A címkéhez 12 idézet tartozik


Mindig az újrakezdés az igazi folytatás, és ugyanazt folytatja minden igazi kezdet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Én abban hiszek, hogy a legvégén minden, a képességünktől telhetőt megtettünk, hogy másokat egy kissé boldogabbá, és magunkat is boldogabbá tegyük, és ez a legjobb, amit tehetünk. Másokat kevésbé boldoggá tenni bűncselekmény. Önmagunkat boldogtalanná tenni az, ahol a bűncselekmény kezdetét veszi. Meg kell próbálnunk hozzájárulnunk a világ örömeihez. Ez az igazság, nem számít mi a problémánk, az egészségi állapotunk, a körülményeink, próbálkoznunk kell. Nem mindig voltam ezzel tisztában, és most boldog vagyok, hogy oly sokat megéltem, hogy erre magamtól ráeszméltem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Sosincs olyan vég, ami ne jelentené valami újnak a kezdetét.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Három dolgot már biztosan tudok a földi életről. Az első, hogy mind összetartozunk. A második: ami a kezdet, az a vég, és vice versa. A harmadik, hogy az ember bármennyire is szeretné, semmi sem teljesen az, aminek látszik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A (...) gyakran idézett, ellentmondást nem tűrő bölcsességek egyike szerint az ép testben ép lélek lakozik (...). E klasszikus bölcsességgel a kezdettől fogva a legkülönbözőbb módokon éltek vissza. Például úgy, hogy az ellentettjére fordították, vagyis hogy a beteg testben nem lakozhat ép lélek (...). Eközben félreértésen alapul az egész: az a római író, akitől a mondat származik, Iuvenalis ugyanis conjunctivusban fogalmazott: a mondat nála egy istenekhez intézett kérés volt, miszerint bárha az egészséges testben egészséges lélek is lakozna.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nappaltól az éjig, árnyéktól a fényig,
Szándéktól a célig, szótól a gondolatig,
Kezdettől a végig, semmiből az égig,
Legutolsó percig, végső pillanatig
Egyek vagyunk.

pont 1 kedvenc 0 hozzászólás

Amikor tisztelgünk a haldokló előtt, akkor egy másik ember előtt hajtjuk meg a fejünket, aki a vég perceiben minden különösségétől megszabadult, egy másik ember, önmagunk mása, aki most eltávozik közülünk. Egyéniségünk minden bizonnyal roppantul különböző volt, de egymáshoz hasonlóan születtünk és halunk ki innen. A kezdet és a vég állapotában nagy egyenlőség uralkodik az emberek között.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az év egy percből születik, a madár a tojásból lesz, egy hosszú kapcsolat pedig a rövidből jön létre. (...) Hogyha már kezdetben tartós kapcsolatot akarsz, a lehetetlent akarod. Mintha éveket akarnál megélni a percek nélkül.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Elhervad a rózsa, lehull a levél!
Ezért születünk hát, ez az életi cél?
Csak eddig a pálya, semmit se tovább,
Vagy itten az ember csak öltözik át?
Mi itten örök: a halál-e vagy a lét?
Hol itten a kezdet, hol és van-e vég?
Mi itt a csalódás, hol itten az álom,
Vajh innen-e, avvagy túl a határon?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Minden nagy tettnek, minden nagy gondolatnak szánalmas a kezdete.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az életkezdet két feladata: vond egyre szűkebbre körödet, s nézd meg mindig, nem bujkálsz-e valahol körödön kívül.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Valóság épül... kövekből, téglából, gerendákból, megfogható, látható anyagokból. De nem itt kezdődött. Nem a kövekkel, téglákkal, gerendákkal. A valóság építése nem velük kezdődött. Hanem álmaiddal. Mert a valóság álmokból épül. A te álmaidból. Az én álmaimból. Vágyainkból. Amit belül érzel, amit belül érzek, amit akarok, amit akarsz. Őszintén. Szívből. Szívvel. Önzetlenül. Ez a valóság alapja. Minden valóságé. Az álom. A tiéd és az enyém.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás