„ Azt kívánom, hogy az élet minden rezdülését felfogjam. Meglássam a játék titkait, tudjam a szabályait, tudjam a lapok értékét. Tudjam, mikor kell dobnom és mikor kell emelnem. Tudjam, mi a szavak jelentése, az érzelmek ereje, a gondolatok értelme. Felismerjem az őszinte mosolyokat. Meglássam a szemekben a szeretetet. Minden rajtam múlik! ”
„ Ha szeretetet adsz, akkor már benne vagy a másikban, benne élsz, a része vagy. Minél többet adsz magadból, annál több és jobb leszel. ”
„ Emberek vagyunk. Tökéletesebb képet szeretnénk sugallni magunkról valamennyien, mint amit megérdemlünk. Megbocsátható gyengénk ez, de jó tudomásul vennünk, mert ha elhisszük, hogy olyanok is vagyunk, mint amilyennek szeretnénk feltűnni a szélesebb vagy szűkebb nyilvánosság előtt, az súlyos következményekhez vezet. ”
„ Belefigyelek a némaságba. Olyan ez nekem, mint gyermekkorom tengeri kagylóinak súgása. Zöld lomb és barna avar, nedvesség, csend. A természettől egységbe kovácsolt környező vad világban bogarak, rovarok kapaszkodnak, kúsznak számomra ismeretlen céljaik felé. Szeretek így nézelődni, elmélkedni, érezni a vadon szívverését, hallgatni a csend valóságos szimfóniáját. Erdő iránti szerelmem írja ehhez a kottákat. Olvasni, átérezni, most még csak én tudom. ”
„ - Csak egy világ van – felelte a leány halkan – s akik szeretik egymást, találkoznak benne újra és újra. Találkoznak, elbúcsúznak és elmennek. Aztán újra találkoznak, és újra elmennek, újra meg újra, míg elérkezik az idő, amikor nem kell megváljanak egymástól többé. ”
„ Az igazi szeretet próbája egyedül az, hogy nem fél a másik ember szeretetétől, hogy elegendő benne a szelídség, a türelem és az alázat ahhoz, hogy elfogadja azt. ”
„ Ha nehezünkre esik is, de csodálnunk kell a méhkirálynő kegyetlen, ösztönös gyűlöletét, amellyel születésükkor elpusztítja a kis méhkirálynőket, a tulajdon lányait, vagy pedig a küzdelemben ő maga pusztul el. Nem vitás, hogy ez előnyös a közösség számára. Anyai szeretet vagy anyai gyűlölet, noha szerencsére utóbbi a ritkább - a természetes kiválasztás kérlelhetetlen elve szempontjából egyre megy. ”
„ Amikor megértem annyira az ellenfelemet, hogy le tudom győzni, abban a pillanatban meg is szeretem őt. ”
„ A legtöbb ember gyáva a szeretethez. Gyáva, a szó titkos és aljas értelmében: azt hiszi, hogy a szeretet gyöngeség. Ez a hamis szeretet. Az igazi másféle: öntudatos, céltudatos, cselekvő, igen, néha félelmesen józan és bátor. Nem elég szeretni: okosan és józanul kell szeretni. ”
„ Leélhetjük életünket boldogan vagy boldogtalanul, sikeresen vagy kielégületlenül, szeretve vagy szeretetlenül, anélkül, hogy akár egyszer is meghűlt volna bennünk a vér a fölismerés sokkjától, anélkül, hogy valaha is megéltük volna, amint a lelkünkben rejtőző elgörbült vasdarab kiegyenesedik - s mi végre a helyünkre kerülünk. ”
„ Amikor egy egészséges ember nevet, az egész testével nevet, nem csak a szájával, nem csak a arcával. A lábujjától egészen a feje búbjáig, egyetlen organizmusként nevet, és lényéből a nevetés hullámai áradnak. Ezek a hullámok átjárják egész bioenergiáját, így az energia táncba kezd benne. Amikor az egészséges ember szomorú, szomorú az egész lénye. Amikor dühös, akkor valóban dühös, és amikor szeretkezik, akkor valóban szeretkezik, nem tesz semmi mást. ”
„ Holnap minden véget érhetne. Nem félek tőle. Bizonytalan egy élet, de én szeretem így. ”
„ Kétségbeesetten próbálsz az ellenőrzésed alá vonni valami olyasmit, ami fölött nincs hatalmad. Nem tudod befolyásolni a jövőt, mert az még nem is valóságos, és soha nem is lesz az. Megpróbálsz Istent játszani azzal, hogy elképzeled, hogy a gonosz, amitől félsz, valósággá válik, aztán pedig megpróbálsz terveket és eshetőségeket kidolgozni arra nézve, hogyan tudnád elkerülni azt, amitől félsz. (...) Az a személy, aki a félelmei által él, nem fog szabadságot találni a szeretetemben. ”
„
Ismerem azokat a szavakat, amelyeket még ki sem ejtettél.
Már tudom hová tartasz, mikor még el sem indulsz.
Tudok a féltett titkaidról, amiket mélyen elrejtesz.
Mindent tudok rólad, kedvesem. Nem vagyok kém, csak szeretlek.
”
„ A félelem a szeretet hiánya. Ha félsz, szeress jobban! Ne harcolj a félelem ellen, máskülönben egyre jobban rettegsz majd, és újfajta félelem hatol a lényedbe: a félelem a félelemtől, ami rendkívül veszélyes. Ha a félelem hiány, akkor a félelem a félelemtől voltaképpen a hiány hiányától való félelem. És ez az őrületbe kerget. ”
„ A szenvedés abból fakad, hogy elvárjuk, hogy úgy szeressenek minket, ahogy elképzeltük - ahelyett, hogy hagynánk, hogy a szeretet úgy nyilvánuljon meg, ahogy akar: szabadon, zabolátlanul, ereje teljében, vezetve minket, megakadályozva, hogy megálljunk. ”
„
Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt.
Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt.
”
„ Annyira fáj, hogy nem törődsz velem, amennyire én szeretném, annyira fáj, hogy szeretlek, és ezt nem érzem már kölcsönösnek. Tudom, hogy csak akkor látlak újra, ha én elmegyek hozzád, és téged ez cseppet sem zavar, mint ahogy azt sem veszed észre, mennyi fájdalmat okozol közönyöddel nekem. De nem tudok túllépni rajtad, míg meg nem kaplak a tested és lelked teljes egészében, hogy te is azt érezd, amit én, hogy neked is fájjon minden egyes pillanat, amit nem velem töltesz, hogy fájjon minden egyes szívverésed, amikor rám gondolsz, hogy érezd, milyen, amikor szeretünk valakit. Nem vagy kőből, csupán kell valaki, aki megszelídít. Én vállalom ezt a szerepet, és ha sikeres leszek, akkor vagy örökké együtt élünk, vagy eldoblak, mert ezt is megérdemelnéd. De most még az a szerepem, hogy megszerezzelek, úgy, ahogy te tetted velem. ”
„ A béke azokra talál rá, akik rálépnek a szeretet útjára, akik a szeretet zarándokútját járják, nem pedig azokra, akik a hatalom és a pozíció útján próbálnak előrehaladni. ”
„ Arról se feledkezz meg, hogy minden szenvedésed és szívfájdalmad közepette is szépség vesz körül: a teremtett világ, a művészet, a zenétek és kultúrátok minden csodája, a nevetés és a szeretet, az elsuttogott remények és a hangos ünnepek, az új élet és az újjászületés, a megbékélés és a megbocsátás hangjai. ”
„ Abban a pillanatban szerettem volna visszamenni az időben, és újra átélni minden együtt töltött pillanatot. Még egy titkos mosolyt, még egy közös nevetést. Még egy izzó csókot. Őt megtalálni olyan volt, mint olyasvalakit megtalálni, akiről nem is tudtam, hogy keresem. Túl későn jött az életbe, és most túl korán megy el. ”
„
A gyermeki szeretet logikája:
Szeretek, mert szeretnek.
Az érett szeretet logikája:
Szeretnek, mert szeretek.
Az éretlen szeretet azt mondja:
Szeretlek, mert szükségem van rád,
Az igaz szeretet azt mondja:
Szükségem van rád, mert szeretlek.
”
„ A barát az a személy, aki közelről ismer, és mégis szeret téged. ”
„ Kezemben tartom sorsom irányítását, végtére is rengeteg eszem van. Ennyi sok ésszel csak az a baj, hogy nem lehet tőle lazítani, nemigen lehet szeretni, szóval egy sor gyengeséget nem tűr, ráadásul gyakran fölényes még velem szemben is, és lehurrog. ”
„ Az emberek szeretik, ha valahova tartozunk, lehetőleg oda, ahova ők. ”
„ Egy csók annyira egyszerű dolog, hogy szinte fel sem tűnik. De ha jobban szemügyre vennénk, megláthatnánk, hogy minden csóknak megvan a sajátos jelentése. A művészet az, hogy meg tudjuk fejteni azt a bizonyos jelentést. A csók különböző emberek számára különböző tartalommal bír. A jelentés végső soron attól függ, aki a csókot adja és aki a csókot látja. A csók aktusa mindig ugyanaz. Mégis minden csóknak megvan a maga sajátos jelentése. Kifejezheti egy férj soha nem szűnő rajongását vagy egy feleség mélységes megbánását. Jelképezheti egy anya növekvő aggodalmát vagy egy szerető lángoló szenvedélyét. De akármit is jelentsen, minden csók egy alapvető emberi szükségletet tükröz. A másik emberhez való kötődés igényét. Ez a vágy olyan elemi erejű, hogy mindig megdöbbenünk, mikor egyesek mégsem értik meg! ”
„ Túl nagy a zaj, túl sok a vágy, ami körülvesz minket. Ahol éppen vagyunk, akivel élünk, a család, a munkahely, elárasztanak minket idegen vágyakkal. Az egész olyan, mint egy trójai ló, amivel nem kívánt vágyakat csempésznek az életünkbe. Nagyon nehéz dolog ez, hiszen a szeretőd, a gyereked, a férjed vágya gyakran erősebb, fontosabb, mint a tied. ”
„ Örök igazság az, hogy nem szereti az ember, ami reá nem tartozik; ami közelébb illető, az vonzza magához: a reá illő, néki használó igazságokat keresi. Kicsinosodott ész kell ahhoz, hogy a közönséges s széles terjedésű igazságokat kedveljük; a gyermek olvasónak és a gyermekded nemzetnek közel kell találni az igazságok mellett az utilét vagy a dulcét, mert azokat messze nem tudja keresni. ”
„ Néha arra gondolok, hogy egyetlen nap leforgása alatt meg lehetne változtatni a világot, ha az aranyszabály így szólna: érezz úgy mások iránt, ahogyan szeretnéd, hogy irántad érezzenek! ”
„ Könnyű azt szeretni, aki viszontszeret. De nem ez kunszt, hanem hogy azt kedveld, aki utál téged! ”
„ Valójában nem az egyént szereted, hanem azt, amit tesz érted. Ha megérted és elfogadod ezt az egyszerű tényt, akkor sokkal könnyebb lesz elérned azt is, hogy megszerettesd magad. ”
„ És egyszer csak megtörténik a csoda: ránézek a nőre, aki ott van mellettem és megfőzte a kávét, újságot olvas, a tekintete fáradt és kiábrándult, a nő, aki ott van és hallgat, mint mindig, aki rávett, hogy "igen"-t mondjak, amikor én "nem"-et akartam mondani, aki rákényszerített, hogy harcoljak azért, amiről - joggal - úgy vélte, hogy életem értelme, aki lemondott arról, hogy mellette legyek, mert engem jobban szeretett, mint saját magát, s aki útnak indított, hogy megkeressem az álmomat. ”
„ Akadnak néha nagy és erős érzések a világon. Azokba mindig sajnálat vegyül. Minél jobban szeretjük imádatunk tárgyát, annál inkább áldozatnak látjuk. A nő iránt való részvét némelyeknél túlcsap az értelem határain. Együttérzésük elérhetetlen körülmények közé helyezné a nőt, amilyenek nincsenek a világon, csak a képzeletünkben élnek, és még a levegőre is féltékenyek, amely körülveszi, még a természeti törvényekre is, még a születése előtt eltelt évezredekre is. ”
„
- Ha folyó lennék - jelentette ki -, nem szeretnék az Illinois, vagy valami ilyen folyó lenni. Én csak a Mississippi lennék.
- Miért? - kérdezte Andy kapitány.
- Mert az Illinois mindig ugyanaz. A Mississippi mindig más. Olyan, mint egy ember, akiről sohasem lehet tudni, hogy mit csinál legközelebb s éppen ez teszi érdekessé.
”
„ Bár elutasítom ezt vagy azt, maradéktalanul elfogadom magam! Senkinek sem kell megfelelnie egy normának, bőven elég, ha szeretettel veszi körül önmagát. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: