A címkéhez 1 779 idézet tartozik


A romantikus szerelem mindennél erősebben táplálja bennünk a teljesség utáni vágyat. A kapcsolat általában úgy indul, hogy azt hisszük, meg fogjuk ismerni a másikat, és titokban azt reméljük, hogy mindenben egyetértünk. Ehelyett a végén kiderül, hogy sokkal inkább magunkat ismertük meg.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Tudod-e, hogy minden ember egy kis magányos sziget, és legfőbb vágya erről a szigetről kiúszni, mégpedig úgy, hogy a sziget sértetlen maradjon?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az őszinte, szeretetteljes párbeszédhez komoly esendőségre van szükség. Arról kell tudnunk beszélni, hogy mit érzünk, mire van szükségünk, mire vágyunk, és képesnek kell lennünk nyitott szívvel és elmével meghallgatni a másikat. Esendőség nélkül nincs bizalom és intimitás.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ismeretlen, szép szerelmem, még várnunk kell, s milyen gyötrelmes a szerelmesek várakozása, akik nem látják egymás arcát! Tudom azonban, hogy életünk keresi, hívja egymást. S már tudom, hogy éjszakai vágyaink mélyén, a Világosságban Isten vágya énekel. Mennyei Atyánk néz minket, szerelmem, öröktől fogva, s hiszem, szeret minket és ezt suttogja: "Ha akarják, holnap egy lesznek."

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,
Ki életszomját el nem égeté,
Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,
Földön honát csak olyan lelheté.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Élet ez?! Ez?! A harag, gyűlölet, gonoszvágy? Ezek a szánalmas vonások főként a lidércekre jellemzőek, akik abszolút nem tekinthetők sem élőnek, sem embernek. Egy Fulghum nevű író szerint nem az élet értelme a fontos, hanem az életben rejlő értelem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Amire mindannyian vágyunk - hogy valaki higgyen bennünk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mindannyiunknak vannak ösztönei, vágyai. Ez tesz minket emberré. A boldog, kiegyensúlyozott élet kulcsa az, ha megtanulunk uralkodni rajtuk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Érezted már magad otthon egy tömegben? Mintha része lennél valami nagyobbnak? Hogy eltölt az elképesztő energiája a közösségnek? Hogy a látszólagos különbségek ellenére tudod, hogy mélyen egyformák vagyunk? Egyazon titkos szükségletek, és egyazon vad álmok. Annyira egyedinek hisszük a mi rejtett fájdalmunkat és örömünket, pedig közben mind ugyanarra vágyunk: boldogságra, biztonságra, szeretetre.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A gazember örökre gazember marad. Az ember nem változik. (...) A csalás iránti vágy egyetemes... és ha az ember egyszer megízleli, többé sosem gyógyul ki. Könnyű pénz, ennél nagyobb kísértés nem létezik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A földi nép olyanra vágyik,
Ami a földön nem lehet,
Búvóhelyet ásna rogyásig,
De csak a sírját ássa meg.
Van, aki fárad, futva, félve
Töri magát nyugvóhelyért,
S ha benne fekszik, kérdi végre:
Miért is siettem, jaj, miért?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Egy vágyam van csupán, s efelé török egész lényemmel. Oly soká kívántam, és oly állhatatosan, hogy bizonyára beteljesedik, mégpedig nemsokára, hisz földi életem magába szívta már: megsemmisültem e beteljesedés várásában... Istenem! Hosszú küzdelem ez, és bár vége volna már!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Szeretném, ha egyszer én lennék a nap,
Világosságot hoznék, újra látna minden vak,
Felmelegíteném az átfagyott, kihűlt testeket,
Mosolyt csalnék, felvidítanám az elborult lelkeket.
Szeretném, ha egyszer madár lehetnék,
Ha lenne két szárnyam és repülhetnék,
Útra kelnék szabadon, amire mindig vágytam én,
Fent a magasban, ahol tényleg kék az ég.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A sors megáldhat, meggyötörhet;
Emelhet hír, vagy bukhatunk:
A kedves arca sose hágy el;
Őt áldja hűlő ajakunk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Akarnok szeretettel lehet-e valaki feltétel nélkül boldog? Amíg van rá fogadókészség, és amíg ez az egész működtethető, nyilván meglesz a boldogság látszata. De aztán előbb-utóbb jönnek a konfliktusok és a játszmák, vagy meghalhat az egyik partner. És akkor jön a nagy rinyálás. Ezek a dolgok lényegében generációról generációra megismétlődnek... A pasik mellett ugyanúgy ott lesz egy nő, aki tulajdonképen csak az anyaságra vágyik, és csak egy bizonytalan csaj, tele félelemmel... És mindketten isszák a macikávét... Ez egészen addig fog tartani generációról generációra, amíg valaki ki nem nyitja a szemét, vagyis nem kezd el tudatosan önmagára odafigyelve - élni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem számít, hogyan tervezed meg, ahogy az sem, hogyan képzeled el. Anélkül, hogy tudnál róla, az élet megtalálja számodra azt, amire mindig is vágytál.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Bölcsnek lenni, ez azt jelenti, hogy az ember fölébe emelkedik örömnek és bánatnak, aggodalomnak és részvétnek, becsvágynak és sértődésnek. Bölcsnek lenni annyit tesz, mint a dolgok fölött állni, semmit és senkit nem gyűlölni vagy szeretni, de egyúttal mások elzárkózását vagy rokonszenvét is tökéletes közönnyel fogadni. Aki valóban bölcs, az semminek sem tulajdonít jelentőséget. Megközelíthetetlen, és semmi sem árthat neki.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Repeszd, porlaszd zord kérgemet,
szeretet, égi láng,
Hadd legyek termő lágy talaj,
s borítson lomb, virág.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Minden megérint.
- Úgy látszik: sose nő be
a szívem lágya.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Szívesen megvallom Önöknek, hogy bámulatba ejt a szent írások fensége és az evangélium szentsége a szívemhez szól. Nézzék csak meg, milyen fellengzős beszédűek a filozófusok könyvei, milyen jelentéktelennek tűnnek emellett. Lehetséges, hogy egy ilyen fennkölt és ugyanakkor ilyen egyszerű könyv emberi alkotás lenne? Lehetséges, hogy az, akinek a történetét elmondja, saját maga csak egy ember lenne? Csupán egy olyan hang, amit egy rajongó vagy egy becsvágyó szektás hirdet? Minő szelídség! Milyen erkölcsi tisztaság. Mily megható bájosság a tanításaiban! Micsoda magasztosság az alapelveiben! Milyen mélységes bölcsesség a beszédeiben! Micsoda merészség! Milyen finomság, ugyanakkor milyen ütőerő van a válaszaiban! Micsoda hatalom a szenvedélyein. Hol van az az ember, az a bölcs, aki gyengeség és hivalkodás nélkül így képes cselekedni, szenvedni és meghalni?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Sok bátor ember képes értékes életet élni, elfogadva fajunk és Naprendszerünk jövőbeli halálának lehetőségét. Sokan mások azonban - talán az emberiség túlnyomó többsége - nem képes elviselni ezt a gondolatot. Vágynak a halhatatlanságra, és a vallás kielégíti ezt a szükségletüket. Sokan azonban nem töltik álmatlanul az éjszakát azon aggódva, hogy mi lesz öt-, tíz vagy tizenötmilliárd év múlva. Ők az életet érdemesnek találják önmagáért, itt és most.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mert mi a szerelem? Nemcsak általában, hanem esszenciájában? Vágy, tomboló szükség és hiány, egy űr az ember testében, amit csak a másik tölthet be, nélküle üresen kong minden.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Erre vágytam, hogy (...) engem szeressenek, másként úgyis utolér a keserű csalódás. Ezért önkéntelenül felöltöttem az álarcot: gondold meg tízszer, mielőtt közelítesz! Lehetek hideg, mint a jéghegy, perzselő, akár a vulkán, belepusztulsz mindkettőbe, de élvezheted a langyos napfényt a közelemben, ha el tudom hinni neked, hogy megérdemled.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Lágy vagy és idegen,
Hozzám repülsz a széllel,
Álom terem a szemeden,
Ha mellettem alszol el.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Borzas hajam ujjaid után vágyik,
nem a rendért, simogatásért nyöszörög.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szerelem sokkal több örömet okoz, mint amekkora szenvedést a vágyakozás.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Bizonyos szellemeknél el kell időzni, s meg kell őket emészteni, ha úgy akarsz magaddal vinni valamit, hogy az hűségesen megüljön lelkedben. Aki mindenütt ott van, sehol nincs. Ha az életet vándorúton töltjük, a végén sok a vendéglátónk, de nincs barátunk. (...) Nem az szegény, akinek csak kevese van, hanem aki többre vágyik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Vak világ a mi világunk,
vérző virág a vágyunk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mert minden ember életében
elérkezik a pillanat,
mikor szeme előtt egyszerre elsötétül minden,
és szilajon arra vágyik, hogy magához öleljen
egy mosolytól kigyúlt fejet.
Szíve pedig egy másik szívhez
szeretne kötődni,
akár mély varratok révén is.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha a valóság kemény, unalmas és igazságtalan, akkor jobb, ha hozzászokik az ember ahhoz, ami valójában van, mint ha azért panaszkodik, hogy nem az, amire vágyik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mindenki, az égvilágon mindenki kérni akar tőlem valamit. Ezért dicsérnek, hízelegnek és fölajánlják azt, amire szerintük szükségem van. Holott másra sem vágyom, mint hogy végre egyedül legyek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Minden embernek van egy vágya, ami csak az övé, és ez a vágy sokakat eltaszíthat tőle, de azt, aki fontos, közelebb hozza hozzá. Ez a vágy a lelkem mélyéből fakad, és olyan erős, hogy mindenkit megfertőz, aki a közelemben van.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

"Igényes vagyok", mondjuk, és nem vesszük észre, mi is beálltunk az érzelmi zsarolók sorába. Elvárjuk, hogy a másik a mi helyesnek vélt szándékunk szerint cselekedjék, hisz mi is így teszünk. Védelmi vonalunk, várunk erős fala a mások elvárásainak való megfelelés és saját elvárásainknak való megfeleltetés építőköveiből épült. Belső világunk érintetlen maradt. Az elvárások szerepjátékokra kényszerítenek minket, hisz semmire sem vágyunk annyira, mint arra, hogy megosszuk szívünket a másikkal. Minden, a másiknak - megfelelés - szerep nem más, mint a befogadásért, elfogadásért való könyörgés. Erre kényszerülünk, erre kényszerítünk, miközben sóvárgó szemmel lesünk a másikra védelmi falunk, magánybörtönünk kukucskáló nyílásán.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szerelem az a heves vágy, hogy megosszuk az életünket egy másik emberrel. Olyan emberbe szeretünk bele, akit csodásnak tartunk. Ez az egyén értékeinek legmélyebb elismerése, és hogy őbenne testesül meg az, amit a legtöbbre értékelsz az életben.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szerelemben éppen olyan kevéssé lehet "természetesen" viselkedni, mint a művészetben. Az érzés és a vágy csak bizonyos formanyelven szólalnak meg. Van közben mosoly, pillantás, félszavak, udvariasság. Nem megy másképp.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás