testének minden sejtje önállósítani akarja magát, a lábai rángatóznak, mozgásteret akarnak biztosítani maguknak, a karjai csak védekezni és ütni szeretnének, az ajka meg a szája csak remegve tudja visszatartani a megformált kiáltást.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Veszély esetén a látásunk megváltozik - nem a szemünkkel látunk élesen, hanem inkább az egész testünkkel. Mintha az ember a bőrével látna, különösen éjszaka. Ilyenkor szinte az az érzésünk, mintha a neszeket is látni tudnánk, a hallóérzék szerepét is annyira a bőr veszi át. Kinyitjuk a szájunkat és figyelünk, s mintha a szájunk is látna és hallana.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szökevény sose szabadul a rendőrségtől való félelmétől, még álmában sem, még akkor sem, ha nincs mitől félnie.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A pánikba esett ember könnyen elveszíti a fejét, és minden ok nélkül vaktában lövöldözni kezd. A golyók pedig közismerten nem válogatnak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ijedelem a bátorság előfeltétele.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Valami nagyon furcsa dolog folyik itt. Nem: több mint furcsa. Borzalmas és megmagyarázhatatlan, de mégis történik, folyamatosan.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás