„ Szeretem az öreg embereket. Csodálatos dolgokat tudnak művelni, mert nincs vesztenivalójuk. Az egyedüli lények, akik képesek arra, hogy önmaguk legyenek. ”
„ Az ember gyorsabban gyógyul, hogyha vigyáznak rá, ha a szerettei fogják a kezét. ”
„ A pénz jön és megy, ám a szeretet, a megbecsülés olyan valami, amit ha egyszer elveszítünk, csak fáradságos munkával lehet visszaszerezni. ”
„ Kétféle hatalom létezik. Az egyik a büntetéstől való félelemmel éri el a célját, a másik szeretetteljes cselekedetekkel. Az szereteten alapuló hatalom százszorta hatékonyabb és maradandóbb, mint az, amelyik a büntetéstől való félelemből ered. ”
„ Az asszonyok a szerelemnek két módját ismerik, amelyek egyébként egymásból is fakadhatnak. Vagy szívükkel szeretnek, vagy pedig érzékeikkel. Gyakran a nő csak azért választ kedvest, mert érzékeinek engedelmeskedik, és csak később, váratlanul ismerkedik meg a nem testi szerelem misztériumaival, amikor azután már csak a szíve által él. ”
„ Utas vagyok csak ebben a világban, egészen magánosan vándorló utas, aki megnézhet mindent, amit látni módjában van, de semmit magával el nem vihet, semmit félre nem tehet, semmihez hozzá nem kötözheti magát, bármennyire is megszerette ezt, vagy amazt. S lassan, lemondó szomorúsággal kialakult bennem az útiterv is: az ember éppen csak gyönyörködik abban, ami arra való. Néhány dolgot megjegyez magának, egészen rendszertelenül és minden értelem híján s igyekszik kissé megszépíteni azt az utazást, amennyire lehet. Átballag az életen, éppen mintha tóparton menne, váltakozó arcú dombok között, mindig lát valami újat és mindig elbúcsúzik valami régitől, s legokosabb, ha mindezt úgy cselekszi, mint a világ legtermészetesebb dolgát. Mintha nem lenne abban semmi szomorú, hogy az idő búcsúzással telik, hogy minden hajnal egy alkonyatnak a sarkára hág s hogy vannak virágos tájak, amiket megszeretünk s a táj elmosódik a múltba. ”
„ A horgony olyan személy vagy tárgy, amely a földhöz köt. A legjobb horgonyok józanul és erősen tartanak. Mély, tartós szeretet forrásai lehetnek. ”
„
Szeretlek. Most még igen, de holnap
lehet, hogy már égve gyűlöllek.
Leselkedik a lehetőség:
ellensége minden öröknek.
”
„ A szeretet akkor szárnyal szabadon, ha nem terheljük meg kívánságokkal. ”
„ A gyűlölet térdre kényszerít, a szeretet talpra állít. ”
„ Rengeteg fájdalom keletkezik abból, hogy összekeverjük a vágyat és a szeretet, és azt mondjuk, hogy szeretlek, akkor amikor tulajdonképpen csak azt akarom, hogy kielégítsd a vágyaimat. ”
„
Szerelem, amely
nem érik szeretetté:
részeg álom.
Volt.
”
„ Azokban a pillanatokban, amikor a magány mindent agyonnyomni látszik, az egyetlen módja az ellenállásnak, ha kitartóan szeretünk tovább. ”
„ Aki hálára nem képes, annak a szeretete is beteg. ”
„
Mit kell itt még szerelem,
kedvesem?
Ugy tudlak már csak szeretni
mint magamat szeretem,
égve s égetve, kegyetlen
”
„ Sohasem próbálok jobb belátásra téríteni senkit, aki szeret, ennyit mondhatok, mert a szerelem sohasem elég logikus. ”
„ Az emberi élet olyan, mint egy rövidke felvillanás. Úgy kellene élnünk, hogy akármit is csinálunk, szeressük. Ebben a múló életben az ember ostobasága, ha arra kényszerül, hogy olyat tegyen, amit nem szeret - csak azért, hogy szenvedjen. ”
„ Mit tegyél, ha nem szeretnek? (...) Én, mondom, elmenekülök. Úgyse vagyok ott, hiszen nem látnak, nem ismernek. Ahol az embert nem szeretik, vagy gyűlölik, ott nem is ismerik igazán - idegen. ”
„ Minél inkább szeretsz, annál nagyobb benned az ima. Minél inkább szeretsz, annál többet kapsz Istentől, mert te is adsz. Bármit is teszel az emberekkel, Isten is ugyanazt teszi teveled. Ha fösvény vagy az emberekkel szemben, akkor Isten is fösvény lesz veled szemben. Ha adsz, Isten is ad. A lét csak egy tükör, mely visszatükrözi arcodat, mely visszhangozza lényedet. Éld a szeretet életét, és akkor belőled is egy Jézus lesz. Jézus azt mondja: Isten szeretet. ”
„ Őrizkedjél az olyan nőtől, aki, míg fiatal volt, csak szeretkezett, és csak mikor vénül, akkor kezd szeretni. A késő szenvedély nem melegít, hanem csak éget. Olyan ez, mint mikor ősszel tüzet fog a tarló: hamuvá égeti a késői virágot. ”
„
Úgy kell énekelned, hogy ne érdekeljen, kapsz-e érte pénzt.
Úgy kell szeretned, mintha sosem bántanának.
Úgy kell táncolnod, mintha senki sem figyelne.
Szívedből kell jönnie, ha azt akarod, hogy jó legyen.
”
„ Szeretnénk hinni, hogy amit csinálunk, nagyon fontos. Hogy az emberek lesik minden szavunkat. Hogy érdekli őket, amit gondolunk. Az igazság az, hogy már akkor szerencsés vagy, ha legalább néha valakit, bárkit kicsit fel tudsz vidítani. Ezután már csak az a kérdés, kiket engedsz be az életedbe. ”
„ Nekem is az az érzésem, hogy mi nagyon összeillünk... Azért is szeretek veled lenni, mert melletted sosem unatkozom. Még ha nem szólunk, nem érünk is egymáshoz, még ha külön szobában vagyunk is, még akkor sem. Soha nem unalmas veled lenni. Szerintem ez azért van, mert valahogy bízom benned, bízom a gondolataidban. Érted, hogy mire gondolok? Hogy mindent szeretek, amit látok belőled, és azt is, amit nem. Pedig ismerem a hibáidat is. De pont ez az, a hibáidról is az az érzésem, hogy pont jól kiegészítik az én jó tulajdonságaimat. Hogy ugyanazoktól a dolgoktól félünk. Hogy mintha még a démonaink is hasonlítanának! Hogy te sokkal többet érsz, mint amennyit valójában megmutatsz magadból, én meg pont fordítva. Hogy néha kimondottan szükségem van a jelenlétedre, hogy... hogy mondjam... érezzem a saját... súlyomat? ”
„ Mindig azt mondtam, a szerelem gyengeség, és azt vallottam, hogy ezek az évek nem alkalmasak szerelemre. Azt vallottam, hogy az ember életét csak a munka, a mozgalom töltheti ki, az teheti boldoggá. Aztán odabent rájöttem, hogy az élet ennél több. A szerelem is az élethez tartozik. Nagyon szeretlek, Ágnes. ”
„ Volt idő, hogy olvastam könyveket, és az egyikben ezt írta valaki: "olyan helyre szeretnék eljutni, ahonnan nem akarok visszatérni". Ezt a helyet keresi mindenki. Én is. ”
„ Igen. Azt hihetjük, hogy a sors egy bizonyos szerepre szán minket. Ám azok a szerepek néha váratlanul megváltozhatnak. Egy izgulós diák egyszer csak önbizalomra lelhet. Egy hosszú ideje házasságban élő asszony bántó, új valósággal szembesülhet. Egy elfoglalt anya rájöhet, hogy a figyelmére máshol van szükség. És az a nő, aki csak egy kis jót szeretett volna tenni, azon kaphatja magát, hogy sokkal nagyobb szerepet játszik, mint tervezte. ”
„ A szeretet a megismerés egyetlen olyan módja, amely az egyesülés aktusában kielégíti kíváncsiságomat. Miközben szeretek, miközben odaadom magamat, miközben behatolok a másik személybe, megtalálom magamat, fölfedezem magamat, fölfedezem mindkettőnket, fölfedezem az embert. ”
„ Amíg kapni szeretnél, megszerezni, nem vagy igazán felnőtt. Mondhatnám, hogy mikortól, ennyi és ennyi évesen. (...) Pedig a szabály nem kívül létezik, csak bennetek. Mikor rájöttök, a másik az első, a fontos. Mikor adni akartok, neki, senki másnak. Ajándék legyen a szerelem. ”
„ Igazán, mélyen és nagyon szeretni: kockázatos dolog. Tűzkarikán kell átugornunk a másikhoz, s közben lehet, hogy elégünk. ”
„ A szeretet és az önfeláldozás még nem garancia a boldogságra, ahogy a pénz sem. ”
„ Van értékesebb gyöngyszem annál, amiért még az életét is kockára teszi valaki? Van. A lélek gyöngye. Aki ezt keresi, lemerül a szeretett lény végtelen lélek-óceánjának legmélyére, és ott keresi azt, amiről tudja, hogy az övé, ami rá vár ebben a tiszta, csodálatos óceánban. Lemerül és keres... ”
„ Semmi sem győz meg, csak az igazság, semmi sem ment meg, csak a szeretet. ”
„ Tudod, egy napon megértettem, hogy senki nem segíthet. Az ember szeretetre vágyik... de senki nem segít, soha. Mikor ezt megérti az ember, erős lesz és magányos. ”
„ A szeretet végső misztériuma az, hogy mélyen önmagadba nézve megtalálod, ki vagy, de aztán a szeretet felajánlásával ezt az Ént odaajándékozzuk. Nem akarok félembert adni a kedvesemnek, így meg kell találnom saját teljességemet. ”
„ De az légyen becsületetek, hogy mindig jobban szeressetek, mint a hogy titeket szeretnek és sohse legyetek másodikok. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: