„ Egy szép vagyonnal rendelkező, nőtlen férfi nem lehet meg feleség nélkül. Ez mindenki szerint alapvető igazság. Ez az igazság oly rendíthetetlenül él a vidéki családok gondolkodásában, hogy amint effajta legényember érkezik a környékükre, máris úgy tekintenek rá, mint valamelyikük lányának jogos tulajdonára, függetlenül attól, hogy a szóban forgó úr milyen érzéseket táplál és miféle nézeteket vall. ”
„ Természetesen egy dolog az őszinteség, más az igazság. A kettőnek annyi köze van egymáshoz, mint a hajó orrának, meg a tatnak. Először felbukkan a nyíltság, azt követi a valóság. Időben a kettő éppen olyan nagyságrendben tér el egymástól, mint a hajó eleje és vége. A nagyszabású dolgok nehezen jönnek elő, van ami csak akkor, ha már véget ért az életünk. ”
„ Senki sem szenved igazságtalanul. Gyötrelmeink oka messzi múltunkban gyökeredzik. Küzdelmeink, vergődéseink, életünk keresztútja vezeklés, de egyszersmind megtisztulás is. Semmi sem fejleszti annyira a lelket, mint a lelki szenvedés, semmi sem tisztítja meg jobban az anyagiságtól, mint a testi gyötrelem. A szenvedés tehát a mi Mesterünk, épp ezért a legfőbb szerepet játssza életünkben mindaddig, míg lelkünk annyira meg nem világosodott, hogy nem szorul többé a kínok ostorára. ”
„ Ha minden tévedés elől bezárod ajtódat, az Igazságodat is kizárod. ”
„
A holt igazság nékem ismeretlen,
inkább figyeld az egyszerű csodákat,
a csillagot ne lesd a porszemekben,
ki más szívébe néz, az messze láthat.
”
„ Három hónapja ismerte meg a lányt. A lányt, aki olyan dolgokat mondott neki, amit más nem tudhat és nem is érthet. Feltárta az igazságot előtte, s megmutatta neki, mire képes a szerelem ebben a csupasz világban. Mert az volt. Csupasz. Méreggel, haraggal és önzéssel teli világ. De most már vége, mert megtalálta őt. S ő megmutatta neki az utat. ”
„ A baj csak az volt, hogy látva látta: ha az ember önzetlen, igazságos, és gyöngéd, akkor le kell mondania az élet legtöbb öröméről, és nem lehet az embernek annyi udvarlója... Pedig az élet úgyis rövid, és minden örömért olyan kár. ”
„ A szó igazsága nem ejt foglyokat, mert mindent elnyel, és mindent bizonyít. ”
„ Aki önmagának hazudik, és a tulajdon hazugságát hallgatja, odáig jut, hogy nem fedez fel semmilyen igazságot se magában, se maga körül, így aztán tiszteletlenségbe süllyed mind magával, mind másokkal szemben. Ha meg nem tisztel senkit, szeretni sem tud többé. ”
„ Használd a haragodat valami jóra. Kérdezd meg magadtól, hogy érdemes-e védeni azt, ami miatt haragszol. Időnként a haragot rossz dolog védelmezésére használjuk, mint például a büszkeségünk vagy a saját hatalmunk megvédésére. Bizonyosodj meg róla, hogy dühöd igazságos és jogos (...). A büszkeségünket nem érdemes védeni, de a szerelmünket igen. ”
„ Bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések, igazságok. Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket. Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen tiéd. Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és lényeddel. ”
„ Ha a gondolat és az érzelem nyilvánvalóan ellentmond egymásnak, akkor a gondolat a hazugság, s az érzelem az igazság. ”
„ Az igazság és a féligazság között akkora a különbség, mint a villanyégő és a cserebogár között. ”
„ Nem kell megsértődni azon, hogy mások eltitkolják előttünk az igazságot, hiszen magunk is oly gyakran titkoljuk el önmagunk előtt. ”
„ Tudom, hogy szamár vagy... megbántasz valakit, bár nem is akarod... visszavágsz, csak a visszavágás kedvéért... "Szellemes" vagy, és ha valaki visszaszellemeskedik, halálosan megsértődsz. Kapsz esetleg egy pofont, és rettenetesen igazságtalannak érzed - mint ahogy minden pofon igazságtalan -, de arra nem gondolsz, hogy ennek a pofonnak a szülőanyja a te kedélyes szellemességed volt... Vigyáznod kell magadra, mert az élet nem lesz kegyes hozzád! ”
„ Kiszínezhetjük az igazságot vörösre, lilára és zöldre, meggyőzhetünk arról, hogy a fekete valójában fehér, de hazugságot a szánkon nem ejthetünk ki. ”
„ Az egyetlen erkölcs ebben a kegyetlen világban: a szerencse. Elfogulatlan, előítéletmentes, igazságos. ”
„ Ha megkérdeznek: "Hogy van?" - nem felelhetem: "Szomorú vagyok". Ez nem válasz. De ez az igazság. (...) Ha Timárra gondolok, ez a szomorúság enyhül. Mintha ez a rettenetes üresség, ami bennem és az életemben van, megtelne valamivel. Nem sok, amivel megtelik: egy ember emléke. Soha nem tudtam, hogy ez milyen nagy dolog. ”
„ Mit kell kimondani? Hogyan, mikor és kinek? Ki kell-e mindig mondani az igazságot, vagy hagyni kell, hogy a körülmények mondják ki helyettünk? Esetleg sosem kell kimondani, mert az igazság kimondatlanul is igazság marad? Két ember szerelmi kapcsolatának is talán ez a legnagyobb kérdése. ”
„ A fájdalom a por, melyből a főnixmadár feltámad, benne kezdődik az újjászületés. Életet lehel az élő halottakba. Megtanít rá, hogy nem létezik abszolút igazság és abszolút hamisság. Megtanítja az élőknek, hogy ne legyenek biztosak semmiben, amit ismernek. ”
„ Az álom néha igazságot rejt. ”
„ Legszebb dolog az igazság, legjobb az egészség, legkedvesebb pedig az, ha az ember elérheti mindazt, amit szeret. ”
„ Ilyen igazságosan bánik a világ az emberrel! (...) Semmit sem ítél meg olyan keményen, mint a szegénységet: a szavával pedig semmit sem ítél el olyan szigorúan, mint hogy ha gazdagságra törekszik valaki! ”
„ Látom már, eddig bura alatt éltem. Azt hittem magától is győz az igazság, pedig nem. Mert a magamfajtáknak egyszer fel kell állniuk, mondjuk az apjuk öléből, és fel kell venniük a harcot. ”
„ "Csak egy nem változhatik, lelkem igazsága és méltósága." A többit szemléld részvéttel és pártatlanul. ”
„ Csak a hős tudja világgá hallgatni azt, ami benne tiltakozás és igazság. ”
„ A szerelmi kapcsolatokban finom vonal húzódik a gyönyör és a gyötrelem között. Igazság szerint közkedvelt hiedelem, hogy a gyötrelem nélküli kapcsolat értelmetlen. Egyeseknek a fájdalom növekedést is jelent. De honnan tudjuk, hogy hol végződik a növekvő fájdalom és hol megy át gyötrő fájdalomba? Mazochisták vagy optimisták vagyunk, ha továbbmegyünk ezen a vékony vonalon? És ha már kapcsolatról van szó: honnan tudjuk, hogy mikor elég az elég? ”
„ Mikor úgy érezzük, hogy igazságtalan kritika ért minket, ne vágjunk vissza. Hagyjunk magunknak időt arra, hogy végiggondoljuk, milyen igazság rejlik a kritika mögött, és legyünk készségesek a tanulásra. ”
„ Egy ártatlan, bűnös lélek voltam, az életem tele volt igazságtalansággal. A rossz döntéseim után végül a magányt választottam. Megpecsételt sorsomon képtelen voltam változtatni. Végre megszabadultam. A szeretet meggyógyított. Nincs többé harag a szívemben, ami maradt, a tiszta gyermeki lelkem. ”
„ A hősiesség ott kezdődik, ha valaki egy meggyőződésért, egy igazságért áldozza fel magát. ”
„ A féltékeny szerelmesek mindent lehetségesnek tartanak. És a bírák, a kémek, a szerelmesek és a tudományos kutatók éppen azáltal jutnak a kívánt igazsághoz, hogy mindent lehetségesnek tartanak és a sok lehetőség közül kiválogatják a legvalószínűbbeket. ”
„ Az egyetlen tévedés, szinte mindig, azt hinni, hogy az én szemszögem az egyetlen, amelyből az igazság megmutatkozik. ”
„ A közhely alapvetően egy igazság, éppen ezért maradt fenn, csak az emberek az igazságot nem engedik be, inkább hangoztatják; és mivel már mindenki olyan sokszor hallotta őket, ezért már nem is értik, mit jelentenek valójában. ”
„ Vállalj felelősséget! "Minden cselekedetünk egy-egy felelet erre a kérdésre: Ki vagyok én? Minél szokatlanabb a cselekedet, annál erősebb a felelet" - állítja Gárdonyi Géza. Nehéz felelősséget vállalni, és ezt az erős feleletet kicsikarni magunkból, amikor hibásak vagyunk, tévedünk, de különösen akkor, amikor igazságtalan bánásmódban van részünk. Mégsem érdemes a körülményeket kifogásként használni, mert ez legyengít minket, elveszi az életerőnket, ráadásul az életünkért, annak megélésének módjáért elsősorban magunk vagyunk felelősek. ”
„ Többé nem félek attól, hogy felfedjem gyengéimet vagy másokéit. Végül is arra a meggyőződésre jutottam, hogy az igazságban nincs semmi szégyellnivaló, csak szabadság van. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: