„ Az emberiség legnagyobb problémája a félelem. Minden gondjuk a félelemből fakad. Félnek, amikor hiányt szenvednek valamiben, de még jobban félnek, ha valamit birtokolnak, mert akkor attól kell rettegniük, hogy egyszer majd elveszítik azt. De az emberek leginkább a haláltól és a haldoklástól félnek. Egész életükben a halál gondolata gyötri őket; vagy a saját haláluk miatt, vagy a szeretteik halála miatt aggódnak. Azzal, hogy életének egy bizonyos részéhez ragaszkodik az ember, korlátokat állít, és nyilvánvaló, hogy fél a változástól. Amikor valaki megtanul félelem nélkül élni, az lesz igazi életének első pillanata. ”
„ Nincs rá mód, hogy mindent elmagyarázzunk, amiről akkor beszélünk, ha kimondjuk azt a szót, hogy szenvedés. ”
„ Időnként ki kell ugranunk a kauzalitás börtönéből, mely szigorúan meghatározza mindennapi életünket. És a játék lehetővé teszi, anélkül, hogy túl sokat kockáztatnánk. A játék "mintha", és így azok a veszteségek, amelyeket itt szenvedünk el, nem maradandó hatásúak. És még a játékon belül is óvatosak vagyunk, és igyekszünk a kockázatot a minimálisra csökkenteni. Ritkán kockáztatjuk a jó szerencsénket azzal, hogy arany svájci óránkat dobáljuk fel a levegőbe, és próbáljuk elkapni. A túl magas kockázat elrontaná a játék örömét. Egy-egy cseresznyeszemnek lehet erre a célra éppen megfelelő a piaci értéke. ”
„ Amit rossznak tartunk... gyakran élénkítő és erősítő jóra változtatható, ha a szenvedő belső beállítottsága gyávából harcosra változik. ”
„ Meggyőződésem, hogy mindenki látja és sajnálja a saját sérelmeit. De gyönyörű a pillanat, mikor összetörik egy szív, és egy másik szívhez vezet minket, amely talán többet szenvedett, és amelynek joga van több gyengédséghez, több szeretethez, mint nekünk. ”
„ Egyszerűen mindent szeretett rajta. Elsősorban egyéniségének azt az oldalát, amelyet előző nap ismert meg. A szenvedélyességét. A gyöngédségét és a sebezhetőségét. Ahogy élvezte az érintéseket, és ahogy viszonozta őket. ”
„ Egy ember azért él, hogy szenvedjen vagy boldog legyen, hogy sírjon, aggódjon és nevessen. Ennyi. Ezért vagyunk ezen a világon. ”
„ Szenvedéseink tárgya: a hiány, valakinek vagy valaminek a hiánya. Vagy úgy, hogy volt, de most már nincs - akár elvesztettük, akár elvették - vagy úgy, hogy másoknak van, de nekem nincs. Minden szenvedésünk mögött a hiány, a nincs, a nemlét áll. Ezért van az, hogy a szenvedést megosztani nem lehet. Mert a hiányt, a nincset, a nemlétet nem lehet átadni, vagy átvenni. Mert nincs. ”
„ Inkább elszenvedem a rosszat, mint elkövetem, inkább velem tegyenek rosszat, mint én tegyek rosszat más emberrel. ”
„ Az igaz szerelem nem okoz szenvedést, hanem arra ösztökél bennünket, hogy fejlődjünk és minél többet hozzunk ki magunkból. ”
„ Lelkem, mondd, mennyi szenvedést viselsz el? ”
„ A szenvedélyek közül a legerősebb, a leggonoszabb és legmakacsabb a nemiség, a testi szerelem, és épp ezért, ha a szenvedélyek, s közülük a legutolsó, a legerősebb, a testi szerelem megsemmisül: a prófécia betelik, az emberek eggyé forrnak, az emberiség elérte célját, nincs miért élnie tovább. ”
„ A legfőbb oka annak, hogy a kutyák ilyen rövid ideig élnek, az emberi faj iránti könyörületességben gyökerezik. Hisz mennyit szenvedünk egy kutya elvesztése iránt érzett fájdalmunkban tíz vagy tizenkét évnyi ismeretség után... Képzeljük el, mit éreznénk, ha kétszer ennyi idő után vesztenénk el őket. ”
„
Sötétben bolyongó, szánalmas árnyék,
Tetteiddel fájdalmat és szenvedést okozol,
Bűnben elmerült, tisztátalan lélek,
Kíváncsi vagy, milyen a halál?
”
„ Sokszor van úgy, hogy a baj elmúlik, s az emlék mégis kellemes marad. Az ember azért még szerethet egy helyet, mert ott valami baj történt, csak akkor nem, ha ott másban sem volt része, csak kínban, bajban, szenvedésben. ”
„ Ameddig azt követeled, hogy mások ismerjék el fontosságodat, addig szenvedni fogsz, mert boldogságod az ő kezükben lesz. Felejts el "fontos" lenni! (...) Minél kevesebb elismerést követelsz, annál többet kapsz. ”
„ Semmi nem rázza úgy fel a lelket, mint a szenvedés. ”
„ Szenvedéllyel gondolni egy másik emberi lényre mindig több bánatot okoz, mint örömet. Mindezek ellenére az ember nem lehet meg e tapasztalat nélkül. ”
„ A világ minden teremtménye közül az ember az egyetlen, amelyik értelmetlenül és indokolatlanul öl, pusztán azért, mert örömet szerez neki, ha szenvedést és halált okozhat. ”
„ A természet nem barátságos, de nem is rosszindulatú. Nem akar szenvedést okozni, de nem is tesz ellene semmit. ”
„ Akinek van lelkiismerete, szenvedjen, ha elismeri, hogy vétett. ”
„ Miért van az, hogy annál erősebb a szenvedély, minél több akadályba ütközik? Az emberi lélek nem követi a fizika törvényeit. ”
„ A szerelem hitvány szenvedély. Megzavarja az akaratot, megtöri a nemes szándékokat, s a legmagasztosabb gondolatokat a legalantosabb szolgálatokra aljasítja. ”
„ A szenvedés az az embernek, ami a ruhának a mosás. A ruhát hidegbe vetik, sulykolják, forrázzák, csapkodják, lúgozzák, öklözik, facsarják, szárítják, mángorolják, tüzes vassal is egyengetik, míg végre megtisztul. A földi szenvedések is ilyenek. ”
„ Tartsd észben, hogy sok ember hal meg a hitéért; tulajdonképpen elég mindennapos jelenség. A valódi bátorság az, ha életben maradsz, és szenvedsz azért, amiben hiszel. ”
„ Minden azzal kezdődik, hogy elkezdesz vágyni valamire, olyan dolgokról kezdesz fantáziálni, amikről korábban még csak nem is álmodtál, és mielőtt feleszmélhetnél, villámcsapásszerűen önt el a szeretet és az izgalom. Azon kapod magadat, hogy úgy viselkedsz, mint egy megszállott drogfüggő, ha nem kapod meg az adagod, rosszul vagy, megőrülsz, és a díler, aki korábban folyamatosan termelte benned a vágyat, most mégis megvonja tőled a vágyott szert, amit korábban ingyen és bérmentve adott. Azon kapod magad, hogy lefogytál, reszketsz egy sarokban és a lelked is eladnád, ha még egyszer kapnál belőle. Időközben vágyad tárgya próbál megszabadulni tőled, és úgy néz rád, mintha még sohasem látott volna. Az a vicces, hogy nem hibáztathatod, hiszen nézz csak magadra, igazi csődtömeg vagy, igazság szerint te sem ismersz magadra. Végül eléred a vak szenvedély utolsó fázisát, teljesen és visszavonhatatlanul lejáratod magadat. ”
„ A sírás a lelki és testi mámornak egyik legintenzívebb, majdnem azt mondhatnám, legperverzebb fajtája - zsongító jóság, bódító gyönyör a könny, veszedelmes szenvedély, kéjelgés, amit szemünkkel követünk el, öntudatlan szándékkal, ravaszul keresve azt a boldogító kielégülést, aminek tetőfokán kibuggyan fölizgatott, dagadt szemünkből. De ha a sírás akart és keresett mámor, majdnem boldogság - mi akkor a nevetés? ”
„ Nem volt zajos jelenet, szó is alig hangzott el, amiért csak hálálkodtam magamban, de érzelemtől túláradó jelenet volt, s éppen mert nem csordult ki a pohár, s nem döntötték fel indulatosan, még nyomasztóbban hatott az emberre. Valahányszor hevesen s féktelenül törnek ki az indulatok, a szemtanú megvetés vagy nevetségesség érzésében könnyebbül meg a feszélyezettségtől, mindig nyomasztóan megszenvedtem azonban azt a fajta érzékenységet, mely magába fordul, s szántszándékkal meggörnyed - óriás rabszolga - a józan ész hatalma előtt. ”
„ Nem tudjuk, hol és mikor vár ránk a halál, így inkább nekünk kell várnunk rá. A halál tudatos várása növeli az egyén szabadságát. Aki megtanulta az állandó szembenézést, már nem lehet többé gyáva. Aki megértette, hogy a halál nem az ördög mesterkedése, a gonoszságokkal találkozva többé nem szenved úgy, mint azelőtt. Az élet: szolgálat, a halál: felszabadulás. ”
„ Legelsősorban figyelemre van szükség. A hosszan tartó figyelem, az ítélkezés nélküli jelenlét szeretetteljes kedvességgé válik, magunk vagy a másik irányában. Mindannyian a figyelem hiányától szenvedünk. ”
„ Azt hiszem, csak akkor lehet boldog az ember, ha már megismerte a szenvedést. Azt hiszem, akkor van rá esélyünk, hogy elnyerjük a boldogságot, ha ellen tudunk állni a boldogtalanságnak. ”
„ Úgy vélem (...), hogy az emberek és az emberiség legfőbb feladata az, hogy megoldja azokat a problémákat, amelyek felvetődnek az életben. Nem hiszem, hogy túlontúl sokat kellene merengenünk és boronganunk a halálról és az emberi szenvedésről. Szembe kell néznünk az elmúlással, és mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy enyhítsük az emberi szenvedést ebben a világban. ”
„ Hozzád szerelem fűzött, hozzád régi szenvedély emléke, hozzád szeretet, hozzád barátság, hozzád véletlen perc szeszélye - szemvillanás a villamoson -, hozzád a vér parancsa - megvonagló párnákon birkóztunk hajnalig -, hozzád betöltetlen vágyak, hozzád taszítás, hozzád rokonszenv, hozzád csak az, hogy együtt éltünk ezen a bolygón és néha elmentünk egymás mellett; akárhogy is, mindőtökhöz közöm volt. ”
„ Két nő lakik bennem: az egyik meg akar ismerni minden kalandot, át akar élni minden örömet és szenvedélyt, a másik viszont hétköznapi életet szeretne, biztonságot, nyugalmat, boldog családot. Én vagyok a háziasszony és a szajha, két lélek egy testben, akik egymás ellen harcolnak. ”
„ Az önimádat is lehet szenvedélyes. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: