„ Hiába akarunk szakítani a múlttal, valami mégis megmarad, belénk kapaszkodik, és csak nagyon nehezen tudjuk lerázni. El kell nyomni azt, ami úgy tör fel emlékeinkből, mint a buborék a mocsár mélyéről; távol kell tartani gondolatainktól a kezet, mely álmunkban megérint, igazabbul, mint az igazi; félni kell az idegentől, akinek mosolyára összeszorul a szívünk; és harcolni a karok emléke ellen, melyek nem nyúlnak többé utánunk. Hazudni önmagunknak, gyávának lenni, mindig a legrosszabbra felkészülni. És tudni, mindig észben tartani, hogy ha csak egy percre megtántorodunk, végünk van, kezdhetjük elölről az egész küzdelmet. ”

„ Egy mocsárba épp úgy bele lehet fulladni, mint a Niagarába. ”

„ Hol van a ló, s a lovasa? Hol van a kürt, mely úgy harsogott? A dicső napok elmúltak, mint eső a hegyen. Vagy mint a szél a mocsár felett. E szép napok nyugaton buktak alá, a dombok mögött, s a sötétségbe vesztek. Hogyan jutottunk idáig? ”

„ Az érzelmek bipolárisak, és ezt nem szabadna elhazudni. Az igazi nagy kapcsolatok különösen nagy érzelmi amplitúdókkal járnak, persze annak függvényében, hogy kinek milyen a karaktere. Egy flegmatikus vagy melankolikus nyilván másképpen fogja megélni ezeket a hullámzásokat, mint egy kolerikus vagy szangvinikus, de tudomásul kéne venni, hogy mindenki életében jelen vannak, és ez teljesen normális. Gondoljunk bele, meddig élveznénk a mozdulatlan, eseménytelen idillt? Azt, hogy mindig minden kiszámíthatóan tökéletes? Mikor elégelnénk meg a mézmocsarat? Nem érdekesebb egy kicsit izzadni néha? Tehát ne próbáljuk az érzelmeket kivasalni, csak mert boldogok akarunk lenni. Inkább az a fontos, hogy azokat az ambivalenciákat, amik együtt járnak a kapcsolattal, jól viseljük el. ”

„ Ez a bosszantó a hétköznapok mocsarában, nem igaz? Az ember észre sem veszi, mennyire belesüppedt, míg nem jön valaki, aki kirántja. ”

„ Az ébredés senkiföldje nagyjából valami olyasmi, mint a rossz irányú futóhomok, vagy inkább ingovány, fölfele működő mocsár, amiből egyre kijjebb kerül az ember, még sincs benne sok köszönet. ”

„ A rokonszenvek, melyek emberek között szemem láttára kialakultak, végül mindig belefulladtak az önzés és hiúság mocsarába. ”

„ Ne hagyd, hogy a tűz kialudjon benned. Egyik szikra pattanjon a másik után. Még a kételyek mocsarában is. Ne hagyd, hogy a lelkedben élő hős elpusztuljon. A vágyak, melyekre életed magányos pillanataiban gondoltál, de soha nem érted el őket. Valóra válthatod a megálmodott sorsot. Mert létezik. Mert valóság. Mert lehetséges. És a tiéd. ”

„ Ne félj a döntéseid következményeitől. Hiszen egy elágazáshoz érve legtöbbször úgysem tudhatod, a mocsáron, vagy a tisztáson visz-e majd az utad. ”

„ Magosan, a kék égen sasok keringtek mozdulatlan szárnnyal. S tova északnyugat felé, ahol a nádasok az éggel összeértek, kicsi fehér felhők hajóztak szelíden Erdélyország felé. Mintha csak a mocsár mélyéből fölszálló hazavágyó sóhajok lettek volna. ”

„ Azt gondoltam, hogy egyáltalán nincs szükségem férfira, mert bármikor magamra hagyhatnak, hogy lassan elsüllyedjek a fájdalom és a becsapottság mocsarában. (...) Abban a percben megváltozott a véleményem, hogy veled találkoztam. ”

„ Az épelméjűek is átélik néhányszor azt a mentális kínt, amikor az elmében megtelepedő sötét érzület elrákosodik. Különösen a gyűlölet karcinogén. Burjánzása következtében az ember semmi egyébre nem bír gondolni, csupán a sérelmére, éjjel-nappal annak megtorlásán agyal. Többek szerint ez a lelkiállapot váltja ki szervi betegségeinket, ezekkel idézzük magunkra a nyavalyákat. A higiénikus lelkületűek hamar kilábalnak e mocsárból, sőt: koruk, értelmi-érzelmi fejlettségük előrehaladtával többé bele se gázolnak. A bomlottak képtelenek szabadulni, mind mélyebbre taposnak gyűlölségeik feneketlen iszapjában. ”

„ A jövendőjét senki sem tudhatja; úgy lebeg előttünk, mint az őszi köd, mely felszáll a mocsárból. Ész nélkül szálldosnak benne fel s alá íveket rajzoló szárnnyal a madarak és nem ismerik fel egymást, a galamb az ölyvet, az ölyv a galambot, és egyik sem tudja: távol jár-e a haláltól vagy közel jár hozzá szárnya. ”

„ Az eső lényege ugyanaz, de a mocsarakban a töviseket növeszti, a kertekben pedig a virágokat. ”

„ Miért pazarolna az ember ábrándokat és szerelmet olyanra, aki azt sosem viszonozza? Inkább olyanoknak kell tartogatnia a szélfútta mocsár típusú összeismerkedést, akiknek van jövőjük együtt. ”

„ Az a torokszorító érzés, amit akkor érzel, amikor valami újba fogsz. Az égő izmok az edzésen, a gombóc a gyomrodban a fontos megbeszélésnél, az éhségérzet a fogyókúránál: úgy tűnhet, ezek jelzések arra, hogy hagyd abba. Nem elég, hogy átküzdötted magad a döntés mocsarán, a kételyek erdején, most még EZ is az utadba áll. Szándékosan fizikai fájdalmat okozva, hogy rábírjon: add fel.
De ezek nem ezt üzenik. Ezek a tünetek annak a jelei, hogy amire elszántad magad, az VALÓDI változás. Nem csak a gondolataidban létezik, nem álom többé, hanem VALÓSÁG.
Ezek a tünetek nem azt üzenik, hogy most hagyd abba, hanem azt, hogy csináld még, csináld tovább: jó úton jársz! ”

„ Nemcsak az ember csontja lehet nyomorék.
Veszélyesebb, ha lelkén támad lék,
lényébe a mocsár gáttalanul önti fekélyét. ”

„ Belesüllyedtünk az ostoba, semmit sem magyarázó tények mocsarába, amelyekbe úgy kapaszkodunk, mint a korlátba a szakadék szélén, moccanni sem merünk, gondolni sem merünk arra, hogy az ember belevetheti magát a szakadékba, és nem pusztul el (...), s pontosan ott találja meg az egyetlen igazságot, tulajdon lelkét! ”

„ Az érzéseink nem önfenntartóak. Szükségünk van energiára. Tápanyagra. Éltető vérre. Figyelemre. Egész lényünket eluralhatja a rosszkedv - és észre sem vesszük, hogy ezt mi magunk tápláljuk. De egy hirtelen jó hír kiránthat a mocsárból. Egy levél. Egy jó szó. Bár az utóbbi kevés hozzá, mert valójában szeretünk a rosszkedv mocsarában henteregni - van abban valami kéj is. Van bennünk egy öntudatlan, lomha víziló, aki nem szívesen mászik ki a napfényes partra. Ezért - figyeld meg - egy baráti jó szó, bölcs tanács, esetleg egy szeretetteli simogatás már-már kicsalna a rosszkedvedből, de visszahúz a mocsár. ”

„ Gyenge akartam lenni, hogy megmeneküljek a további szenvedések szörnyű útjától, de a zsarnokká vált lelkiismeret torkon ragadta a szenvedélyt, gúnyosan megmondta neki, hogy gyönge lábával éppen hogy belegázolt a mocsárba, s megesküdött, hogy vaskezével a kín feneketlen mélységébe fogja taszítani. ”

„ Feledd a szavak hiú cserfelését, és lásd: ha szakadék áll útjába, megkerüli a szakadékot, ha szikla meredezik előtte, kikerüli, ha túlságosan finom, omladékony a homok, keres másutt szilárdabbat, hogy aztán mindig ugyanabba az irányba térjen vissza. Ha a sós mocsár kemény hártyája beszakad málhás szekerei alatt, láthatod, mint sürög-forog, szabadítja ki állatait a kátyúból, tapogatja ki a szilárd talajt, de aztán hamarosan ismét visszatér rendben az eredeti irányba. Ha valamelyik teherhordó állat összerogy, megállnak, felszedik az összetört ládákat, átrakják egy másik állatra, a csikorgó kötélen jól meghúzzák a csomót, hogy le ne csússzanak, aztán indulnak tovább, ugyanazon az úton. Előfordul, hogy aki kalauzolta őket, meghal. Köréje sereglenek. Eltemetik a homokba. Vitatkoznak. Aztán egy másikat kerítenek elő, megteszik vezetőnek, és újra elindulnak, ugyanazon csillag után. Így a karaván, mint súlyos kő a láthatatlan lejtőn, szükségszerűen olyan irányba halad, amely ura az akaratának. ”

„ A sóhajország árnyán
Laktam egyedül, árván,
Lelkem mocsár volt, mély magány. ”