A címkéhez 34 idézet tartozik


Abban a világban, ahol mindenkinek csak egyetlen lelki társa lenne, valószínűleg nagyon magányosak lennénk. Reménykedjünk, hogy az a világ nem az, amelyben most élünk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az életben a legfontosabb dolog - maga az élet. Minden bűnt le lehet vezekelni, minden bajt orvosolni lehet. Amíg élsz, mindig jut hely az örömnek is, a reménynek is, a szeretetnek is. De aki meghalt, az veszített.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mi másról szól az emberi élet a maga meztelenségében, mint a reményről? Mi másról, mint a szeretetről, amit az emberek, a világ legszerencsétlenebbje is, a legmeggyötörtebbek is, nyújtani képesek egymásnak?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Meddig él a vágy
s a vágyban a félnótás remény meddig él
meddig él az emlék
és emlékedben meddig élek én.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Hanem én azért mégis azokat irigyelem, akik úgy elmenőben megsimogatják a hűvös márványoszlopokat, mivelhogy szép bennük az erezet. Akik rajta felejtik nézésüket egy üde lóhere-levélen, amely maga a tökéletesség. Akik nem sajnálják csudálkozásukat pazarolni a bomló fák alatt, mert itt érzik meg az élet értelmét, akik olykor kiállnak este, hogy lássák a csillagokat, ha nem is jár közöttük műhold, hiszen mégiscsak csudálatos, hogy a roppant tereken s időkön átsüt mindig az igazi fény, mint kusza tetteink között a remény s a hit.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az, hogy valami - jelen esetben a hosszú élet - nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, még nem ok arra, hogy ne is törekedjenek rá az emberek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A helyes beszédnek van ereje megbocsátani, szeretetet és reményt ébreszteni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha hiába remélünk,
Nemcsak megcsalt szivünk - szenved a büszkeségünk,
És legfőbb gondja, hogy kárpótolja magát,
Ha nem is sikerül, színleljük legalább,
Különben pipogyák s gyávák vagyunk - olyan nagy
Hiba szeretni azt, aki bennünket elhagy.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Olykor el is mosolyodott, ráfüggesztve szemét egy percre. (...) Úgy érezte, tekintete áthatol a lelkén, mint azok a napsugarak, melyek a víz mélyére szállnak. Szerette minden számítás nélkül, nem is remélve semmit, korlátlanul; és e néma elragadtatásban, amely olyan volt, mint egy hálaima, szerette volna homlokát csókzáporban füröszteni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mindig van remény. Atyánk sokkal nagyvonalúbb, mint gondolnád. És ami ennél is fontosabb; belelát a lelkedbe. Tudja, mit miért teszel. Megérti az indokaidat és szavak nélkül is érzi, amit te odabent érzel.

pont 1 kedvenc 0 hozzászólás

Azt reméltem, az idő múlásával könnyebbé válik a teher, hogy felvirrad a nap, amelyen igazából nélküle ébredek, amikor már nem csak fizikailag, de mindenestől eltávolodik tőlem, kivész belőlem; elmúlik rólam, akár egy gyönyörű átok, amely valamennyi borzongató szépsége ellenére mégiscsak átok.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A magyar állam hiába tervez,
A magyar állam hiába ígér,
Mert a magyar állam máshol él,
Mint ahol a magyar nemzet remél.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ingajáratok kötik össze a szenvedés meg a felejtés szigetét, sőt egy távolabbit is, a reményét.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Lehet, hogy nem jó az embernek, ha könnyű az élet? Ha megszokja, hogy minden pálma roskadozik a gyümölcsök alatt, és a szabad ég alatt is lehet éjszakázni, mindjárt elveszti az akaraterejét. A türelmes munka helyett (...) hozzászokik, hogy a véletlenben reménykedjen.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szíved keres, amíg csak heves reakcióba nem lép.
Hiába zártad a fiókba, úgysem adja fel a reményt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A reményt kiiktatni azt jelenti, hogy a testbe szorítom vissza a gondolatot. A test sorsa az elrothadás.

pont 1 kedvenc 0 hozzászólás

Ha valahogyan reményt tudok ültetni a kétségeim, bátorságot a félelmeim és büszkeséget az önsajnálat helyére, akkor... képes leszek elérni, amit akarok.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Azt mondják, az ember nem élhet remény nélkül. Nos, nem is él, hanem meghal.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Hazudni mindig jó, hisz abból fakad a kitartás, a remény és a hit. Van, hogy csak azért kelek fel reggel, hogy hazudhassak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Szerelemnek tengerésze,
roppant tengerek szelében
hánykolódom, és remény sincs
valamilyen révbe érnem. (...)
Az a perc, melyben te itthagysz,
az a perc lesz majd a végem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A remény hal meg utoljára.
Milyen kár, hogy előtte mi, emberek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mikor a remény már sokadszor felcsillan, majd az ember szeme láttára hirtelen szertefoszlik, nehéz megbékélni az újabb kiábrándulással.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Holnaptól félsz, a mától mit remélsz?
Ha a tegnapban élsz, másod sincsen, csak a remény.
Múltban az okok, jövőben a vágyak,
jelened a tükröd, de gyáva vagy, hogy lássad!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mennyi szín és furcsaság és élet (...) és mennyi emlék és mennyi remény.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A dühöngő reménység és a szép bűn, (...) egy pillanatra kimerítik az élet egész értelmét.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Akad még halvány reménysugár a civilizált viselkedésre ebben a mészárszékben, amit egykoron emberiségnek hívtak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Eltűnt időnkben mennyi révület!
És mennyi szép remény zenéje benned!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Néha az az egyetlen esélyed, ha kihívod magad ellen a sorsot, előretörsz - és reméled a legjobbakat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szeretet hitet fakaszt és reményt szül.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A valóság egy nagy turmixgép, amelyben a remények és az álmok összekeverednek a félelemmel és a kétségbeeséssel. Csak a Walt Disney-s rajzfilmekben meg a tündérmesékben csillogtatják folyton a boldog véget. No meg az üdvözlőkártyákon.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ki nem szenvedett, az félig élt.
Ki nem csalódott, az nem remélt.
Ki nem sírt, az kacagni sem tudott.
Ki mindenkiben bízott, az nem gondolkodott.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szív szeret, az ész tudja, nem lehet. Így ketten örök ellenfelek Az ész már lemond, a szív még remél, ám hiába az okos ész, az érző szív ezerszer többet ér.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az emberi faj két veleszületett és gyógyíthatatlan betegséget hordoz; az egyik az élet, amelybe elkerülhetetlenül belehal, a másik a reménység, mely azzal kecsegteti, hogy a halál nem szükségképpen jelenti a véget.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Tanulj a tegnapból, élj a mának és reménykedj a holnapban. A legfontosabb azonban, hogy ne hagyd abba a kérdezést.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás