„ Szeretned kell őt, mert ő hús a te húsodból, vér a te véredből, csont a te csontodból. Oltalmaznod kell őt, mert Isten azért adta két erős karod, hogy veszély óráján védőn tárd a feje fölé. Ráemlékezzél, hogy ő őrizetedre bízatott; nem élhetsz vissza bűn nélkül az ő alázatával és gyöngeségével. Ó, kedves testvérem, mily boldog büszkeség is a tiéd! Mától fogva nem élsz többé önző magányban. Minden órában magasztos feladat vár terád. Nincs szebb dolog a szeretetnél, hacsak az nem, hogy oltalmaznunk kell azt, akit szeretünk. ”

„ Az a férfi, aki azt hiszi, nincs szüksége asszonyra, hideg lepedőkre, csomós zabkására és a legkeserűbb magányra van kárhoztatva. ”

„ Ha leveleket ír az ember, nem érzi magát magányosnak. Ráadásul még arra is van remény, hogy válasz érkezik. ”

„ Nem szabad visszanézni, azzal a nézéssel, amelynek értelmét maga még nem ismerheti, amely egyszerre hívás és üdvözlet, amely üzen, a zűrzavarban és a magányban, mintha éjszaka, mikor minden egészen sötét és reménytelen már, hirtelen fény gyulladna ki valahol. Maga még nem tudja, hogy a pillantás is van olyan cselekedet, mint a mozdulat. ”

„ Gondolataim újra másfelé mentek, kergették egymást, hol a múltba, hol a kilátástalan jövő felé. Szerettem a csöndet, a magányt, mentem az elgurított spulni után, bogozva az összekuszált szálakat, aminek vége valahová a mi világunkon kívül esett. ”

„ Magadhoz ölelsz, és körbeveszel a gyengédségeddel. (...) És a gyengédséged olyan hatalmas és olyan természetes, hogy elárvult lelkem és didergő testem egyetlen porcikája sem lóg ki belőle, egyetlen részecskéje sem fázik, egyetlen része sem magányos, mert a gyengédséged mindent körülölel. ”

„ A magány is - mint minden más - csak addig csábító, amíg nem kényszer. Ahhoz, hogy az ember vidám gyalogos legyen, okvetlen szükséges egy pár jó ló vagy autó a háttérben, s ahhoz, hogy vidám magányban éljen, okvetlenül szükséges a lehetősége, hogy akkor lép ki belőle, amikor akar. ”

„ Sokat vagyunk együtt, mégis elpusztít minket a társas magány. ”

„ Azt szeretem benned, amit nem akarsz nekem adni,
magányodat szeretem és lelked kételyeit. ”

„ Minden érzelmi zsarolás, legyen tettese akár szülő vagy bárki, akitől függünk, minden "haragszom rád" sebet ejt rajtunk, összetör. Válaszul bekeményítünk, azaz kiépítjük a védelem erős falát. A félelem, hogy ismét összetöri szívünket a minket fondorlatos erőszakkal (érzelmi zsarolással) jobbítani kívánó szándék, távolságtartásra, az "én házam, az én váram" megteremtésére ösztönöz. A nem kis erőfeszítést kívánó törekvés eredménnyel jár. Védetté, erőssé válunk... és iszonyatosan magányossá. ”

„ Magyarnak lenni egyértelmű a magányossággal. ”

„ Ha annyian magányosak, ahányan magányosnak tűnnek, megbocsáthatatlan önzőség lenne egyedül magányosnak lenni. ”

„ Amikor egyedül vacsorázol
És magaddal bújócskát játszol
És otthonról hazamennél
Akkor érzed, hogy magányos lettél. ”

„ Magányos lehet az ember, ha csak az üres, sötét ház várja, hogy üdvözölje. ”

„ A tízéves gyermek Portland szikláján szembeszállt mindennel. A szélviharral, mely elragadta a hajót, a mélységgel, mely megfosztotta a meneküléstől, a tátongó űrrel, mely hátrálni késztette, a földdel, mely megtagadta tőle hajlékát, az éggel, mely elrejtette előle csillagait, a könyörtelen magánnyal, a bús sötéttel, a tengerrel, a mennyel, a végtelenség minden erőszakosságával s minden titokzatosságával. ”

„ Hogy érne véget a magány, melyet igazi fény nem látott soha, ahol nem volt egyensúly, sem nyugalmi helyzet, csak elferdült tárgyak végtelen csuszamlása, olyan égbolt alatt, amelyben nem él a reggel emléke és az este reménye? ”

„ A szerelem az emberiség lihegő kényszere, az önmaga csapdáját rejtő legfőbb és legravaszabb elrendelés; okosabb, ha beletörődsz és meg sem kísérled kevesebb gyötrelemmel kiérdemelni a magányt. ”

„ Mennyire magányos minden ember - hogy minden csak elszakítja, minden messzire sodorja őket attól, amit szeretnek. ”

„ Lehetsz tömegben vagy bezárva egy szobában,
Legbelül mindig magány van. ”

„ - Milyen színű a szomorúság? - kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. - Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?
- Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.
- Az álmoknak is van színe?
- Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.
- Milyen színű az öröm?
- Fényes, kis barátom.
- És a magány?
- A magány az ibolya színét viseli.
- Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol. A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.
- És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?
- Pont olyan, mint az Isten szeme - válaszolt a fa.
- Na és a szerelem?
- A szerelem színe a telihold.
- Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! - mondta a csillag.
Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett. ”

„ Ha két ember, aki idegen volt - mint mindnyájan -, egyszer csak ledönti a köztük levő falat, és szoros közelséget érez, egynek érzi magát, az egységnek ez a pillanata az élet egyik legfelvillanyozóbb, leglelkesítőbb élménye. Kivált rendkívüli és csodálatos olyan embereknek, akik addig magányosan, elszigetelten, szeretet nélkül éltek. ”

„ Én nem tudom elviselni, hogy mellőlem akár a legkisebb kapcsolat is sebbel menjen el. Nem szabad sebeket ejtenünk a férfiakon, hiszen... olyan esendők. Sokkal magányosabbak, mint mi vagyunk. Még akkor is, ha a puszta "együttlét" nekik sokkal kevésbé fontos, mint nekünk. Mi a szívünket adjuk bele (...). Legfeljebb sajnálni tudom magunkat, hogy mi másként szeretünk, mint ők. Sajnálom, mert az élet rettenetesen rövid. Csak mostanában értettem meg, miért mondta egyszer a szerelmetes férjem: "Ha bárki jönne az életedbe, aki többet tud adni neked, mint én, az elé letérdelek, és megköszönöm neki, mert annyira szeretlek, hogy azt kívánom: neked minél többet adjon valaki. Még ha az a valaki egy másik férfi is." ”

„ Akkor szeretünk, ha elolvadunk, megpuhulunk. Ha a jéghideg én, én, én, én helyett megszólal bennünk először a Te, aztán a Te és Én - és végül a Mi. Minden ember mélyvalósága tenger természetű és szeret. Fönt azonban meg van fagyva, magányosan didereg és fél. Mitől? Fura dolgot mondok: a szeretettől fél. Mint jéghegy az olvadástól. ”

„ Időnként a fájdalom visszahúzódott, csöndben várt, már-már azt hitte, el is múlt, amikor újra elborította, és bosszút állt rajta azért, amiért biztonságban merte érezni magát. Ez volt a büntetése, a rettegett végzete. A magány... Magányról pedig senki sem akar hallani. Ha túl sokat vagy túl komolyan panaszkodsz miatta, a végén tényleg magányos leszel. ”

„ Az élet egy sziget a magány tengerében. Egy sziget, amelynek sziklái: a remények, fái: az álmok, virágai: az egyedüllét, patakjai pedig a szomjúság. ”

„ Ha csak önmagamban hiszek, de a felém nyújtott kezekben nem: lezuhanok. (...) Rossz egyedüllét az, amikor senkiben sem bízunk. Ez a terméketlen, rideg csontmagány. A sivár egyedüllét. ”

„ Most ébredek. S már hallom újra, látom,
amit nem láttam az előbb:
ágyam fejénél vigyázni a villanyt,
kis órámban a ketyegő időt:
a valóság magánya visszahódít
és ami egy volt a fél éjen át,
most ketté válik és mint két kísértet
nézi egymásban két élet magát. ”

„ Hallgatása azonban rám nehezedett, és aki így van másodmagával, magányosabb bizony, mintha egymaga volna. ”

„ A magány az az állapot, amikor valakiben háború zajlik, belső háború; az egyedüllét meg az az állapot, amikor valakiben nincs harc, benne az angyal és az ördög békét kötött. ”

„ Szívódik belém némaság.
Felnő magányom, mint a fák. ”

„ Ha félsz a magánytól, ne írd meg az igazat. ”

„ Csakis mások menthetnek meg minket,
még akkor is, ha a magány ópiumként
bódít. ”

„ Az emberi lélek nem olyan, mint a befagyott tó a magányában sem. Sőt éppen a magányban bontakozik ki, mikor csakis magával foglalkozik. Aki visszavonultan él, nagyobb világokat fedez fel, mint aki utazik. ”

„ Kérdezik: milyen európai értéket tartok kiemelkedőnek? A tapintatot nevezném annak. Ezt a szeretetnél kevésbé giccsesnek látom, magában foglalja a megfigyelést, az ismeretet, az empátiát, és azt az elvet, hogy ne tedd a másiknak, amit magadnak nem kívánsz. Lehetővé teszi az érdeklődést, de elhárítja a bizalmaskodást. Az együttéléshez leginkább tapintat kell, barátságnak, szerelemnek egyaránt meghosszabbítója, összetevője, fűszere, összefér a magánnyal is, de tekintettel van a másik emberre. Feltételezi az önuralmat, a civilizált családi hagyományt, magában foglalja a megértő intelligenciát, az életismeretet, a szív okosságát és a tapasztalaton nyugvó igazságosságot. ”

„ A szenvedés csökkentése érdekében meg kell különböztetni a fájdalmat magát attól a fájdalomtól, amit mi okozunk csupán azzal, hogy rá gondolunk. A félelem, a düh, a bűntudat, a magány és reménytelenség mind olyan érzelmi reakciók, amelyek képesek felerősíteni a szenvedést. ”