„ Gondolatainkat, legyenek akár vidámak, felzaklatók, lesújtók, megdöbbentőek, romantikusak vagy szomorúak, mindig érzelmeink színezik. ”

„ Minden változásnak, még a legvágyottabbnak is megvan a maga szomorúsága, mert amit hátrahagyunk, az önmagunk egy része. Meg kell halnunk az egyik életünkben, hogy újat kezdhessünk. ”

„ Lelki nyugalmunknak négy zavarója van: a vágy, az öröm, a szomorúság és a félelem. ”

„ Minden egyes könnycseppedben ott leszek még veled,
És bár szomorú a dalom, mégis szívből küldöm neked,
Hogy legyen valami, miben megőrizheted emlékemet,
Még akkor is, ha már régen összetépted fényképemet. ”

„ Előfordul, hogy ha valaki szomorú, zokon veszi, ha az okát firtatják; néha kéretlenül is megadják a választ, s végül órák hosszat sorolják az okokat. ”

„ A szorongás annyiban különbözik a szomorúságtól, az aggodalomtól, a mélabútól, a nyugtalanságtól, a félelemtől vagy a haragtól, hogy nincs beazonosítható tárgya. Egy vegytiszta idegállapot, amelynek azonnali testi következményei vannak: szorítás a mellkasban, kapkodó lélegzet, idegesség, ügyetlenség (...), dühroham, aminek az első szembejövő issza meg a levét, elfojtott dühöngés, ami megmérgezi a vért, kiöli a vágyat, és éppen olyan kapkodóvá teszi a gondolkodást, mint a légzést. ”

„ Ha a ma lesz a holnap tegnapja,
Tedd a bús emléket az ablakba!
Nehogy szomorúan gondolj
a tegnapra,
Tölts még egy kortyot a
poharadba! ”

„ Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását... ”

„ Nem tudtam, hogy a szomorúság olyan, mint egy spirál: amikor már azt gondolnád, hogy elértél a legmagasabb pontjára, és átértél a hegyen, akkor újra lefelé vezet az út, míg végül a legmélyebb pontra érkezel. ”

„ Örülök, hogy van miért szomorkodni, mert ettől élhetek igazán, tudod? Ettől lehetek ember, hiszen csak úgy lehetek igazán szomorú, ha előtte igazán boldog voltam. A jó és rossz együtt jár. ”

„ Bármily elképzelhetetlen, életünk legszomorúbb percében életünk legboldogabb pillanatának is helye lehet. ”

„ Melletted még a szomorút is csaknem összetévesztem a kéjmámorral, mert általad kezdem érezni, mit jelent az, hogy élet. Olyan ez, mintha szüntelenül delejben tartanál. ”

„ A gyerekek, akármilyen szomorúan is hangzik ez, felnőttekké válnak: a szemük megromlik, és többé már nem vesznek észre bizonyos egészen fontos dolgokat. Legfeljebb időnként hiányolják őket. ”

„ Ne légy szomorú, ha búcsúzni kell. Búcsúra szükség van az új találkozáshoz. ”

„ Ha elhagyott egy lány, nemcsak szomorú voltam, de egy hang azt mondta bennem: "Most figyeld meg alaposan, milyen nélküle... milyen, amikor szeretsz és nem szeretnek! ... Figyeld meg, milyen, amikor szarban vagy!" ”

„ A férfiak általában öntudatlanul a dühöt használják arra, hogy elkerüljék a szomorúság, a sértettség, a bánat, a bűntudat és a félelem fájdalmas érzését. ”

„ Létünk legszomorúbb ténye, hogy reményeinkkel és törekvéseinkkel lassan elkopunk. ”

„ Kezdetben ugyanabba a galaxisba születünk. Emberként jövünk a világra, és ugyanúgy élünk tovább az idő múlásával. Az emberek egymással való találkozása csodálatos dolog. A nevetés, a szomorúság, még a szerelem is. Összesítve mindenkinek egy százalék esélye van. Ráébredtem, hogy a világot mennyi sokszínű csoda járja át. ”

„ Csak a szeretett lénytől való elválásunkkor vagyunk képesek felmérni szerelmünk nagyságát. Azon a napon, amikor elszakítottak tőled, jobban szenvedtem, mint el tudnád képzelni, és szomorú szívem máig nem talált nyugodalmat. ”

„ A befejezés, még ha a legörvendetesebb is, szomorú akkord. A kezdet, még ha a legszomorúbb is, jobb, mint a legörvendetesebb befejezés. ”

„ A tükörből vörösen égő szempár nézett vissza rám, sárgával pettyezett, feketébe foglalt szürke írisz csillogott a rózsás-fehér arcban, mely haloványabb volt, mint valaha. A hajam vastag fonatokban hullott a vállamra, fakó volt, mint a kőrisfa kérge, a vége pedig fénytelen aranyszínben játszott, mint a tölgyfák levele télvíz idején. Az arc, melyet keretezett, szokatlanul szomorúnak és beesettnek tűnt. Talán a gyertya pislákoló fénye tette, de mintha valaki másnak az arcát látnám, egy idegenét. Egy asszonyét, nem pedig egy gyerekét. ”

„ Minden találkozás búcsúzáshoz vezet, és ez így lesz, amíg világ a világ. Minden találkozásban benne van az elválás szomorúsága, mint ahogy minden búcsúban benne van egy kevés a találkozás öröméből is. ”

„ Amikor elmúlik a fiatalság, az életbe gyönyörű időszak köszönt be - nyugodt és mély, mint a napsugaras ősz. Ebben az időszakban érik meg az élet vetése és a kertben a gyümölcs. Az ifjúság tavaszi szertelensége akkor már nem helyénvaló. Mintha földi hajlékunk épületét most tetőzné be az élet. Ebben az időszakban minden, amit átélünk - jó és rossz is, az örömteli és a szomorú is -, megváltoztatja tudatunkat. Lemondunk arról, hogy az ábrándozás elvarázsolt világában tévelyegjünk, és úgy rendezzük be az életet, ahogyan azt korlátozott lehetőségeink megengedik. Nem vonz bennünket egy ismeretlen, szerelmes asszony csábító tekintete, és többre értékeljük a régi vonzalmakat. Az ifjúság frissessége akkor már elhalványodik, és az ember nem öregedő lelke a hosszú közös élet után mind világosabban ül ki az arc, a szem kifejezésében. A hang, a mosoly, a tekintet - minden összhangba kerül az ember belső világával. Nem reménykedünk többé az elérhetetlenben, nem kesergünk többé a hűtlen szerető miatt, és megbocsátunk azoknak, akik megcsalnak bennünket. S akkor odaadjuk a szívünket annak, aki mellettünk állt, aki megszeretett bennünket, aki hűséges maradt hozzánk az élet minden vihara és minden keserű elválása után. S érezzük az elégedettséget és nyugalmat a kipróbált, hű barátok kedves körében. Keserű azok sorsa, akik az élet lágy alkonyán új vonzalmakat, új sikereket vonszolnak hasztalanul, akikre nem vár a meghitt otthon, amelyben megpihenhetnek, s akiket nem üdvözöl a lámpa meleg fénye, ha este hazatérnek. ”

„ Van, hogy a szemünk láttára tűnik el valaki. Van, hogy az embert megtalálja egy olyan valaki, aki már jó ideje nézi. Van, hogy elveszítjük magunkat, ha nem figyelünk eléggé oda. (...) Mindenki eltűnik néha. Van, aki saját akaratából, mások náluk nagyobb erők hatására. De ha megértjük, mire szomjazik a lelkünk, világossá válik, melyik utat válasszuk. Van, hogy látjuk a kiutat, mégis szembemegyünk az ösztöneinkkel, egyre mélyebben be a sötétbe, mert a félelem, a harag és a szomorúság nem hagyja, hogy visszatérjünk. Van, hogy inkább az eltűnést választjuk, és csak keresgélünk, mert ez az egyszerűbb. Van, hogy magunk találjuk meg a kiutat. De valaki mindig, mindig ránk talál. ”

„ Egyszer fel kell ébredned az álmaidból. Mert az álmok, melyekből nem ébredsz fel, szomorúvá válnak. ”

„ Nem a halál szörnyű, hanem a temetés. A halál nem szerencsétlenség. Csak szomorúság azoknak, akik a Földön maradtak még s egy kedves valakijöktől látatlan időre el kell búcsúzniok. ”

„ Választhatok az állandó aktivitás és boldogság, vagy a befelé forduló passzivitás és szomorúság között. Vagy megbolondulhatok a kettő között ide-oda csapódva. ”

„ A lelkem távol van tőlem, szomorúan nézi az előttem tátongó ürességet (...) és nincs senki, akinek elmondhatnám a magam szenvedéseit. ”

„ Mert az egyedülvalóság nem is nézhet másképpen, mint szomorúan. Az egyedülvalóságnak hosszú az árnyéka. Az egyedülvalóságnak árnyéka az a gondolat, hogy nem fogunk soha az életben találkozni azzal, akivel álmainkban mindig találkozunk. Ez az árnyék engemet se hagy el. De hogy is gondolhassam, hogy van a világon valaki, aki reám vár és ide mellém, ebbe a szegény kis szobába belekívánkozik. Ha volna olyan valaki, az már rám nézett volna és nyújtotta volna nekem a kezét. Azt mondta volna:
- A szobád nem szegény, mert te is benne vagy -; és nem kicsiny, mert én elférek a szívedben is. ”

„ Ha mennem kell, és induláskor
Szomorú a két szemed,
Beléd ég a tekintetem,
És így maradok teveled. ”

„ Úgy érezte, Jonas cserbenhagyta, amikor magyarázat nélkül véget vetett a barátságuknak. A neheztelés lobbanékonyságban és gyanakvásban öltött testet benne. (...) Gyötrő érzelmei ma már csak szomorú emlékként éltek a lelke legmélyébe zárva, és remélte, hogy sosem kerülnek felszínre sírboltjukból. ”

„ Legyen bár a Földön viszály, szomorúság, fájdalom, gyűlölet, mégis élvezzük az életet, ha van, aki szeret. Mert megtanulhattuk tőletek, hogy milyen öröm a szeretet, s ez meggyógyít minden sebet. ”

„ Nem volna szomorú úgy feküdni a sírba, hogy egyetlen pillanatra sem tűnődtünk el rajta, miért is születtünk meg? Ki ne pattanna ki az ágyból erre a gondolatra, hogy mielőbb folytathassa a világ felfedezését és az örvendezést, amiért mindennek a részese lehet? ”

„ Élt egyszer régen egy férfi, aki imádta a virágokat. Napokat tudott eltölteni azzal, hogy kisétált az általa oly becsesen gondozott kertjébe, és csodálta virágai szépségét. Egy nap azonban olyan virággal találkozott, ami más volt, mint a többi. A férfit földre terítette a virág lenyűgöző látványa, nem tudott szabadulni attól a félelmetes érzéstől, hogy lesz majd idő, amikor elveszíti a virágot. Odasétált a virághoz, és egy apró mozdulattal elszakította gyökerétől, majd a nappaliban lévő vázájába helyezte, hogy mindig vele legyen féltett és szeretett virága. A virág azonban idővel elhervadt, a férfi szomorú lett, mert ráébredt, hogy azzal, hogy magáénak akarta a virágot, megfosztotta őt szabadságától, és bár így egy rövid időre csak az övé volt, de végül mégiscsak elszakadt tőle. A férfi tudta, hogy soha nem kaphatja vissza virágát, mert az meghalt. Egész életét abban a magányban élte le, amit saját maga okozott magának. Többé egy virág sem tetszett neki, mert egy sem volt ahhoz fogható, akit ő szeretett. ”

„ Ha valaki szomorú, szép sem lehet. A gondolatai is megszépítik vagy elcsúfítják az embert. ”