A címkéhez 856 idézet tartozik


Az igazság nem az, amit gondolunk - hogy mi okos emberek egy oktalan Univerzum lakói vagyunk, hanem éppen fordítva: mi, oktalan, önhitt és buta emberek egy abszolút intelligens világnak nem "lakói", hanem elválaszthatatlan részei vagyunk, melyben minden mindennel összefügg.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Abban a pillanatban egyáltalán sejtelmem nem volt, mibe-hova kerültem. Szívesen mondanám el, hogy hitre találtam, sziklán vetettem meg a lábam, ellenállhatatlanul... ahol a téboly értelemre válik, a bánat örömre, a nem igenre. Sőt, a halál maga sem halál többé, hanem feltámadás. Az igazsághoz híven csak egyet mondhatok. Hogy amikor az élet és a semmi közt kellett választani, akkor mást választani, mint az életet, nem is lehetett, nem is annyira az élet miatt, az élet szerelme miatt, pláne nem az örök életért... inkább annak a reményében, hogy egy ideig az leszek, ami lehetek. Azért még lehet lelkesedni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Lassanként fénnyel és értelemmel telt meg minden. A bizonytalanság szertefoszlott, a szavak maguktól törtek elő, és már nem is ügyeltem olyan nagyon, hogy mit mondok. (...) Hallgattam a saját hangomat, de mintha már nem is én lettem volna, mintha másvalaki beszélne, az a bizonyos valaki, akivé válni szerettem volna. A szavak már nem fedték a valóságot, eltolódtak, átsiklottak más, színesebb területekre - nem, amelyeken az életem apró eseményei zajlottak -, és én tudtam, hogy már nem az igazat mondják, hogy képzelgéssé és hazugsággá válnak, de nem törődtem vele, hiszen az igazság vigasztalan volt és fakó, s csak az érzelem, csak az álmok visszfénye fejezte ki az igazi életet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az aljasságra vicsorgó gyűlölet
Is eltorzítja az arcvonásokat.
Az igazságtalanság miatt érzett haragtól
Is bereked a hang.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A legnagyobb igazságtalansága a világnak, hogy kicsit mindenkinek igaza van. Azért a sok nyomorúság, háborúság, békétlenség, mert az emberek semmi mást nem látnak, csak a saját kis igazukat, s csak azt ösmerik el. A másikét látni se bírják, ha mégoly hatalmas is, tudni se akarnak felőle.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Évekbe telik, amíg az ember rájön, hogy tulajdonképpen mi is a vágya, évekbe telik, amíg kibogozza az igazságot az elvárások, a programok, az utánzások tömegei közül. Teréz anya mondta, hogy a legjobb ima, ha az ember a szíve csendjére hallgat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Megtanultam, hogy csak a tények számítanak, és többnyire nincs hitele az ígérgetésnek. Bizalmatlan vagyok; a hízelgő szép szavak leperegnek rólam. A jószándék könyörtelen buzgalmában is kételkedem. A handabandázó prófétákat sem kedvelem. Az igazság arcát fürkészem lankadatlanul, és rettegésem, kínzó és rejtőző kétkedésem, lemondásom és reménykedésem kikiabálom. Mást mit tehetnék?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az igazság százarcú, akár a briliáns,
Az álom után pedig fölébredünk.
De az én igazságomnak minden arca egy,
S nem ébreszthet föl álmomból, csupán a te
Közömbösséged csörgő vekkere.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk. Ez kissé szigorúan és általánosan hangzik, de ez az egyetlen igazság, melyet minden következménnyel megismertem. Senki nem ülhet a virágos réten, mint Ferdinánd, a bika, s nem szagolhatja büntetlenül a szép virágokat. Ember vagy, tehát ember módra és az emberek között kell élned.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha az igazságot mondják, az nekem sohasem fáj... Csak a valóság.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az igazság sokszor fájdalmas, keserű, gyötrő. S ilyenkor nehéz szeretni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nagy igazság, hogy akikkel találkozunk, megváltoztathatnak bennünket, néha olyan mélységesen, hogy utána még a nevünkben sem vagyunk ugyanazok.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Akik az arcukat festik, mások haját fordítják maguk hajává, hajuk színét mérgekkel is megszőkítik, hamis ékszereket tudva viselnek, mért éppen az igazságot ne festenék, fordítanák, hamisítanák?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha nem veszel tudomást egy kellemetlen helyzetről, azzal nem tudsz változtatni rajta. Csak azt tudod befolyásolni, amivel hajlandó vagy szembenézni. Az igazság fáj, de a hazugság ölhet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A játék kívül fekszik a bölcsesség és a balgaság, az igazság és a hazugság, a jó és a gonosz ellentétén. Bár nem anyagi tevékenység, de nincs erkölcsi funkciója. A bűn és az erény fogalmai nem érvényesülnek itt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mennél több feszültséget, megkötöttséget és leigázottságot teremt a lelkekben korunk pillanatnyi érdeke, annál sürgetőbbé válik az igény, hogy a megkötött lelket fölszabadítsa, és a politikailag megosztott világot az igazság és szépség zászlaja alatt újraegyesítse egy általános érdek, amely a tisztán emberi, a kor minden befolyásától mentes valósághoz fűződik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A csend olyan tud lenni, akár a kudarc. Ha egy élénk beszélgetésben csönd áll be, az egy másodperc alatt érvénytelenné tud tenni mindent, ami addig elhangzott, mintha az egész csevej csupán szerencsés véletlen lett volna, mert csak idő kérdése volt mindvégig, hogy kiderüljön az igazság: hogy igazából nincs senkinek semmi mondanivalója a többiek számára. Miért nem tudnak az emberek csendben ülni egymás mellett anélkül, hogy unalmasnak, tehetetlennek és a többiek által kirekesztettnek éreznék magukat? A csend ráadásul mágnesként vonzza a süket dumákat, a beszélgetésben támadt űr kitöltésének vágya szüli a legostobább megjegyzéseket.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ne akarj túlbuzgón halált és igazságot osztani! A legbölcsebbek se látnak előre mindent.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Hiába képzeli az ember, hogy neki végtelen a tűrőképessége, az igazság az, hogy senki (...) sem képes olyan mélyre temetni a dühét, hogy egyszer ki ne törjön.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Valamennyi kezdeményező és alkotó cselekedetet illetően egyetlen alapvető igazság létezik - abban a pillanatban, amikor valaki határozottan elkötelezi magát, a Gondviselés is működésbe lép.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A gyermekben nincs harag, féltékenység, neheztelés, irigység vagy gyűlölet. Az újszülött lélek makulátlan. Csak később ismerjük meg a lelket megkeserítő haragot, csalódottságot, veszteséget, fájdalmat, félelmet és igazságtalanságot. Lelkünk ezektől válik homályossá.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Sosem hazudtam neked. Mindig megmondtam az igazság egy verzióját.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nagyon könnyű sírni, ha egyszer rájövünk az igazságra: mindenki, aki számít, előbb-utóbb elhagy vagy meghal. Bizonyos idő után minden ember túlélési esélye eléri a nullát.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Soha ne kérj bocsánatot érzelmeid kimutatásáért, mert ha azt teszed, akkor az igazságért kérsz elnézést.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mondd, kérlek, nem vetted észre, hogy azok, akik ma élnek, a gazdag embert egészen úgy tisztelik, úgy imádják, mint Istent? Boldogok, ha jó hozzájuk, de akkor is boldogok, ha kegyetlen, embertelen és komisz, ha tiporja és rugdalja őket. Maguk se tudják, hogy miért tisztelik, imádják a gazdag embert. Nyilván azért, mert ő maga ő, mert ő a gazdag ember. Mindent tőle várnak, igazságot, becsületet, életet. Legyünk őszinték. Mi is ilyenek vagyunk. (...) Jegyezd meg, fiam, a gazdag embert olyan titokzatos varázs övezi, olyan túlvilági dicsfény, oly csodálatos lény ő, hogy amihez hozzáér, az menten arannyá, áldássá válik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A hallgatás nem hazugság. Ezzel csak hagyjuk, hogy az igazság önmagáért beszéljen.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az előítélet nem téveszme, ahogyan sokan gondolják. Az előítélet túláltalánosítás. Ez is gondolkodási hiba, de van benne egy kis igazság. Vagy néha sok.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az egyenlő esélyek még nem feltétlenül vezetnek mindenki számára igazságos kimenetelhez - a szerencsejátékban legalábbis bizonyosan nem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Egész életemben azt akartam, hogy büszke legyél rám. Minden döntésemnél, minden sikeremnél, minden kudarcomnál az jutott eszembe: mit gondolhatsz rólam. És szerintem elég jól csináltam a dolgokat. Tudom, mi az élet. Tudom, mire voltunk képesek. Azt is tudom, milyen igazságosnak lenni, hogy mi a helyes, és mi a tiszteletreméltó. Hogy akarom-e, hogy elfogadd ezt, támogass és büszke légy rám emiatt? Igen, akarom. De ha nem akarsz az lenni, akkor engem most már nem érdekel. Talán most először. Tudd, hogy ma volt az utolsó alkalom, hogy hülyének neveztél, és úgy beszéltél velem, ahogy. Szeretlek..., de ha nem tudod ezt elfogadni, ha nem fogadod el a döntéseim, akkor többé nem látogatlak meg.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Eddig csak azt tudta, hogy előítélet van. Hogy a legkisebb gyanú igazságtalan tettekre ragadtatja az embereket. Most ennek a fordítottját tapasztalta. A hitet. A minden bizonyosság nélküli, sőt minden bizonyíték ellenére megingathatatlan hitet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem kellene úgy tennünk, mintha csak az értelem által értenénk meg a világot. Az értelem ítélete az igazságnak csak egy része.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Jó annak, aki attól félhet, hogy az emberek igazságtalanok, jaj annak, akinek már attól is félnie kell, hogy igazságosak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az igazság gyors fájdalma elmúlhatik, de a hazugság lassú, maró gyötrelme végtelen, kiapadhatatlan fájdalom.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A gyűlölettel szemben nem az erőszak a leghatékonyabb fegyver, s az is kétséges, hogy a bosszúállás begyógyítja-e az igazságtalanság okozta sebeket.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az érvek, bármilyen kiválóak legyenek, gyakran süket fülekre találnak. Magam is olyan érvek szerzője vagyok, melyeket én szigorúnak és cáfolhatatlannak tekintek, de azt találom, hogy gyakrabban veszik egyszerűen semmibe őket, minthogy cáfolják, vagy elutasítsák. Nem panaszkodom az igazságtalanság miatt - mindannyian arra kényszerülünk, hogy egyes érveket semmibe vegyünk. És nem vitás, hogy mindannyian semmibe vesszük azokat az érveket, amelyeket a történelem tanúsága szerint leginkább komolyan kellett volna vennünk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás