A tükörből vörösen égő szempár nézett vissza rám, sárgával pettyezett, feketébe foglalt szürke írisz csillogott a rózsás-fehér arcban, mely haloványabb volt, mint valaha. A hajam vastag fonatokban hullott a vállamra, fakó volt, mint a kőrisfa kérge, a vége pedig fénytelen aranyszínben játszott, mint a tölgyfák levele télvíz idején. Az arc, melyet keretezett, szokatlanul szomorúnak és beesettnek tűnt. Talán a gyertya pislákoló fénye tette, de mintha valaki másnak az arcát látnám, egy idegenét. Egy asszonyét, nem pedig egy gyerekét.

Címkék:

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás