A címkéhez 5 634 idézet tartozik


Már észrevettem, monsieur, hogy azok, akik csak szórakoznak együtt, soha nem szeretik, vagy nem becsülik egymást úgy, mint akik együtt dolgoznak, vagy talán szenvednek is.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha szeretsz valakit, az a valaki szomorúvá tehet téged, néha még magányossá is. De olyan boldoggá is, amilyen még nem voltál.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem szeretem, ha azt mondják, hogy túl felnőttesen viselkedem, ugyanis ennek negatív csengése van. Olyan, mintha elfojtanám magamban a gyermeket, a játékosságot és az ezzel párosuló fantáziát. Pedig fontos, hogy ezeket a tulajdonságunkat életünk végéig megőrizzük.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Dönts szíved szerint: aki szeretettel közelít a világ dolgaihoz, mindig jól dönt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A bűnt néven kell nevezni és meg kell ítélni, de a bűnöst nagyon kell szeretni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Amikor egy férfi s egy nő szenvedélyesen szeretik egymást, bármilyen akadály - férj, feleség, szülő - választja el őket egymástól, a természet akaratából, isteni jogon összetartoznak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szeretet azt jelenti, hogy figyelsz valamire, akarsz valamit. Megpróbálsz valamit hozzáadni a világhoz. A szeretet az nagyon konkrét dolog: figyelni, adni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Amikor az ember félni kezd a haláltól, akkor tanulja meg szeretni az életet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szeretet a keresztények ismertetőjegye.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nagyon fontos, hogy megtanuljátok kimondani, amit gondoltok. Ez a legnagyobb ajándék, amit magatoknak adhattok, és annak is, akit szerettek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az a csodálatos a szerelemben, hogy közben egész hamar kiismered a másikat. Ha igazi a szerelem, elkezded önmagad is a másik szemén keresztül látni, és ettől jobb leszel, és ez olyan, mintha egyenesen beleszeretnél önmagadba.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Túl sokan hagytak cserben. Már nem érdekel a szeretet. Másoktól nem. Magam szívesen szeretek. Talán ez önzés.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Türelmetlen vér nyargalt ereinkben,
szerettünk volna mindig menni, menni,
mit is sejtettük, hogy ez itt a minden,
és ami aztán jött, a semmi, semmi.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Úgy érezte, hogy gyűlöli a fiatalembert, pedig nem gyűlölte. Maga sem tudta még, hogy mennyire szereti.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az emberek szeretettel ölik egymást, mint valamilyen láthatatlan sugárral. Még több szeretetet akarnak, minden gyöngédség az övék legyen, csak az övék. A teljes érzést akarják, el akarják szívni környezetüktől az életerőket, a nagy növények szomjas mohóságával, melyek kíméletlenül elszívnak a környék zsombékjaiból és televényéből minden erőt, nedvességet, illatot, sugarat. Nagy önzés a szeretet. Nem tudom, hogy élnek-e sokan, akik halálos sérülés nélkül tudják elviselni a szeretet rémuralmát?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha az emberek a szeretetről prédikálnak, akkor nem szeretni tanulnak meg, hanem prédikálni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Én annak szeretnék látszani,
Aki ezt a dalt szokta játszani,
És annak szeretnék játszani,
Aki nem akar mindig másnak látszani.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ahogy egy hangskála is csak akkor teljes, ha a földi basszusok s a mennyei "magas" hangok együtt szólnak benne, s a színek is csak akkor, ha az anyag tunya szürkésbarnája, az energiák szenvedélyes vöröse s a szellem bíbora együtt izzik: a szeretet is akkor teljes, ha benne van az Ember teste, lelke, szelleme.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szerelemre nem elég ok az, hogy van ok szeretni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha jól figyelsz, rádöbbenhetsz arra is, hogy rossz érzésed nem is a tiéd: valaki helyett szorongsz, vagy éppenséggel valaki bánata suhant át rajtad, és árnyékba borította az egyébként derűs lelkedet. Ha valakit szeretünk, érzéseit érezzük.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Most úgy érzed magad, hogy a világ összes drogját ki szeretnéd próbálni, de a világ összes drogja sem tudná megváltoztatni azt az érzést, hogy az egész életed csupán egy álom volt, és csak most ébredtél fel belőle.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Más csodálatát kivívni nagy dolog, szeretetét még nagyobb.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Amikor az én magánszívem és a te magánszíved rádöbben, hogy együtt!... Amikor rájövünk, hogy benned is, bennem is van egy fájdalmasan különálló, de mégis összetartozó, széttéphetetlenül közös Élet, és ettől ver a szívünk - ez a szeretet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Meg sem tudnám mondani, mi nagyobb áldás egy serdülőnek, mint ha minél előbb derék szeretőre lel, s a szeretőnek, ha kedvesére talál. Mert akik szépen szeretnének élni, azokat kell hogy vezesse valami az életben, s ezt nem plántálja beléjük sem rokonság, sem tekintély, sem gazdagság, sem semmi más, csak a szerelem. Mi ez a valami? Ilyesmikre gondolok, mint a gyalázattól való irtózat és a szépség utáni vágy.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Dolgoztam. Dolgoztam látástól vakulásig, folyton. Ebbe húzódtam vissza, ez volt az én mentsváram, az alibim. Alibi, hogy ne kelljen élni. Mert azt nem nagyon szerettem, élni nem volt túl jó. Volt egy olyan érzésem, hogy én ahhoz nem értek. Ezért feladatokat adtam magamnak, kásahegyeket emeltem, hogy át kelljen rágni magam rajtuk. Jó magasakat. Meredek lejtőket, hogy mászni kelljen. Aztán gyerünk, nekigyürkőztem. Legyőztem az akadályokat és gyorsan kerestem újakat. Különben még csak különösebben törtető se voltam, nem volt hozzá elég fantáziám.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Te könnyezel a költők bánatán,
És eltűnődsz a szónok mondatán.
Te érzelmekben élsz, mindent elhiszel,
Csak azt nem, ami egyszerűen szól:
Én szeretlek!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Sokszor azt hiszem, hogy életem folytonos "mulasztás" volt. Vagy talán lehet, hogy mindannyiunké az? Ki az, aki azt hiheti, féltében visszanézvén, hogy mindig akkor és ott lett volna, ahol és amikor ott kellett volna lennie, vagy szeretett volna lenni? És azt tette vagy nem tette volna, amit tennie kellett vagy nem kellett volna tennie? Mindig ott lett volna teljes készületben este hétkor a ráosztott vagy magától kreált szerepében életének színpadán, ahogy a színészek, a zsenik és a csepürágók egyaránt, amikor megcsördül az ügyelő csengője?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem akarta neki bevallani, hogy elege volt mindenkiből, aki úgy tűnt, hogy vigyázni akar rá. Megérintette az arcát, megsimogatva. Őrülten vert a szíve, és csak ő tudta meghallani. Megsimogatja a haját hátul. Az ujjak érintése egy szenzációs tudatba burkolták. Meg akarta csókolni. Ezt akarta ő is, nem? Akkor úgy érezte, hogy egy szakadék szélén remeg, készen arra, hogy beleessen egy pillanat alatt? Aztán az ajkaik találkoztak, és ő feladta a gondolatait. Csak a csókját érezte, a karjai erejét, amelyek átkarolták, a szívverését a kezei alatt. Amikor beleszédült a karjaiba, volt mellette egy szakadék, amelybe beleesett. Beleszeretett.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

S az Ige alatt meggörnyedt a lélek.
Szomorún indult a kapu felé,
De onnan visszafordult: "Ó Uram,
Egy vágyam, egy utolsó volna még;
Egy angyalt, testvér-lelket hagytam itt,
Szerettük egymást véghetetlenül,
Tisztán, ahogy csak a mennyben lehet,
Szeretném viszontlátni odalenn,
Ha csak egy percre, ha csak mint egy álmot."
S felelt az Úr:
"Menj és keresd! Lehet, hogy megtalálod."

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Valakit, valamit szeretni kell.
Nyíló virágot, kék eget.
Minden koldusnál százszor koldusabb,
Ki senkit, semmit nem szeret.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Várhatod-e, hogy egy holt visszatérjen? Nem várhatod. Ilyen jövő nincs, ilyen jövőre várva nem szeretheted a jelent! Ami nem jön, azt nem fogadhatod boldogan.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szövetség, az igazi, örökre szóló szövetség a lélekben születik. Nem érdek, nem kényszer, nem elhatározás szüli. Ez két ember közötti, eltéphetetlen, örök szövetség. Mert nem érdekek hozzák létre, nem tárgyalások útján keletkezik, nem precízen megfogalmazott papírok dokumentálják, nem aláírások hitelesítik. Ezt a szövetséget a szeretet köteléke hozza létre.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem lenne élet az, amit olyan körülmények között él az ember, hogy nem kaphat sebeket, és nem érintheti fájdalom és csalódás. Nem ajándék az, amit úgy adunk, hogy közben garanciát kérünk arra, hogy érintetlenül kerülünk ki a dologból, sőt még viszonzást is kapunk érte. Csak akit valóban szeretünk, az tud elárulni bennünket.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Amíg főiskolás az ember, nincs két hasonló nap. Mindig érheti meglepetés, elmarad az óra, nem megy be rá, teremcsere, tanárhelyettesítés, vagy egy eltévedt, esetleg elkésett csoporttárs. A rengeteg szórakozás, esemény, új ismeretek, utazások, váratlan fordulatok, új ismerősök, ezek azok, amik miatt az ember szeretne örökre diák maradni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Szeretetet lehet adni és lehet kapni. Csak egyet nem lehet: szeretetet zsarolni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás