Legfrissebb idézetek
„ A legfontosabb képessége egy harcosnak nem az ereje, hanem a szív, ami féli a harcot. A harctól való félelem miatt vagy képes kardot ragadni és harcolni azokkal, akik ugyancsak félnek a harctól. ”
„ A gyermekkor java része az ismeretlentől való rettegéssel telik. ”
„ Lehet, hogy egymást kerestük egész eddigi életünkben. Most, hogy találkoztunk, most, hogy egy röpke pillanatra megízleltük, milyen csodás is lehet a szerelem ezen a földön, most csupán a félelmeim miatt el kell válnunk és soha többé nem találkozunk? Azzal töltöm majd a hátralévő napjaimat, hogy keresem azt, akit valójában már megtaláltam, csak nem volt bátorságom szeretni? ”
„ Ráeszmélt, hogy nagy különbség van veszély és félelem között. "Aki a Magasságos rejtekében lakik..." - így kezdődött a zsoltár. (...) Egy darabig mondogatta, megállás nélkül, és félelme ellenére nyugodtabb lett. Abban a pillanatban nem volt választása: vagy hisz Istenben és az Őrangyalában, vagy kétségbe esik. ”
„ A félelem káoszhoz vezet, a káosz pedig anarchiához. ”
„ Jobb tévedni a túlzott óvatosság, mint a könnyelműség irányában. ”
„ Aki fél, az bizonytalan, aki bizonytalan, az gyenge, és aki gyenge, az a földre kerül. ”
„ A legnagyobb félelmeinktől gyakran csak egy kis kapu választ el minket, de igyekszünk távol maradni tőle, mert ha átlépnénk rajta, azzal elismernénk, amivé életünk során váltunk. Amit viszont elismerünk, az szabaddá tesz. ”
„ Az ember minden gond nélkül egyensúlyoz egy tíz centi széles deszkán, ha az a földön fekszik, de tegyék csak tíz méter magasba, és a félelem belé vájja karmait. Pedig ugyanarról a deszkáról van szó. ”
„ A pániknak megvan a szokása, hogy elterjed, és meggyengíti ellenségedet. ”
„ Megijedtem. Szorongó érzés vett rajtam erőt. Nem félek, én úgysem félek - akartam mondani. Féltem. Nem emlékeztem rá, hogy valaha is ennyire erősen éreztem volna a félelmet. Nem szabad félnem, hiszen nyár van, az ablakon bever a napfény, az utcán emberek sétálnak, körülöttem is emberek ülnek, csak kiáltanom kell, és megvédenek. ”
„ A legnagyobb hiba, amit az életben elkövethetsz, az a folyamatos rettegés attól, hogy hibázni fogsz. ”
„ Azt hiszem sok minden mással is így vagyunk az életben, nem is olyan szörnyű, míg a félelmet távol tudjuk tartani magunktól. ”
„ Az emberi érzések közül a félelem a legfantáziadúsabb. A legváratlanabb helyeken ver gyökeret. ”
„ Még a félelem is elhalványul és hétköznapivá válik, ha napokon át nem következik be, amitől tartunk. ”
„ A fejszés vadász lesújthat a testre és lesújthat az elmére. Az elme rettegése elől azonban nem lehet menekülni. ”
„ Ha elutasítalak, nem létezel. Te sem és a félelem sem. Mert nem tanítottak meg engem sem szeretni. Szeretetem önzésből fakad. Ha képes lennék rá, nyernék általad. Hitet. S főleg a holnapot. Hozzá az erőt. Szembenézni. A mással. A különlegessel. A hétköznapival. Magammal. Ne haragudj, ha bevallom, hogy nem rossz vagyok, hanem félek. ”
„ Ha soha semmitől sem félnél, akkor vagy nagyon buta lennél, vagy bolond. ”
„ A félelem vonzó, amíg nem ismeri fel az ember. ”
„ Az okozza a félelmet, ha nem beszélünk valamiről. Az ember mindig fél attól, amit nem ismer. ”
„ A félelem értetlen ragadozó. ”
„ Csak a félelmeink okozzák a korlátainkat. ”
„ Mindenkinek vannak aggodalmai. Azért aggódunk, mert intelligens lények vagyunk. Az intelligencia pedig előre tervez, hiszen ez a lényege; ugyanaz az intelligencia, amely lehetővé teszi, hogy tervezzünk, reménykedjünk, elképzeljünk és feltételezzünk dolgokat, azt is lehetővé teszi, hogy aggódjunk, és a dolgok negatív kimenetelére számítsunk. ”
„ Az életben sokszor lesznek olyan helyzetek, amikor félni fogsz. A félelem érthető, de ha nem dolgozol azon, hogy legyűrd, nagyszerű dolgokat veszíthetsz el. ”
„ Azt mondják, csupán egyetlen fajta félelem van, amin nem tudunk felülkerekedni: a saját hibáinktól való félelem. ”
„ Félni attól, hogy mindent, amit elértünk, egy puszta álomért elcserélünk, teljesen természetes. ”
„ Most már nem félt; a félelem olyan gyorsan párolgott el, ahogy a lidérces álmát felejti el az ember, holott az imént még dideregve és fogvacogva riadt fel - de aztán végigtapogatja magát és körülnéz a szobájában, megbizonyosodik róla, hogy az egészet csak álmodta, és az emlék máris fakulni kezd. Mire felkel, a felét már el is felejtette; mire kibújik a zuhany alól és megtörülközik, a háromnegyede is elillant; reggeli utánra pedig már foszlánya sem marad. Eltűnt mindenestül... a legközelebbi alkalomig, amikor az újabb lidércnyomás szorításában minden régebbi félelem feltámad. ”
„ Vannak dolgok az életben, amik félelemmel töltenek el. Ez természetes, nem? Csakhogy én ezeket a dolgokat nem fogadom el csak úgy. Mindent beleadok százszázalékosan, és addig megyek előre, ameddig bírok. Ami kell, elveszem, ami nem kell, azt nem. Én így élek. Ha valami nem jól sül el, majd akkor ott elgondolkozom, hogyan is tovább. ”
„ Bizonyos dolgokkal kapcsolatban egyszerűen elég, ha az ember vesz egy mély levegőt és azt mondja: "Ez velem nem fog megtörténni." És ha elég gyakran mondogatja, végül már nem is olyan félelmetes érzés. ”
„ Néha épp azok a dolgok, amik miatt a legjobban aggódsz, tesznek a legboldogabbá. ”
„ Néha félek elaludni, mert magam mögött hagyok dolgokat. ”
„ Amikor a félelem mérhetetlenné dagad, átfordul az ellenkezőjébe és már-már vakmerőséggé változik. ”
„ Minden hatalomnak az a titka, hogy tudjuk: a többiek még nálunk is gyávábbak. ”
„ Honnan származnak a félelmeink? Hogyan formálódnak meg? Hol bujkálnak, mielőtt egyszer csak szembenézünk velük? ”
„ Szeretném tudni, hogy te is szeretsz-e úgy engem, ahogy én szeretlek téged. De nincs hozzá bátorságom. ”