A címkéhez 669 idézet tartozik


Az osztályok és népek szabad
mozgását és cselekvését
történelmi pillanatban
szabadságnak nevezzük.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A világon minden rossz forrása, hogy
beavatkozunk egymás életébe,
Akár úgy, hogy jót, akár úgy, hogy alávalót cselekszünk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Időnként vannak ugyan csendesebb időszakok, de az érzelmek hullámzásától elég nehéz elvonatkoztatni, márpedig azok határozzák meg döntéseinket, cselekedeteinket, és ezzel együtt életünk legfontosabb eseményeit, illetve "sorsunkat" is.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

"Ismerd meg önmagad" - ez nem azt jelenti, hogy: Figyeld meg önmagad. Figyeld meg önmagad - ez a kígyó hívó szava. Hanem azt jelenti: Tedd magad cselekedeteid urává. De hát immáron az vagy: ura a cselekedeteidnek. A szó tehát azt jelenti: Ismerd félre önmagad! Zúzd szét önmagad! - vagyis valami rosszat jelent -, csak ha nagyon mélyen lehajolsz, hallod ki belőle a jót is, ami ekképp hangzik: "Hogy azzá lehess, aki vagy!"

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Minden írás, már maga az írás mint cselekvés is fikcióképző, még akkor is, ha tényleg megtörtént eseményeket írunk le.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az emlékezés köti a cselekvő kart, vagy ostoba, szertelen tettekre sarkallja. (...) Ne hagyjátok, hogy úrrá legyen rajtatok az emlékezés.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A felnőtté válás nehéz döntésekkel jár együtt, és ha helyesen cselekszünk, az nem feltétlenül jelenti, hogy jó is nekünk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha a determinizmus igaz, akkor a jövő meg van határozva, ide értve minden jövőbeli gondolatunkat és cselekedetünket. És ha az ok-okozati törvények a kvantummechanikának vagy valami másnak köszönhetően a véletlennek is szerepet adnak, akkor sem mi határozzuk meg, hogy mi történjen. Nincs a kettőnek olyan kombinációja, ami kompatibilis lenne a szabad akarat népszerű elképzelésével.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Tanulás az, ha rájövünk arra, amit már tudunk.
Cselekvés az, ha megmutatjuk, hogy tudjuk.
Tanítás az, ha másokat emlékeztetünk arra, hogy ők is éppolyan jól tudják.
Mindannyian tanulunk, cselekszünk és tanítunk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A világ minden cselekedete a képzeletben születik meg.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A cselekvés minden útja kockázatos, az elővigyázatosság tehát nem a veszély kerülésében rejlik (ami lehetetlen), hanem a kockázat kiszámításában és a határozott cselekvésben.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ne akard levágni az utat, hanem úgy menj rajta végig, hogy minden cselekedetedtől szilárdabb legyen a talaj és szebb legyen a táj.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A cselekvés legyőzi az élet és a mindenség alján lappangó tunyaságot.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha valaki tenni akar, de elmulasztva a kedvező alkalmat nem cselekszik, valójában nem akar tenni semmit.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mindenkinek a maga lelkiismerete szerint kell eldöntenie, miképp cselekedjék ahhoz, hogy megőrizzen valami tisztességet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az emberek cselekedeteinek csakis a szándék szabja meg az érdemét, s az önzetlenség teszi tökéletessé.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha keserű vagy, dühös, sajnálod magadat és képtelen vagy megbocsátani, mit gondolsz, hová jutsz el ezzel a viselkedéssel? Fordíts hát hátat a pesszimista hangulatnak, tankolj fel optimizmussal, töltődj fel hálás, cselekvő, együttérző vagy megbocsátó hozzáállással.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A jó cselekedet nem vész el a világban, és egyszer visszatér hozzád.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Határaid bizonyosak: cselekedj úgy, hogy tényleg tieid legyenek. Ne élj vissza a feledéssel. Őrizd a reményt a szükség óráira: számvetésed beletelik néhány napba.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Egy dolog mások védelmében cselekedni. Egészen más, ha önző érdekből tesszük, mindegy, mennyire érthetőek azok az érdekek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ne próbálj meggyőzni senkit semmiről. Ha valamit nem tudsz, kérdezz, vagy nézz utána. De ha cselekszel, légy olyan, mint a folyó, ami folyik, csöndesen, átadva magát a nagyobb energiának.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Gyakran csak évek múlva látjuk helyes megvilágításban mások cselekedeteit, sőt néha a magunkéit is.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Szeretem titokban tartani azt, amit közmegegyezéssel jó cselekedetnek hívnak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

De minek menekülni, a világ az szép, és mindenki találhat magának bárányt, rózsát, valamit, valakit, akiért érdemes cselekedni, megöntözni a rózsát, legeltetni a bárányt, és vigyázni a rózsára, hogy csak szellő érje.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Amikor te dühbe gurulsz, többnyire igazad van. De ha valakinek csak egy pici sütnivalója van, gyorsan rájön, hogy ha hagy beszélni, hamarosan eljutsz arra a pontra, ahol már nincs igazad. Vagyis miután rávágtad valakire az ajtót, repülőre szálltál, vagy valami hasonló hülyeséget cselekedtél. Szépen működésbe lép az a finom, tisztességes, liberális kis igazságérzeted, és nemcsak a hülyeségedért kérsz bocsánatot, hanem azért is, amiben igazad volt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Amíg nem kötelezed el magad, mindig jelen van a tétovaság, a visszavonulás lehetősége, a céltalanság. Minden cselekedetedre és kezdeményezésre érvényes az alapvető igazság, amelyet ha nem ismersz, számtalan ötlet és nagyszerű terv kárba vész: abban a pillanatban, amikor tényleg elkötelezed magad valamire, a gondviselés is megsegít. És minden elképzelhető dolog megtörténik, amelyek segíthetnek, olyanok, amelyek egyébként sohasem történtek volna meg. Az elhatározásból események áradata adódik, amelyek javunkra fordítanak minden elképzelhető eseményt, találkozást és anyagi segítséget, amelyekről álmodni sem mertünk volna, hogy utunkba kerülnek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nagyon kellemetlen, hogy legalább annyit szenvedünk ebben az életben a megfontolt és körültekintő cselekedeteinktől, mint az elhamarkodott és megfontolatlan tettek súlyos következményeitől.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Azt ne feledd, ahogyan cselekszel, olyanná válsz, s amilyenek vágyaid, olyan lesz végzeted, tehát így élj!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Elmúlhatunk, de cselekedeteink nem tűnnek el nyomtalanul, örökké élnek az örökké tartó eredményekben és következményekben. Vándorok vagyunk, de lépteink nyomát nem fújja el a szél, semmi sem történhet, ami nem a múlt következése lenne, hiszen a jövő is csak a múlt folytatása.

pont 1 kedvenc 0 hozzászólás

Jobb ésszerű cselekvésben szerencsétlennek, mint értelmetlenben szerencsésnek lenni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az első pillanat tanítása az élet igazi nagy törvénye. Ha meg akarod érteni az élet további törvényeit, ennél a törvénynél kell kezdened.
Mi az, amire az első pillanat taníthat meg téged, ha felismered üzenetét? A cselekvés bátorságára és a tűrés erényére - de főképp arra, hogy választásod e kettő közül helyes legyen.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A mesehősöknek nincs múltjuk, az állandó jelenben élnek. Nem tervezgetnek, hanem cselekszenek, nem elképzelik, hogy hogyan szeretnének élni, hanem konkrét lépéseket tesznek ennek érdekében.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem számít, milyen erősek vagyunk. Egy sérülés mindig heget hagy. Hazáig követ, megváltoztatja az életünket. Egy sérülés mindig felkavar, de talán ez a lényege. A fájdalom, a félelem és a sok vacak. Talán az, hogy mindezt átéljük, ez segít tovább lépni, és hajt előre. Talán össze kell kavarodnunk, mielőtt cselekednénk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha valóban fontos számunkra, hogy mások javára cselekedjünk, késedelem nélkül meg is kell tennünk. Ilyen egyszerű az együttérzés gyakorlata.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha azért mondasz vagy teszel valamit, hogy valakit vagy valamit megszerezz, megtarts, befolyásolj vagy irányíts, az ok mindig a félelem, az eredmény pedig a fájdalom. A manipuláció egyenlő a szeparációval, a szeparáció pedig a szenvedéssel. Lehet, hogy a másik közben teljes szívéből szeret, de neked esélyed sincs, hogy ezt felismerd. Ha félelemből cselekszel, képtelen vagy befogadni a szeretetet, hiszen egy olyan gondolat fogságában élsz, ami arról szól, hogy mit kellene tenned a szeretetért. Éppen ezért minden aggodalmas gondolatod csak elszigetel a többi embertől. De amint megkérdőjelezed a gondolataidat, máris rájössz, hogy nem kell tenned semmit a szeretetért. Ez az egész csupán ártatlan félreértés, nem több. Ha szeretnél lenyűgözni másokat, és elnyerni az elismerésüket, olyan vagy, mint a hisztis gyerek, aki így kiabál: "Nézz rám! Nézz rám!" Az egész hajsza mögött valójában egy hisztis gyerek áll. Ha képes vagy szeretni ezt a gyereket és megölelni őt, a keresésnek vége szakad.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás