A címkéhez 5 634 idézet tartozik


Az élet legmagasabb rendű formája a művészet, mert a művészet a legnagyobb, a legmagasabb rendű életszeretet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Úgy tűnik, igaz, hogy amikor az ember akarja, hogy teljen az idő, hiába nézi az óráját, szinte állnak a mutatók. Amikor pedig azt szeretnénk, hogy kicsit még tovább tartson, csak épphogy egy nagyon keveset kapjunk még valamiből, akkor elszállnak az órák.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Sokféle módon távozhatunk. Néhány ember kezet ráz, mások integetnek. Néhányan szeretik a nagy öleléseket. Aztán vannak, akik nem akarnak elmenni, amíg valaki nem mondja nekik: kifelé.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Szeretem titokban tartani azt, amit közmegegyezéssel jó cselekedetnek hívnak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Végigjárni az emlékek kálváriáját fájdalmas. Mint meggyászolni valakit, akit szerettünk és elvesztettünk. Még akkor is, ha közben rádöbbenünk, sokszor gyűlöltük az illetőt. De néha, miközben egykori önmagad homályos képeit vizsgálod válaszok után kutatva, előugrik az igazság, és jól fenéken billent.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A földi dolgokat ismernünk kell ahhoz, hogy szerethessük őket, az isteni dolgokat azonban szeretnünk kell ahhoz, hogy megismerhessük őket.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Azok, akik soha nem vonják vissza véleményüket, jobban szeretik önmagukat, mint az igazságot.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az életben is - ahogy a színházban - néha vannak tökéletes pillanatok, amikor a csillagok szerencsésen együtt állnak, és az ember pontosan ott van, ahol lenni szeretne, nagyszerű emberekkel körülvéve, és azt csinálja, amit akar.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szívben lakik a súgód. (...) Hogy valaki jó ember, vagy sem, megmondja. Aztán ezt nem ragozza tovább, hogy mennyire jó, de például, tudod, hogy bajban számíthatsz rá. A másikra nem. Hogy szeret-e valaki, vagy sem, a szíved megmondja. És azt is, ha már nem szeret. Te félreértheted, mert néha félre akarod érteni - de a szíved nem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Számos előjele van annak, hogy rövidesen a szeretet lesz a művészet és az irodalom legfőbb tárgya és problémája, olyan értelmi és érzelmi gazdagsággal, amilyen centrális hangsúllyal egyedül és utoljára az Evangélium foglalkozott vele.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

- Mennyire szeretsz?
- Eléggé ahhoz, hogy a világ összes dzsungelének minden tigrisét kezes báránnyá varázsoljam ennyi szeretettel.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az egyedüllét csak akkor viselhető jól, ha igazán szereted önmagad.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha az életben egyszer megtanulsz valakit igazán szeretni, akkor tanulj meg hozzá hűnek is maradni. Mert szeretni egyszerű ösztön az egész. De hűnek maradni sokszor igazán nehéz.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Észrevettem, hogy mindig körülötted vagyok. Vajon ez gyűlölet? Szeretet? Vagy csak paranoia?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Tudod, hogy szeretnék neked megadni mindent, igaz? De nem lehet, mert kiégtem. Üres vagyok.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

- Ez a könyv nem is új, ezt már valaki használta! - kiáltott fel Felicity. - Azért nem gondoltam volna a Félszeg Emberről, hogy ennyire zsugori! (...)
- Ezerszer jobban örülök ennek a könyvnek, mint egy újnak. Ez a könyv az övé volt - százszor is végigolvasta, szerette, barátságot kötött vele. Egy új könyv, ami éppen hogy kikerült a boltból, egészen más lenne. Nem lenne jelentése.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Valamit kérnek tőled.
Megtenni nem kötelesség.
Mást mond a jog,
mást súg az ész.
Valami mégis azt kívánja: Nézd,
tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem figyelünk egymásra eléggé. Nem külön-külön kellene figyelni, hanem együtt és naprakészen, akármilyen fáradtak is vagyunk. Kíváncsinak kell lenni minden egyes új gondolatra, új vágyra, nem mondhatjuk azt, hogy jó, ezt most inkább kikerülöm, nem szeretnék vitát, inkább legyen béke. S egyszer csak arra ébredünk egy reggel, hogy valahol útközben elveszítettük a másikat, már tudjuk, mire gondol, merre jár, amikor nincs velünk. Míg, ha nem veszítjük el a kíváncsiságunkat, és tényleg végighallgatjuk, akármilyen fáradtak is vagyunk, hogy a másik mit gondol erről-arról, s kialakul az értelmes beszélgetés egymás között, a végén meg lehetne nyugodni, s tovább fogni a másik kezét, kiérdemelve az "örök" szerelmet és szeretetet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Bármennyire szeretném is újra látni, tudom, hogy soha többet nem tér vissza.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Sosem hagyok fel annak a latolgatásával, hogy merre lehetsz - hogy újra feltámadsz-e egy másik világban, vagy már meg is tetted, hogy békében és szeretetben élsz-e valahol egy távoli országban, melyet én sosem keresek fel. De egy dologban biztos vagyok: biztosan tudom, hogy ha visszatértél, az első dolog, amit tettél, hogy arcodat a nap felé fordítottad. Mert ha valamit megtanulhattál, elveszett kisbabám, az az, hogy ezen a világon egyikünknek sem adatott eltékozolható idő.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem szeretek hátra nézni, meg a múlton rágódni. Sokkal jobban érdekel a jövő. Olyan vagyok, mint az aranyhal: azt látom, ami közvetlenül ott van az orrom előtt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Most arcomon az ájult, régi láz:
Létembe látok könnyes ablakon
S szeretnék élni bús hallgatagon,

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha még egyszer az életben szerelmes leszek, nem fogom vesztegetni az időt. Azt hittük, fiatalok vagyunk, bőven ráérünk még igazán szeretni. Szörnyű dolog így gondolkodni. Nem szabad így élni, várni a szerelemmel.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

"Mink már összetanultunk"- mondta az öreg, de a fiúk emögött azt is érezték, hogy ők nemcsak tanultak, de tudnak is! Nemcsak néznek, de látnak is, nemcsak hallanak, de értenek is, nemcsak tapintanak, de fognak is, és egész kibontakozó egyéniségük tele van a valóság és a természet szeretetével.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szeretet, mely ránk tör, néha terhes,
De hálát vált ki, hiszen szeret.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szeretet formája olyan sokféle, mint az ember. (...) Mindenki megtalálja a maga szeretetformájához a társat, nem is lehet másként.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az emberi szív szereti másban a maga érzelmeit és gyengeségeit.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Most kényszerítlek, válaszolj,
mióta tart e hajsza?
Megalvadt szememben az éj.
Ki kezdte és akarta?
Mi lesz velem, s mi lesz veled?
Vigasztalan szeretlek!
Ülünk az ég korlátain,
mint elitélt fegyencek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szeretetet nem keresi az ember, hanem találja. Véleményem szerint ostobaság kutatni utána, meg aztán igen gyakran ártalmas is. Szívből kívánom, bárcsak mindazok, akik a közhit szerint szeretni tartoznak egymást, így szólnának egymáshoz két pofon között: - Egy kicsit kevesebb szeretetet, ha lehetséges, és egy kicsit több elemi tisztességet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Tudom, hogy a szeretet az életem lényege, és csak azért, azáltal élek, hogy szeretek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem kell, hogy igaz legyen, nem baj, ha csak álom, de fordulj meg, kérlek. Nem mese, nem álom, hogy egy nap mosolyogni láttalak. Lehet, hogy becsaptam magam, lehet, hogy álmodtam, amikor azt hittem, mosolyod nekem szól, de nem lehetett tévedés, nem lehetett álom, amikor nevemen szólítottál... Soha nem volt tévedés, és soha nem volt álom, hogy szeretlek téged.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Barátaim egyenkint elhagytak,
akikkel jót tettem, megtagadtak;
akiket szerettem, nem szeretnek,
akikért ragyogtam, eltemetnek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Rádöbbentem, sokkal nehezebb úgy szeretni valakit, ha együtt vagy vele, mint ha nem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Úgy szeretlek, mint a legszebb álmomat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Aki szeret, aki mindig szeret, nem ér rá panaszkodni és boldogtalannak lenni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás