„ Sose lehet tudni, mi az, amivel valaki kiérdemli helyét a tudomány történetében. Sokszor az is elég, ha valaki álmodozik. ”
„ A gyermekkor időtlen időktől fogva mindenkor a népmesék, legendák, tündérhistóriák kora volt, mert minden egészséges fiatalban ösztönös és tiszta szeretet él a fantasztikus, csodálatos, mesés történetek iránt. ”
„ Tudjuk, mit várhatunk az újságjainktól. A süket írja, amiről a vak tudósít, a falu bolondja korrektúráz, a többi lap pedig változtatás nélkül átveszi. Minden történetet újra és újra ugyanazzal az állott hazugságlöttyel hígítanak föl, végül a "csodás" kotyvalékot feltálalják a mit sem sejtő tömegnek. ”
„ Talán minden szerelmi történet ilyen. Nem egyenlő felek közötti szerződés, hanem olyan álmok és vágyak kitörése, amelyek nem találnak maguknak kiutat a mindennapi élet normális menetében. Csak dráma lehet a vége, és amíg a tűzijáték tart, az ég is elveszti természetes színét. ”
„ Az emberek eddig még sosem jutottak ennyi információhoz, mint most, de ennek ellenére nem mondható el, hogy tájékozottabbak lennének. A forráskritika hiánya és a kiélezett verseny oda vezet, hogy nem az számít, igaz-e egy történet, hanem hogy érdekes-e. ”
„ A múltad olyan, mint egy tetoválás: ha akarod, eltüntetheted, de azzal együtt teljes a történeted. ”
„ Ha megvizsgálod a világról szerzett tudásunk történetét, egy jól észrevehető mintát találsz. A dolgok természetes magyarázata mindig felváltotta a természetfelettit. Mint egy úthenger. Miért kel fel és megy le a nap? Honnan jön a vihar és a villámok? Miért leszünk betegek? Miért hasonlítunk a szüleinkre? Hogyan jött létre az élővilág komplexitása? És a sort folytathatnám. Ezekre a dolgokra egyszer mind a vallás adott magyarázatot, de ahogy jobban megértettük a világ működését, megtanultuk gondosabban megfigyelni, a valláson alapuló magyarázatokat fizikai ok-okozatra épülő magyarázatok váltották fel. Következetesen. Alaposan. Mint egy úthenger. ”
„ A vírusok élősködők, paraziták, csakhogy a parazitizmus, az élősködés, a vírusos jelleg a számítástechnikában és a biológiában egyaránt csupán fokozatiság kérdése. Elvégre az elefánt génje is tartalmazza a "másolj le!" programot, csak egy nagy, elefántnyi kitérővel: ha az elefánt történetesen fiú, bizony előbb-utóbb csajozni kezd, hogy az alapvető parancsot megvalósíthassa. ”
„ Minden könyvben van egy szerelmi történet, a szerelem kezdetének leírásával. És az összes leírásban van valami hasonlóság. (...) Annyi, hogy a részletek elbeszélése már-már fölöslegesnek tűnik. De mindegyik titkokat rejt magában. ”
„ Ha meg kellene írni az emberi gondolkodás igaz történetét, akkor sorozatos megbánásokról és kudarcokról kellene írni. ”
„ A történettudomány legitim módszereivel bizonyos problémákat soha nem lehet megoldani vagy akár csak érzékeltetni. Néha talán jobb helyette egyszerűen történeteket mesélni. ”
„ Mikor valaki nem értékeli magát, annak van előtörténete. Mégpedig az, hogy valakit valamikor, amikor szüksége lett volna rá, őt nem értékelték. Ezért a segítő kapcsolatban, ahogyan értékelünk, megbecsülünk és tisztelünk egy másik embert, tulajdonképpen lehetőséget biztosítunk arra, hogy ő olyan tapasztalatok birtokába jusson, amely tapasztalatok kevésbé vagy hiányosan állnak rendelkezésére, s ezekből a tapasztalatokból kiindulva ő maga dönthet úgy, hogy elkezd másképpen tekinteni saját magára, például tudatosan úgy dönt, hogy abbahagyja önmaga bántalmazását. ”
„ Mindig joghurtkapcsolataim voltak (vagyis olyanok, amelyeknek lejárati dátuma volt), sokszor a történetek csak úgy véget értek, szinte anélkül, hogy észrevettük volna: egyre kevesebbszer kerestük egymást, azután már egyáltalán nem, és a dolognak vége lett, kiürült, mint a műanyag pohár. ”
„
Ha ebben az óriási műteremben,
Amit világnak nevezünk,
- És ahol egy véget nem érő vásznon
Festi meg az idő szomorú történetünket -
Csak egy percre megkaphatnám az ecsetet,
Jól odapingálnálak magam mellé,
Hogy soha ne kophass el onnan.
”
„ A te táncodat senki más nem táncolhatja, a te dalodat senki más nem énekelheti, és a te történetedet senki más nem írhatja meg. Hogy mi vagy és mit csinálsz, az most, ebben a pillanatban dől el! ”
„
S e szép, kegyetlen, gyilkoló ősz -
S e halk, mosolygó hervadás -
Ez az a régi, bús történet,
- Történetünk ez, semmi más.
”
„ A boldog embereknek nincs történetük. ”
„ Temérdek vallást látok (...) a világ különböző országaiban és minden időkben, de egyikük sem mondhat magáénak olyan erkölcsöt, amely kedvemre való, sem olyan benső bizonyítékokat, amelyek végleg meggyőznének. (...) Ám amikor így elgondolkozom az erkölcsök és a hitek e mindenkori szeszélyes és furcsa tarkaságáról, a világ egyik szegletében egy különös, minden más néptől elkülönülő, mindegyiknél ősibb népet látok, amelynek a története sok-sok évszázaddal régibb az általunk ismert legrégibbekénél. És azt látom, hogy e nagy és sok lelket számláló, egyetlen őstől származó nép egy Istent imád, és olyan törvény szerint él, amelyet Istentől eredeztet. ”
„ Minél közelebb kerülsz a halálhoz, annál jobb a történet. ”
„ Valójában nem számít, hogy mi a mítosz és mi a tény. A lényeg az élmény, amelyet a történet hatására átélsz, mert noha a fejed gyakran jár a múltban, a szíved csak most dobban. ”
„ Az igazság sokkal varázslatosabb - a szó jó és felemelő értelmében -, mint bármilyen legenda, kitalált történet vagy csoda. A tudománynak saját varázsa van, és ez a varázslat maga a valóság. ”
„ Minden ember mögött van egy történet. Van egy oka annak, hogy ők ilyenek. Nem azért ilyenek, mert ők ilyenek szeretnének lenni. Valami a múltban történt velük, ami miatt ilyenek lettek és néha ezeket lehetetlen helyrehozni. ”
„ A házasság egy mozaik amit a pároddal építesz: milliónyi apró pillanattal alkotsz meg egy történetet. ”
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: