Legfrissebb idézetek
„ A fájdalom a szeretet legnagyobb hajtóereje. ”
„ A szeretet nem szóló, hanem duett: ha az egyiknél eltűnik, elnémul a dal! ”
„ A szívünk, ez a tökéletlen érzékszerv, néha meghasad, és abba egy kicsit mi is belehalunk. De az igazi szeretet már csak ilyen. ”
„ Ha pusztán a szeretetünk életben tarthatta volna, akkor háromszáz évig élhetne. Azonban néha még az sem segít, ha valakit tiszta szívből szeretünk, és minden porcikánk azt kívánja, hogy ő boldog legyen. ”
„ Az igazi szeretet az az érdek nélkül vállalt feladat, amikor teret teremtünk a másiknak ahhoz, hogy az lehessen, aki. ”
„ Szép dolog, mikor száj és szív egyetértenek. ”
„ Szeretnéd, ha szeretnének, mert te nem szeretsz; ám attól a pillanattól fogva, ahogy te szeretsz, már nem kérdezed, hogy szeret-e valaki vagy sem. ”
„ Eddig csupán egyetlen dolog létezett, ami nélkül nem bírtam élni, most kettő lett. Szeretetem nem oszlott meg közöttük; nem olyan fajta volt. Sokkal inkább mintha megnagyobbodna a szívem, abban a pillanatban kétszeresére nőtt. És teljesen betelt. ”
„ Egy nap, miután legyőztük a szelet, a hullámokat, az árapályt és a gravitációt, Isten számára hasznosítani fogjuk a szeretet energiáit, és akkor, másodszor a világ történelmében az ember fölfedezi a tüzet. ”
„ Aki alázat nélkül szeret, nagy terhet tesz a másik vállára. ”
„ Aki szeretetben él, nem büszke, nem akar másokon uralkodni, nem halljátok soha, hogy hibáztatna vagy gúnyolna másokat. Nem kutat mások szándékai felől, nem hiszi azt, hogy ő jobban cselekszik, mint mások, és soha nem tartja többre magát embertársainál. Aki szeret, az amennyire csak lehet, elkerüli, hogy fájdalmat okozzon. ”
„ Minden és mindenki, akit szeretünk, kínszenvedést is okoz számunkra - hiszen oly gyötrő az örökös rémület, hogy elveszítjük. ”
„ Nem vagyok biztos abban, milyen lesz a mennyben, de egyet biztosan tudok. Ha meghalunk és eljön az idő, hogy az Úr ítéljen fölöttünk, nem azt kérdezi majd: mennyi jót tettünk életünkben, hanem mennyi szeretettel tettük. ”
„
Arra születtem, hogy megszeressenek,
s megszeressem én is azt, akit lehet.
”
„ A szeretet mindig maradandó nyomot hagy. ”
„ Az emberek azt hiszik, hogy szeretni egyszerű; csak a megfelelő tárgyat nehéz megtalálni a szeretetünkhöz vagy a szerettetésünkhöz. (…) A szeretet tevékenység, nem passzív érzelem; nem beleesünk, hanem helytállunk benne. Legáltalánosabban úgy írhatjuk le a szeretet cselekvő jellegét, hogy szeretni elsősorban annyi, mint adni, nem pedig kapni. (…) A szeretet művészetére nézve ez azt jelenti, hogy aki benne mester akar lenni, annak először is gyakorolnia kell a fegyelmet, a koncentrációt és a türelmet élete minden szakaszában. ”
„ Úgy szerettem volna magamhoz ölelni néha, de eltolt magától, még karácsonykor is a fa alatt. Azt hiszem, a szeretet minden megnyilvánulása vak riadalmat keltett benne. ”
„ A szeretet engedi, hogy a másik legyen. Óvatosan, törődve, vigyázva, de a szeretet csak azt akarja, hogy a másik legyen, úgy, ahogy van. Hogy az lehessen aki, ami. ”
„ A szeretet végtelen. Ha egyszer megszeretsz valakit, mindig is szeretni fogod, mindegy, hogy vele élsz-e, vagy sem. ”
„ A szeretetet, ami csak hömpölyög, mint egy nagy folyó, nehéz lefilmezni. ”
„ Ha valaki szeret vagy szeretett, érje be vele. Többet ne is kívánjon magának. Más gyöngyszemet hiába is kívánna magának az élet sötét redői közt. Szeretni annyi, mint tökéletessé válni. ”
„ Sokkal értékesebb a magad alkotta ajándék. - Amíg készíted, mindig arra gondolsz, akié lesz. Nem egy pillanat csak, amíg megveszed, hanem hosszú órák, esték, amíg elkészülsz. Ezalatt beépül az ajándékba a szereteted is. ”
„ A szeretet önmagában is elég ahhoz, hogy értelmet adjon egy egész életnek. ”
„ A szeretet mindennél több, és mindennél erősebb. Még a törvénynél is, amit könyvekbe írva őriznek. ”
„ Az egységet meg lehet bontani - de törvényszerűen helyreállítja magát. Jó példa erre a mai ökológiai helyzet - mohó, önző, szeretetlen célból ki lehet rabolni a Természetet - csakhogy ennek a következménye, hogy a Természet a lázadó embert visszarántja. A víz elnyeli, a tűz elégeti, szomját nem oltja, mérgezett levegőjével beteggé teszi. Minden önző tettünk, amellyel megsértettük a szeretet egységét, visszahatást szül. Ez a karma. Megtanulni, hogy fájdalmat okozni fáj. És kifosztani a világot: nyomor. És rossznak lenni: rossz. És ridegnek lenni: megfagyás. És önzőnek lenni: elhagyatottság. És nem szeretni: félelem és halál. ”
„ És Péter mondá: Valóban egy asszonnyal beszélt a Megváltó anélkül, hogy mi tudtuk volna? Mi nem számítunk, és mindenki őt fogja hallgatni? Jobban szereti őt nálunk? És felelé Levi: Péter, te mindig is indulatos természetű voltál. Látom, most már úgy versengsz ezzel az asszonnyal, mint ellenfeleddel. Ha a Megváltó becsben tartja őt, ki vagy te, hogy megtagadhasd? A Megváltó nagyon jól ismeri őt. És azért szereti őt jobban, mint bennünket. ”
„ És a megváltó társa Mária Magdolna vala. Krisztus jobban szerette őt, mint valamennyi tanítványát, és gyakran szájon csókolta. A tanítványokat sértette ez, és kifejezték helytelenítésüket. Azt mondták neki: "Miért szereted őt jobban, mint bennünket?" ”
„ Ráleltem egy paradoxonra: ha addig szeretsz, hogy az már fáj, akkor nem marad fájdalom, csak szeretet. ”
„ Van, akit könnyebb távolról szeretni. ”
„ A szeretet művészet: szeretni anélkül, hogy uralkodnánk, közel lenni anélkül, hogy elnyomnánk, szabadságot adni anélkül, hogy elhagynánk, és mindvégig vele maradni. ”
„ A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: a ki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben. ”
„ Ne feledd, hogy a szeretet: világháló. Mindenhova elér, mindenhol van, időt és távolságot nem ismer. Érzékenyebb, mint testben az idegpályák hálózata, egyetlen érintésre összerándul az egész. ”
„ Igen, van égi és földi szeretet. De az ég és a föld szereti egymást, ezt ne feledd. ”
„ "Az én terhem könnyű, s az én igám édes". (...) Ez minden szeretet alapja. ”
„ A nagycsaládban élők az örökös hajszában nem veszik észre, hogy néha teljesen egyedül vannak. Ha nincs igazi szeretet - ami önmagam szeretetén alapul - minden közösség csak teher számunkra, fárasztó kötelesség. ”