„ Nézni nézhet mindenki, de látni csak az láthat, akit az Isteni gondviselés ezzel a képességgel különösen megáldott. És ezek a különös képességgel megáldott emberek vannak hivatva az ember művelődéstörténelmét gyarapítani. ”
„
- Mi vesztenivalód van?
- A méltóságom. Nem szeretem ráerőltetni magam másokra.
- Mi a méltóság? Hogy az egész világ azt gondolja rólad, hogy illedelmes, jó kislány
vagy, akinek csordultig telve a szíve felebaráti szeretettel? Figyeld az állatokat, nézz több természetfilmet, és figyeld meg, hogy harcolnak a területükért. Mindannyian örömmel fogadtuk azt a pofont.
”
„ Van a jó és a gonosz. Helyes és helytelen. Hősök és gonoszak. Ha bölcsességgel vagyunk megáldva, olykor megláthatjuk a kettő közti résen a kiszűrődő fényt. Csendben várjuk ezt a pillanatot, amikor megértjük, amikor értelmetlen létünk értelmet nyer, és célunk felsejlik előttünk. Aki elég erős az őszinteséghez, arra saját képmása fog majd akkor visszatekinteni. Magunk teszünk tanúságot az élet kettősségéről. Hogy mindegyikőnk képes sötét -, és fényes tettekre is. Jóra és rosszra. Bármire és mindenre. Hogy sorsunkat, ahogy felé masírozunk, megváltoztathatják a döntések, amiket hozunk, a szeretet, amihez ragaszkodunk, és az ígéretek, amiket betartunk. ”
„ Ha mindenki egyformán gondolkodna, semmi értelme nem lenne a lóversenynek. ”
„ Úgy látszik, törvény és természet parancsa, hogy az ember önfeledten rohanjon megtalált élete, boldogsága, szerelme felé. Igen, ha nem reszketünk az izgalomtól. Mert az, aki meggyötörve és felőrölve kerül ki a csapások kegyetlen sorozatából, az még boldogságában is kétkedik, mérlegel, óvatos. Attól tart, vajon nem rontja-e meg átkával azt, akit szeret. Mintha sorsa fertőzne. S csak óvatosan közeledik az örömhöz. Újra feltárul a paradicsom kapuja. De mielőtt belépne, megáll és figyel. ”
„ Az érzelmes ember görcsösen fél attól, hogy elveszti az arányérzékét, ha az érzelmeiről beszél. Fél, hogy összetévesztik az érzelgőssel, aki pedig arról ismerszik meg, hogy gátlástalanul, patetikusan érzelemnyilvánít. ”
„ Sajátos jelenség, a nagy gondolkodók is gyakran foglalkoznak vele, hogy a világon minden egyes nő magában hordozza azt a megingathatatlan hitet, mely szerint az a férfi, akinek szerelmüket odaígérték, személyesen és közvetlenül felelős az élet minden nemkívánatos fordulatáért. A felületes megfigyelő véletlennek mondaná ezeket, de a nők jobban tudják. ”
„ A nők még akkor is szeretnek álmodozni a szerelmes érzésekről, mikor éppen szerelmesek. ”
„ Nem vagyok beteg, hanem még mindig van bennem valami maradék abból az állítólagos emberi agybajból, amit felelősségtudat címszónál találhatsz meg a tudományos akadémia értelmező szótárában. Örömest elvesztettem volna tőled a fejem, ha ez az említett gátlás végleg kikopott volna belőlem. Sajnálom. Hiányos volt az önnevelésem, például elfelejtettem megtanítani magam arra a gyakorlati jelszóra, hogy utánam az özönvíz. Tartsd magad távol tőlem. Okom van rá, hogy így akarom. ”
„ Az első percek. Megismerkedésünk percei. Ekkor értettem meg, mit jelent egyetlen pillanat alatt elmerülni a szenvedélyben, hirtelen és felkészületlenül, mint amikor gyanútlanul zuhanunk a sebes áramlatú és végtelen mélységű folyóvíz súlyos hullámai közé. Mentőöv nélkül. Alattunk a végtelen víztömeg, mi pedig tehetetlenül vergődünk sodró áramlatában. Nincs esélyünk. Az ösztön és a szenvedély ellen tehetetlenek vagyunk. Nem véletlen, hogy ez a két erő irányítja a világot; az egyik pillanatban elpusztít, majd a világ tetejére emel mindent és mindenkit, aki útjába került. ”
„
Valami szépet egy tán-senkinek,
Szerelmeset, jót üzenni szeretnék,
Csak hálából, mert Érted vagyok kedves,
Csalárdul is hű, csókhoz, szerelemhez.
”
„ Az élet nagyon egyszerű. Még a fák is megélik; egyszerűnek kell lennie. Miért vált olyan bonyolulttá számunkra? Mert elmélkedni tudunk róla. Ahhoz, hogy az élet sűrűjében létezz, az élet intenzitásában és szenvedélyében, el kell dobnod minden életfilozófiát. Máskülönben ott maradsz elveszve a szavak ködében. (...) A filozófia megbénítja az embereket. Az életnek nincs szüksége filozófiára, az élet elegendő önmagában. ”
„ Zűrös ügy nem létezik - homályos lehet, de a zűrzavar csak a rendszertelen elmében terem meg. ”
„ A boldogság a nyugodt elme gyümölcse. Kösd gondolataidat a békesség, kiegyensúlyozottság, nyugalom, biztonság, isteni útmutatás eszméihez, és elméd boldogságot terem. ”
„ Én szeretek szerelmes lenni. Szeretek megrészegedni tőled. Szeretek "hülye" lenni, de ez nem boldogság. Egy életművész a szerelmet nem a boldogságáért keresi, hanem a misztérium miatt. A részegség és a repülés miatt. Tudja jól, hogy ez mivel jár: könnyel, hiánnyal, fájdalommal, kéjjel, örömmel, szédülettel és kétségbeeséssel. ”
„ Emlékezz erre: az életben úgy kell viselkedni, mint a lakomán: körülhordoznak egy tálat - éppen hozzád ér -, nyújtsd ki a kezed és szerényen vegyél belőle. Ha elmegy melletted, ne állítsd meg! Ha meg nem jön, ne fürkéssz utána sóvár tekintettel, hanem várj türelemmel, amíg hozzád ér! Így viselkedj a gyerekekkel, az asszonnyal, a hivatalokkal, a vagyonnal szemben is, s méltó leszel arra, hogy az istenek asztaltársa légy. Ha pedig az eléd tett ételekből nem veszel, hanem eltekintesz fölöttük, akkor nemcsak a lakomájukon veszel részt, hanem együtt fogsz uralkodni az istenekkel. Így cselekedtek Diogenész, Hérakleitosz és társaik: méltán "isteniek" voltak, és úgy is nevezték őket. ”
„ Az élet értelme az élet valamennyi apró eseményében benne van. Jelen van a megteremtett formák és jelenségek végtelenségében. ”
„ A bűnös szívében titkos féreg foga rág, a megszerzett javakat nem tudja élvezni, s szívét a boldogság napvilága helyett rémséges bűntetteinek marcangoló emléke tölti el. Ami pedig az erény örökös gyötrelmeit illeti, a szerencsétlen sorsüldözöttnek mindig ott van vigasztalásul makulátlan lelkiismerete, tisztasága fölött érzett titkos öröme, mely fényes kárpótlás az emberek igazságtalanságáért. ”
„
Szeretlek - és hiába büszkeségem:
Elveszett érted a lelkem egészen.
És hasztalan vagy ilyen eltökélt:
Szólnod sem kell - én szólok szívedért:
S ha mindenképpen okot kívánsz, elég ok:
Szerelmet kérni jó, de kapni még jobb!
”
„ Jellemünk az úr, értelmünk parancsol; a test csak szolga. (...) Szolga ő és egészen gyermekes. Szerveink hajlamai oly kezdetlegesek, mint a kisgyermek követelései. Mindent akar a test, minden örömet, mindenfajta kielégülést és folyamatosan akarja. (...) De a jellem ne tűrjön semmiféle rabszolgalázadást. ”
„ Én szeretet nélkül nem tudok élni. Félek. Keserű és reménytelen vagyok. Fuldoklom. Fázom. Ha csak egyetlen módom van rá - elmenekülök. Persze van, amikor nincs erre mód. Maradni kell. Akkor is keresem azoknak az embereknek a közelségét, akik szeretnek, és akiket én is tudok szeretni. Lehet, hogy csak pár emberről van szó. Manapság az is nagy szó. Olyan, mint az Északi-sarkon egy működő kályha: odabújok mellé. ”
„ Utálok ott lenni, ahol ő nincs, amikor ő nincs. Mégis mindig elmegyek, és ő nem képes utánam jönni. ”
„ Egy férfi szerelméért a tengerrel nem lehet versenyre kelni, hiszen az egyszerre anya és szerető, s ha elérkezik az idő, ő mossa majd meg a tetemét is, korallá, elefántcsonttá és gyönggyé dédelgeti. ”
„ Az ölésszakértők a legősibb ösztöneinknél - s persze az orrunknál - fogva vezetnek bennünket. Egyéb zsigereinket politikusok, marketingesek ingerlik, cinkosságban a médiával, ugyancsak vagyondúsítás céljából. Mi pedig készséggel hülyülünk, barmosodunk nekik. Bármit feláldozunk, csak ne kelljen használni az agyunkat. A mai emberben halálfélelmet kelt az önálló gondolkodás. Akkor érezzük magunkat komfortosan, ha mások közlik velünk saját véleményünket. ”
„ Van egy történet a görög istenekről. Azért teremtették az embert, mert unatkoztak, de mivel még mindig unták magukat, szerelmet is teremtettek. Többé már nem unatkoztak, így hát eldöntötték, maguk is kipróbálják a szerelmet. Legvégül megalkották a nevetést is, hogy mindezt kibírják. ”
„ Még bizonyosra vett érzelmeink is mily bizonytalanok, annak felismerésétől, hogy ebben nem létezik elég, mert még a végtelennek érzett is fokozható, s noha tegnapelőtt hinni véltem, hogy szerelmesebb aligha lehetek, most itt állok rémülten, a tegnapinál is fájóbb szerelmesen, és azt is sejteni kezdtem, mi jöhet holnap s azután. ”
„ A boldog gondolatok boldoggá tesznek, de hirtelen - zsupsz, egy szempillantás alatt a rögeszmés aggódás mélyére zuhanok, és lőttek a boldog állapotomnak; aztán eszembe jut egy vérlázító emlék, amitől újra felmegy bennem a pumpa; majd az elmém úgy határoz, ez a megfelelő pillanat arra, hogy elkezdjem sajnálni magam, és erre azonnal megjelenik a magány érzete. ”
„ Azt mondják, hogy ha az ember megöregszik, mint én, lelassul a teste. Én ezt nem hiszem. Szerintem ez tévedés. Van egy elméletem, hogy nem mi lassulunk le, hanem az élet lassul le számunkra. Érti? Minden úgy elbágyad, és annyival több dolgot lehet észrevenni, ha a dolgok lassan mozognak. Mi mindent lát az ember! Micsoda különleges dolgok történnek az ember körül, amiket azelőtt nem is sejtett. Igazán élvezetes kaland, nagyon élvezetes! ”
„
Szerelmem! Földi utamat
Bánatok tolongják körül
(...)
De lelkem mégis földerül,
Mert rólad látok álmokat.
”
„ Hogy gyorsabban teljen a nap, jól jön egy kis fecsegés. Ám ez a leghaszontalanabb módja az időtöltésnek. Ha egy szabó egész nap csak tartja a tűt a kezében és a vevőjével fecseg, soha nem készül el az az öltöny. De még az ujját is megszúrhatja közben, ha nem vigyáz. Egy szó mint száz, gyakran észre se vesszük, mivel telt el a nap, miért nem ment a munka. Az értelmetlen locsogás minden értelmes tevékenység halála. ”
„ Ahogy idősebb lesz az ember, azok a képi és érzelmi elemek, melyeket kicsomagolni kíván, egyre tágabb értelmezést nyernek, a körülöttünk zajló élet látványa kiteljesedik, az okok világosabban mutatják a mögötte fortyogó létezést, feltárul a sokezer elemre bontható világ, egy emberi élet születéstől halálig követhető tragikomédiája. ”
„ Az élet olyan, mint egy kutyafuttában végignézett múzeumi kiállítás. El kell telnie egy kis időnek, amíg értelmezni tudjuk mindazt, amit láttunk - elgondolkodunk rajta, utánaolvasunk, majd elraktározzuk. Egyszerűen képtelenek vagyunk mindent egyszerre befogadni. ”
„ Szeretnék sokáig élni: mindaddig, amíg értelmet tudok adni napjaimnak, és fizikai állapotom lehetővé teszi önmagam ellátását. Az idős embernek már van annyi élettapasztalata, hogy bölcsen maga elé vetíthesse, hogyan is végződhetnek az éppen megélt események - de amíg idáig eljut, sok buktatón kell átvergődnie. Az, akinek minden magától adódik, aki mindent készen kap, nem szerez ilyen tapasztalatokat - ezért én a rosszat is hasznosnak tartom, mert az edzi meg az embert. Vallom, hogy csak saját kárunkon tanulunk - ha egyáltalán képesek vagyunk rá. Én mindenesetre törekszem erre. ”
„ Veled új emberré lettem, megváltoztattál. A szerelmed érlelt férfivá, Holly, és ezért örökké hálás leszek. Egy dolgot ígérj meg nekem: kérlek ha szomorú leszel vagy bizonytalan, vagy elveszted a hitet önmagadban, próbáld meg az én szememmel látni magad! ”
„ Ha akarjátok, itt helyben megmagyarázom, mi az élet lényege, mi az élet titka és értelme. Ne fussatok ábrándok után, ne törekedjetek címre, vagyonra! Évtizedek idegőrlő munkája kell ezek eléréséhez, s egyetlen éjszaka elrabolhatja tőletek. Őrizzétek meg fölényes egykedvűségeteket az élettel szemben, ne rettegjetek a bajoktól s ne sóvárogjatok a boldogság után, hisz úgyis mindegy: a keserűség nem tart örökké, s ami édes, az sem fenékig az. Örüljetek, ha nem fáztok, s ha éh és szomj nem gyötör benneteket, ha nincs megroppanva a gerincetek, ha lábatok járni, kezetek fogni, szemetek látni, fületek hallani képes – van-e még, akire irigykednetek kellene? Ne irigyeljetek másokat. Aki irigy, elsősorban önmagát emészti. Dörzsöljétek meg a szemetek, mossátok tisztára szíveteket, s becsüljétek, nagyon becsüljétek meg azokat, akik szeretnek benneteket, akik jószívvel vannak irántatok. Ne bántsátok, ne szidalmazzátok őket, ne váljatok el tőlük haragban, mert nem tudjátok, nem az lesz-e utolsó cselekedetek letartóztatástok előtt, s úgy is maradtok meg az ő emlékezetükben! ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: