Legfrissebb idézetek
„ A gyermekeknek meg kell tanulniuk elesni, majd az esésből okulva talpon maradni. ”
„ A saját képességeinkbe vetett bizalom képezi minden fejlődés alapját. ”
„ Eleinte mindannyian azt hisszük, hogy csak az a helyes, amit mi gondolunk (...), aztán idővel, ahogy távolabb kerülünk az eseményektől, meglátunk olyan dolgokat is, amelyeket korábban észre sem vettünk. ”
„ Minden változás, ami előnyünkre válik, igenis fontos mérföldkő az életünkben, legyen az bármilyen apró, vagy éppen nevetséges. ”
„ Az ember általában csak úgy 5-10 év múlva tudja meg, mi mire jó az életében. ”
„ A Karácsony éppen azt hirdeti nekünk, hogy minden külső változásnak lelki feltételei is vannak, s belső változás nélkül igazi eredményt várni nem lehet. A népek lelkületében kell jobb igazságnak fakadnia ahhoz, hogy jobb világrend születhessék. ”
„ Nem ugyanaz végighallgatni egy információt, vagy megkeresni az eredeti forrást. (...) Az ember különben sem akkor fejlődik, amikor előadásokat hallgat, hanem amikor végigcsinál, megél valamit, és tapasztalatokat szerez. ”
„ A jólét nem attól függ, mennyi pénzt és mennyi terméket halmozunk fel. A gazdaságot kizárólag a megfelelő hozzáállással érhetjük el. Ehhez a hozzáálláshoz tartozik az a képesség is, hogy le tudjunk mondani valamiről, ami mindenki másnak megvan; a függetlenség, hogy ne mások életstílusát tegyük saját életünk mércéjévé. ”
„ Mentséget, kibúvót, ürügyet a világon a legkönnyebb találni, mikor nem akarsz magadba nézni. Egy kívülálló indok, ok mindig létezik, de nagy szükség van arra a bátorságra, mely elfogadja, hogy a hiba - vagy így jobb mondani: a felelősség - csak bennünk van. (...) Ez az egyetlen lehetőség az előre haladáshoz. Ha az élet egy bizonyos útvonal, akkor az mindig emelkedőn halad. ”
„ Az önvizsgálat jó dolog, segít felnőni. ”
„ Egyes problémák egyfelől megoldhatatlanok, másfelől azonban a megoldhatatlansággal való találkozás megnyit egy harmadik lehetőséget, ami pedig már a problémán túl van. Maga a probléma megmarad, de már nem kínzó, nem elviselhetetlen többé, mert túlhaladtunk rajta, miközben valamiféle életbölcsességre jutottunk. ”
„ Azért fontos ismerni magunkat, hogy az ne fájjon, ami nem igaz. Ami ellenben igaz, nem baj, ha fáj. Ezt kell megtanulni. Attól többek leszünk. Képesek vagyunk belátni, hogy talán már évtizedek óta nem jól csinálunk valamit, sose csináltuk jól, (...) ebben a pillanatban előreléptünk. ”
„ A magunkra vonatkozó tudatlanság könnye a legkeményebb pénz. A szenvedés gyémántjából verik. Azt a tudást veszed meg rajta, hogy képes légy változni a külvilág valós jelzései nyomán, bármennyire fájdalmas is ez a változás. Illetve, amikor megbizonyosodsz magadban róla, hogy a sértés csak sértés, vagyis igaztalan, akkor néhány magányos, fojtott kiáltással tudd le a rágalom szülte fájdalmat, s többé ne törődj vele azután. ”
„ A legerősebb acélt a pokol tüzén kovácsolják. Folyamatosan ütik-verik, mielőtt újra belemerítik az olvadt tűzbe. A tűz ad neki erőt és rugalmasságot, és az ütések adják meg az erejét. Ez a két dolog teszi a fémet hajlékonnyá, és ettől képes ellenállni minden csatában, amivel szembe kell néznie. ”
„ A köztudatban ez a szó: modern - egyet jelent a legeslegújabbal. Főképpen a technikával kapcsolatosan használják. (...) A technika nap mint nap fejlődik, s mind újabb és újabb konstrukciókkal lepi meg a világot. ”
„ A beszéd és a zene szintaktikus fejlődése közös idegi alapon nyugszik. ”
„ Minél többet tanulsz, annál kevésbé félsz. És tanuláson nem az iskolai tudást értem, hanem az élet tapasztalati megismerését. ”
„ Az ember élete alkonyáig fejleszti tudását, egyik leckét veszi a másik után, egészen az utolsó, egyben legkomolyabb feladatig. ”
„ Úgyszólván kétszer születünk meg, egyszer létezni, másodszor élni. ”
„ Minden korlátozza az embert, de semmi nem állítja meg. Egy válasza van: átlépi. A lehetetlenség határvonala mindinkább hátrahúzódik. ”
„ Csomószor nem tudhatod, hogyan hasznosul egy tapasztalat, de semmi nincs feleslegesen, mert majd eljön az ideje. Már csak ezért is kell, úgy, mint Edith Piaf, nem bánni semmit. ”
„
Ha megkönnyebbülést ez a nap sem hoz,
előbb-utóbb felnősz a feladathoz.
”
„ Mindig előre nézz, soha ne hátra, de ne is próbáld kitörölni a múltat, mert az is az életed része, és az tett azzá, ami vagy. Csak próbálj tanulni belőle - legalább egy kicsit. ”
„ Jaj azoknak, akik soha nem vesztettek! Ők győztesek sem lesznek soha ebben az életben. ”
„ Ahogy haladok a jövő felé, utamat segítik a múltbéli botlásaim után maradt nyomok. ”
„ A gyors észjárás egyik hátránya éppen az, hogy az ember ugyanarra a dologra mindig újabb és újabb magyarázatot képes találni, és meginog a hite korábbi elképzeléseiben. ”
„ Figyeljen, egy módon mérheti a fejlődést, mint orvos, sőt mint ember is: hogy nem ismétli meg ugyanazt a hibát többször. ”
„ Badarság, hogy amit a múlt meg nem enged, az élet sem engedi meg. Azon kell törnöm magam, hogy helyesebben, minél helyesebben éljek. ”
„ Akik nem tanulnak a múltból, azok folyton csak ismételgetik. ”
„ Ha az ember elég felnőtt, akkor elég erős ahhoz, hogy szembenézzen a kudarcaival, és okuljon belőlük. Hihetetlenül sokat segít a fejlődésben. (...) Az ember nem sebezhetetlen, és nem tökéletes - jó, ha ezzel tisztában vagyunk. És ha ezt elfogadjuk, akkor a körülöttünk élőkkel is sokkal megértőbb és meghittebb lesz a viszonyunk. ”
„ Kegyetlen ítész a gyerektársadalom, de ha nem így lenne, nehezen bontanának szárnyat erre a hol kíméletlenül őszinte, hol meglepően álságos világra. ”
„ Előbb egy kis erőgyűjtés, belső építkezés, alapozás, és majd azután nekiállok a piszkos melónak. Fundamentum nélkül nincsen torony. ”
„ Az intelligencia azt igényli, hogy folyton az ismeretlenbe menj, a felderítetlen tengerre. Akkor nő és élesedik. Csak akkor nő, ha minden pillanatban az ismeretlennel találkozik. Az emberek félnek az ismeretlentől, az emberek nem érzik magukat biztonságban az ismeretlennel. Nem akarnak túlmenni az ismerősön; ezért teremtettek egy hamis, műanyag helyettest az intelligenciának - és intellektusnak nevezik. Az intellektus csak egy mentális játék. Nem lehet kreatív. ”
„ A változtatás első három fázisa - a kimondás, az elfogadás és a befogadás - valójában az élet összes területére kisugárzik, mert a kihívásainkat csak így tudjuk jól megoldani. Lehet mindehhez ösztönösen is hozzáállni, de mindebből hiányozni fog a tudatosság. ”
„ Lehet, hogy mindennap meghalunk. Lehet, hogy minden hajnalban újjászületünk, egy kicsit megváltozva, egy kicsivel odább az úton. S ha már elegendő nap áll közénk meg a közé, aki voltunk, akkor idegenek leszünk. Lehet, hogy ezzel jár, ha felnövünk. ”